Megállna az ország, ha nem pazarolnánk el évente 4 milliárd liter füstöt.

Az üzemanyagfogyasztásunkat számos tényező formálta az évek során: a járművek számának növekedése, a közlekedési lehetőségek sokszínűsége, a gazdasági helyzet változásai, az állami árszabályozás és adózási politikák, valamint a technológiai újítások (mint például az ólommentes üzemanyagok bevezetése, a benzin és gázolaj közötti váltás, vagy a bioüzemanyagok elterjedése) mind hozzájárultak a fogyasztási mintázatok alakításához.

Az Arcanum Újságok archívumán keresztül a korabeli sajtóra, KSH-adatokra támaszkodva visszatekintünk a folyamatot befolyásoló tényezőkre.

A századforduló idején Magyarországon csupán néhány tucatnyi automobil rótta a kilométereket. 1900 végén megalakult a Magyar Automobil Club, amelynek létszáma 45 főre rúgott. A háborús időszak előtt, 1915-re a személyautók száma 2877-re, míg a tehergépkocsiké 316-ra nőtt, ám a világháború következtében a civil járműállomány gyakorlatilag a nullára csökkent.

1920-ra mindössze 1672 személyautó maradt a trianoni határokon belül, de 1939-re ez a szám körülbelül 27 ezerre ugrott. A benzin forgalmazása kezdetben meglehetősen szokatlan formában zajlott: patikákban és garázsokban árulták. Az első közterületi töltőállomások, amelyek már szélesebb körben szolgálták ki az autósokat, csak 1924-ben nyíltak meg, méghozzá a Szabadság téren és a Baross téren.

A korabeli sajtó már ekkor "drága benzinről" cikkezett, állami beavatkozást sürgetve.

Egy régi újságcikk emlékeztet arra, hogy az autósok "nagyon szenvednek" a benzinárak emelkedése miatt, hiszen a literért már kicsiben 12 000, míg nagyban 10 000 koronát kell fizetniük. Az emberek sürgetik a "gyökeres reformok" mihamarabbi bevezetését, hogy enyhítsenek a terheken.

"A városi közlekedésre szolgáló automobilok tulajdonosai erősen nyögik azt a rejtélyes benzin-politikát, amely ma dívik Magyarországon. A mindennapi fogyasztásra szolgáló benzint kicsinyben már literenként 12 000 koronáért adják..." - panaszkodott a Magyarság 1924-ben, amikor az importfüggőség miatt az egekbe szöktek az üzemanyagárak.

A magyar agrárgazdaság, valamint az importtól való függőség következtében a döntéshozók az 1920-as évek végén az etanol alapú üzemanyagokkal kezdték el a kísérletezést. 1929-től kezdve a Motalkó, egy benzin-alkohol keverék, már szabályozott keretek között jelent meg a piacon, és a térség más országai is követték ezt a kezdeményezést. Az újságok és a későbbiekben készült műszaki összefoglalók egyaránt dokumentálták a kötelező vagy alapértelmezett keverés bevezetésének folyamatát Magyarországon.

A húszas évek fejlődését megtörte a gazdasági világválság. Az 1930-as évek elején jelentős visszaesés történt a fogyasztásban, csökkenő hazai autóflotta mellett.

A Kerék magazin 1934-ben részletes statisztikákkal foglalkozott a benzinfogyasztással: "Ha a május hónap adatait elemezzük, amely hagyományosan erősebb fogyasztási időszak, azt tapasztaljuk, hogy 1929 májusában 2,426.000 liter, 1930 májusában 2,918.000 liter, 1931 májusában 2,627.000 liter, 1932 májusában pedig 1,919.000 liter benzint használt el a magyar gépjárműpark. Ezzel szemben 1933 májusában csupán 1,589.000 liter benzint és mozaikot fogyasztottak. Ez a tendencia azt mutatja, hogy a 1930-as évhez képest közel 50%-os csökkenés figyelhető meg, amelyet nemcsak a gépjárműállomány csökkenése, hanem a takarékosabb üzemeltetés is jelentősen befolyásolt."

Az ötvenes évek végén a helyzet végre kedvező fordulatot vett, lehetővé téve a magánszemélyek számára is, hogy autóhoz jussanak. Ez a változás robbanásszerű motorizációt indított el az országban. Míg 1960-ban csupán körülbelül 30 ezer személyautó rótta a hazai utakat, 1980-ra ez a szám már meghaladta az 1 milliót – a növekedés pedig valóban lenyűgöző volt.

