Eltűntek a paranormális jelenségeket kutató YouTube-videósok, mintha csak egy varázsütésre eltűntek volna a színről. Azok a merész felfedezők, akik régebben a sötét erdők mélyén, elhagyatott házakban vagy kísérteties helyszíneken keresték a megmagyarázhat
A fejünk is belesajdult ebbe az új Harlan Coben-sorozatba, annyira feszítő és izgalmas.
Chris Stuckmann, az amerikai YouTube-sztár és filmes kritikus, akinek több mint 2 millió feliratkozója van, most bemutatkozik első professzionális nagyjátékfilmjével, a "Shelby Oaks - A gonosz nyomában" című horrorral. Ez a film a halloweeni időszakra időzítve, október 30-án debütál a magyar mozikban. Érdekesség, hogy a produkció részben közösségi finanszírozásból valósult meg, hiszen a Kickstarteren összegyűjtött 650 ezer dollárával ez a valaha volt legnagyobb támogatottsággal bíró horrorfilm projekt. Kérdés, hogy a támogatókat meg fogja-e elégedetni az eredmény, hiszen sokan, ha csupán néhány dollárral is, de hozzájárultak a film elkészültéhez. Az biztos, hogy a kész mű megosztó lesz a horror műfaj rajongói körében.
A film cselekménye a rejtélyekkel teli Shelby Oaks városkában játszódik, ahol a Paranormal Paranoids nevű YouTube-csatorna stábja az elhagyott helyszínek felfedezésére érkezik. Évek óta üresen álló település titkai az ott élők nyom nélkül való eltűnésével kapcsolatosak. Egyesek egy átokra gyanakodnak, míg mások a termőföldek folyamatos romlását emlegetik, de a valóságot senki sem ismeri pontosan. A Paranormal Paranoids csapata azonban nem csupán a város rejtélyeivel találkozik: a forgatás során ők is eltűnnek. Mia (Camille Sullivan), az egyik eltűnt stábtag nővére, tizenkét éven át küzd a húga nyomai után, és végül arra a megdöbbentő felfedezésre jut, hogy gyermekkori képzeletbeli félelmük, egy incubus, állhat a háttérben, megmagyarázva ezzel a testvére rejtélyes eltűnését.
Nem könnyű kategorizálni a Shelby Oaks-t a horrorfilmek tengerében; semmiképp sem nevezhető kifejezetten rossznak, de a "jó" jelzőt is nehezen lehetne rásütni. Inkább egy erős középszert képvisel, talán egy halloweeni kedvességgel még négyes alá is besorolható. Ennek ellenére a nézőkben sokféle érzés ébred a film végignézése után, mintha egy színes érzelmi kavalkádban találnák magukat.
A rendező ma divatos kifejezéssel élve: sokat látott szakértő, hiszen filmkritikus. Sok jó filmet is látott, így azt is tudta a bőség zavara ellenére, hogy milyen elemeket érdemes felhasználni. Csipegetett Polanski klasszikusából, a Rosemary gyermeke című filmből, az Ideglelésből (The Blair Witch Project), kanalazott egy nagyot Ari Aster Örökségéből, de felhasználta az elmúlt évek egyik legjobb horrorfilmjét, a Sinistert is.
Nem arról van szó, hogy lopta a történetet, inkább a megvalósítás, a sztori tálalása emlékeztetett az előbb idézett alkotásokra. Chris Stuckmann tényleg a bőség zavarával küzdött, hiszen azt sem tudta eldönteni, hogy az áldokumentarista vonalat erősítse, vagy klasszikus eszközökhöz nyúljon története tálalásakor.
A rendezőnek sikerült érdekes, hátborzongató atmoszférát teremtenie, elsőfilmes alkotótól ez mindenképp becsülendő teljesítmény, jól nyúlt a már jól ismert, bejáratott klisékhez. A produkció első húsz-harminc perce kifejezetten ígéretesnek tűnik. De aztán jönnek a bajok, a direktornak leginkább a feszültség folyamatos fenntartásával voltak problémái, de szerencsére ennek ellenére sem ül le teljesen a történet. A logikai bukfencek és a folyamatos ismétlések után újra izgalmasabbá és feszültebbé válik a produkció. A finálé lehetett volna sokkal erőteljesebb és hatásosabb, ha egy pillanatra sem vált ritmust a történet, de ettől függetlenül hozza a horrorfilmek sokéves átlagát.
