Az elsősök gyökeret vertek az iskolapadban.

Idén is több mint 70 első osztályos kisdiák vett részt a kezdeményezésben, akik összesen három fát ültettek el. A projekt immár hetedik éve valósul meg az iskolában. A célja, hogy már a legkisebbeket is a természet szeretetére, a környezet védelmére és gondozására ösztönözzék. A faültetés igazi közösségi élményt nyújtott az apróságoknak. Lapáttal, vödörrel és locsolókannával a kezükben lelkesen dolgoztak együtt, hogy elültessék saját osztályfájukat. A csemeték mellé kis tábla is került, rajta az elsősök neveivel és az osztály megjelölésével - jelképezve, hogy ők is gyökeret eresztettek az iskola közösségében. Az elültetett fákat a következő 8 évben közösen gondozzák majd a gyerekek: öntözik és közben figyelik, hogyan nőnek. A projekt Gál Zsombor önkormányzati képviselő támogatásával valósult meg.