A gépjárműpark bővülésével párhuzamosan dinamikusan nőtt az üzemanyag-fogyasztás. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, arról több cikk beszámolt, hogy a benzinkutak száma szaporodott, a nagyvárosokban és az új autópályák mentén sorra épültek a töltőállomások. (A korábbi Áfor - Ásványolaj-forgalmi Vállalat - monopóliumát az 1970-es években is állami kézben tartották, de a hálózat fejlesztésére jelentős összegeket fordítottak.)

A világpiaci olajárrobbanás 1973-ban érte el először a szocialista országokat is - ha nem is közvetlenül, de közvetetten mindenképp. A Kádár-kormány kezdetben igyekezett úgy tenni, mintha az 1970-es évek olajválsága megállna a vasfüggönyönél.

A hatóságilag szabályozott árak mellett a piac dinamikusan bővült, és hazánkban sikerült elrejteni a válság következményeit. 1977-ben a Pest Megyei Hírlap így számolt be a helyzetről: "Az ÁFOR előrejelzései alapján ezen a nyáron az üzemanyag-forgalom 7%-kal meghaladja a tavalyi év hasonló időszakát. Ennek megfelelően a nyári hónapok során átlagosan havi 1,28 millió tonna motorbenzin kiszolgálását tervezik. Különös figyelmet fordítanak a júliusi és augusztusi csúcsforgalmi időszakra, amely alatt 14-20%-kal több üzemanyag forgalmazásáról kell gondoskodni. Az árukészletek elegendőek, mivel a hazai termelés folyamatosan biztosítja a szükséges mennyiséget, és a növekvő kereslet kielégítésére a Szovjetunióból is érkeznek szállítmányok. Ezen időszakban bevezették a szuperbenzint is."

Ezek az egyezmények ugyan próbálták megóvni a magyar gazdaságot a globális piaci ingadozásoktól, ám teljes elszigetelésre nem voltak képesek. 1965 és 1978 között csupán kétszer emelték a benzin hatósági árát (1,60 Ft/litről 3 Ft-ra, majd 5 Ft-ra), de 1978-ra elkerülhetetlenné vált a drágítás, mivel az import kőolaj ára jelentősen megugrott. Az állam igyekezett a veszteségeket elnyelni, és az üzemanyagárakat mesterségesen alacsonyan tartani, ameddig csak lehetett. Azonban az 1980-as évekre a valóság végül utolérte a szabályozási intézkedéseket.

A benzinkútak oszlopain 1978-ban megjelenő 5,00 Ft/literes benzinár sokkolta a régi motorosokat, akik még két forint alatt tankoltak éveken át.

A korszakban a havi átlagkereset csupán néhány ezer forint körül mozgott, így a benzin árának emelkedése komoly terhet rótt az autósokra. A szocialista sajtó azonban nemigen merte nyíltan kritizálni a benzinárakat: a téma szinte tabunak számított, az árszabást pedig a párt "gondoskodó" politikai intézkedéseinek eredményeként tálalták. A '80-as évek közepéig a magyar benzinárak a világ legkedvezőbbjei közé tartoztak, amit az állami támogatások és a barterolaj kedvező árképzése tette lehetővé.

Az 1985-ös évben a 95-ös oktánszámú motorbenzinek literje mindössze 8 forintba került. Három évvel később, 1988-ban, ez az ár már 12 forintra emelkedett. A tendencia tovább folytatódott, és 1990 elejére a benzin ára 36 forintra szökött fel.

Ezek az árak még mindig támogatottak voltak, hiszen a világpiacon ekkor a benzin ennek többszörösébe került - a különbözetet az állam állta. Ez a rendszer azonban a rendszerváltáskor fenntarthatatlanná vált.

1990-ben Magyarországon körülbelül ezer emberre mindössze 200 személyautó jutott, ami a nyugat-európai átlag harmadának vagy akár negyedének felelhetett meg. Ennek következtében az ország benzinfogyasztása is mérsékelt szinten alakult: a '80-as évek végén évi hozzávetőleg 1,4-1,5 milliárd liter benzin és hasonló mennyiségű gázolaj került forgalomba.

A piacgazdaságra való áttérés jegyében 1990-ben megszűnt az állami ármegállapítás rendszere, ami radikális változást hozott az üzemanyagárak terén. Az addig mesterségesen alacsonyan tartott árakat most már a világpiaci szintekhez kellett igazítani. A benzin 36 Ft-os hatósági ára, amely 15 éven keresztül érvényben volt, hirtelen drámai emelkedés előtt állt: a kormány tervei szerint 1990. október 26-án 56 Ft-ra emelték volna az árát.

Erre volt válasz a taxisblokád: 1990. október 25-28. között taxisok és fuvarozók ezrei bénították meg Budapestet és az ország főútvonalait, tiltakozva a drasztikus áremelés ellen. A frissen megválasztott demokratikus kormány első nagy válságával találta szembe magát. A blokád végül eredményre vezetett: a kabinet visszakozott, és csak feleakkora mértékben emelte meg az üzemanyag árát.

Az 1990-es évek eleji árváltozások nyomán a 95-ös motorbenzin literenként körülbelül 46 forintért volt elérhető, köszönhetően a kompromisszumos áremelésnek. Ezzel szemben a gázolaj ára 32 forint környékén alakult. Bár ezek az árak nemzetközi viszonylatban még mindig viszonylag alacsonyaknak számítanak, a helyi jövedelmekhez képest jelentős terhet jelentettek.

A taxisblokád tanulságai alapján a kormányok fokozott óvatossággal kezeltek az üzemanyagárakat. Bár nyílt ártámogatásra már nem volt példa, különféle adópolitikai intézkedésekkel és gazdasági lépésekkel igyekeztek megelőzni a hirtelen árfolyam-ingadozásokat. Ennek ellenére a '90-es évek során az üzemanyag ára folyamatosan emelkedett, követve a világpiaci trendeket és a jövedéki adó emelkedését. 1995-re a benzin ára átlépte a 100 forintos lélektani határt, míg 2000-re már a 200 forintos szintet is elérte.

Míg 1990-ben 1,94 millió személyautó volt forgalomban 2007-ben már 3 milliót is meghaladta. A növekedés fő motorja a használt autók behozatala volt: 1990 után a nyugati országokból százezrével érkeztek a levetett, de még jó állapotú autók (Volkswagenek, Opelok, Fordok stb.), amelyek sok magyar család számára életük első autóját jelentették, és egyre szaporodtak a gázolajjal üzemelő típusok.

A hatások az üzemanyag-fogyasztás terén is szembetűnőek voltak: a dízelolaj iránti kereslet drámai mértékben megugrott. Míg 1992-ben csupán 332 millió liter gázolajat értékesítettek, addig 2009-re ez a szám 1 696 millió literre emelkedett, ami ötszörös növekedést jelent. Ezzel szemben a benzinfogyasztás az adott időszak alatt 1,4-1,7 milliárd liter/év közötti sávban stagnált, gyakorlatilag nem mutatott jelentős változást.

Ez arra utal, hogy a '90-es és 2000-es évek folyamán az üzemanyag-fogyasztás emelkedését gyakorlatilag kizárólag a gázolaj használatának növekedése okozta.

Ez a tendencia radikálisan átalakította a benzinkutak forgalmi profilját. 2005 táján Magyarországon először történt meg, hogy a gázolaj értékesítése túlszárnyalta a benzinét – ekkor a dízel részesedése már meghaladta az 50%-ot a kútforgalomban.

A '90-es évek végére az éves hazai üzemanyag-fogyasztás elérte a rendszerváltás előtti szint dupláját: 1999-2000 körül kb. 2,8-2,9 milliárd liter üzemanyag fogyott el egy év alatt a magyar piacon (benzin + gázolaj együtt)

A 2000-es évek elején a magyar üzemanyag-fogyasztás folyamatosan emelkedett, ám a növekedés üteme fokozatosan lassult. 2004-ig lendületes bővülés volt megfigyelhető, azonban 2005-2006 környékén a fejlődés megtorpant, és 2008-tól kezdve az éves eladások is enyhe csökkenésnek indultak. A globális pénzügyi válság 2008-ban Magyarországot sem kerülte el, ami visszavetette az autóhasználatot és a fuvarozási tevékenységeket. Érdekes módon 2009-ben a éves üzemanyag-forgalom történelmi csúcsra ugrott, elérve a 3,268 milliárd litert. Ez a kiugró szám azonban részben a 2008 közepe utáni olajárak drámai csökkenésének volt köszönhető, amely 2009 elején lehetővé tette az olcsóbb tankolást, így átmeneti keresletnövekedést generált.

Ezt követően a forgalom csak 2014-2015-ben érte el újra a 2009-es szintet, és ahogyan a szocializmus éveiben, ismét egy állami beavatkozás indította el a növekedést és a rekordot. 2022-ben egyértelműen a kedvező, 480 forintos hatósági ár, valamint a külföldről érkező benzinturisták hatására alakult ki ez a helyzet. Az év őszén több hazai médium is beszámolt a korábbiakat felülmúló fogyasztási rekordról: a 12 hónapos gördülő időszakban (azaz 2022. május és az azt megelőző 11 hónap) a magyar benzinfogyasztás 2 milliárd liter fölé emelkedett, ami korábban példa nélküli volt.