A világ minden táján elismert magyar pedagógiai megközelítés, amely ma is aktívan jelen van a tanításban: Pikler Emmi módszere, amely jelentős hatással van a babák fejlődésére.
A Pikler-módszer Magyarország földjén született, és világhódító útra lépett, mégis itthon sokan nem ismerik igazán. Pikler Emmi élete és munkássága rávilágít arra, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie egy zsidó értelmiségi nőnek a 20. századi Közép-Európában. Az általa kidolgozott módszer pedig nem csupán helyi, hanem nemzetközi elismerésre is szert tett, és mára a gyermeknevelés egyik meghatározó irányzatává vált.
Pikler Emmi története számos tanulságot kínál a 20. századi Közép-Európa zsidó értelmiségi nőinek kihívásaival kapcsolatban. Emilie Madeleine Reich néven született Ausztriában, majd családjával együtt Budapestre költözött, ahol gyermekkora telt. Orvosi tanulmányait azonban Bécsben folytatta, hiszen Magyarországon a női orvosi diploma megszerzésére 1918-tól nyílt csak lehetőség, de a valóságban még hosszú ideig komoly intézményi akadályokkal kellett szembenéznie. Emmi pályafutása így nemcsak a tudományos ambíciókról szól, hanem a női emancipáció harcáról is, amely a korabeli társadalmi normák keretein belül zajlott.
Az 1920-as évek hajnalán a női orvostanhallgatók száma Magyarországon alig néhány tucatot tett ki, szemben a több ezer férfi hallgatóval. Ez a helyzet számos klinikán a női diákok gyakorlati képzésének elutasításával párosult, ami megnehezítette számukra a szükséges szakmai tapasztalatok megszerzését. Ezzel szemben Bécsben már a 19. század végén is lehetőség nyílt nők számára az orvosi tanulmányokra, ahol nem tapasztalható a magyarországihoz hasonló diszkrimináció. Ráadásul 1920-ban Magyarországon bevezették a numerus clausust, amely Európa első olyan jogszabálya volt, amely faji alapon korlátozta a felsőoktatásba való bejutást.
Az egyetemeken a zsidó hallgatók arányát 6%-ban korlátozták, ami komoly akadályt jelentett a zsidó fiatalok számára a felsőoktatásba való belépéshez. Azok a kevesek, akik mégis bejutottak, gyakran szenvedtek megaláztatásoktól. Különösen az orvosi kar volt érintett, hiszen a zsidó középosztály körében az orvosi pálya hagyományosan népszerű választásnak számított. Emiatt Emmi, nőként és zsidóként, Budapest helyzetében hátrányos helyzetben lett volna. Ezzel szemben a bécsi egyetem idején élénk zsidó értelmiségi közösséget tudhatott magáénak, és a nemzetközi tudományos légkör sokkal befogadóbb volt.
Amikor Pikler orvosi karrierje végén visszatért Budapestre, már a társadalmi előítéletek árnyékában kellett navigálnia, ami rendkívül megnehezítette a közszolgálati vagy kórházi állások elnyerését. Néhány év múlva, az 1938-as és 1939-es zsidótörvények hatályba lépésével a zsidó értelmiségiek, köztük az orvosok foglalkoztatása az állami szektorban törvényileg is korlátozottá vált. E nehézségek miatt, valamint a szakmai függetlenség iránti vágyától hajtva, Pikler a magánszektorban kereste a lehetőségeit. Ekkor már kezdetét vette a gondolatainak formálódása, melyek később világszerte elismertté tették. Mély meggyőződése volt, hogy a csecsemők fejlődését alapvetően befolyásolják egyéni jellemzőik és adottságaik. Ezért minden egyes gyermek esetében hangsúlyozta, hogy a megfelelő támogatás mellett, saját tempójukban kell lehetőséget biztosítani számukra a képességeik kibontakoztatására.
Rámutatott, hogy minden olyan mozdulat, amelyet a gyerekek helyett a szeretetteljes szülők hajtanak végre, hogy segítsenek a kicsiknek, valójában nemcsak hogy nem támogatja, hanem sokkal inkább hátráltatja a gyermek fejlődését. Ez a megközelítés megfosztja őket a szabad felfedezés örömétől, lelassítja a testtudatuk fejlődését, és hatással van az idegrendszerük alakulására is. Pikler Emmi számára rendkívül jelentőségteljes élmény volt saját lányának, Tardos Annának a felnevelése: ő volt az első gyermek, akit a Pikler-módszer szerint neveltek, és később, felnőttként ő is folytatta édesanyja által megkezdett küldetést.
Pikler Emmi munkássága egy olyan korszakban indult, amikor a kisgyermeknevelés még szorosan kötődött a hagyományos, felnőtt által irányított megközelítésekhez. Ezek a módszerek gyakran a mozgásfejlesztést és a "gyakoroltatást" helyezték a középpontba, miközben a gyermekek közösségi környezetében, például egy gondozó intézményben, éppen az ellenkezője valósult meg: a mozgás és a kötődés fejlődése nem kapott megfelelő hangsúlyt. Pikler Emmi viszont egy olyan nevelési módszert javasolt, amely egyszerűsége és természetessége révén könnyen alkalmazható volt, és mélyen tiszteletben tartotta a gyermekek egyéni szükségleteit.
Azt állította, hogy tisztelni kell a csecsemők mozgásfejlődését, és nem szabd erőltetni, sürgetni semmit, illeve tilos olyan mozdulatokat végeztetni a gyerekekkel vagy olyan testhelyzetbe igazítani őket, amelyeket maguktól nem tesznek meg. Ahhoz, hogy a gyerekek kibontakoztathassák a képességeiket, rendezett, nyugodt, biztonságos környezetre van szükségük minél egyszerűbb és könnyen kezelhető, természetes anyagú játékokkal, hogy maguk fedezhessenek mindent.
A biztonságos környezet megteremtésében kulcsszerepet játszanak azok a felnőttek, akik a gyerek körüli teendőket végzik. Pikler elvei szerint elengedhetetlen, hogy a felnőttek türelmesen és következetesen közelítsenek a gyermekhez. Különösen intézményi környezetben fontos, hogy a biztonságos kötődés érdekében mindig ugyanazok a gondozók végezzék a meghatározott rituálékat, mint az öltöztetés, pelenkázás, etetés és fürdetés. Ez a fajta állandóság nemcsak a gyerek biztonságérzetét növeli, hanem erősíti a bizalmat és az önbizalmat is. A gyerek gondozásában részt vevő szülő vagy gondozó nem csupán egy feladatellátó, hanem aktív megfigyelő is. Nap mint nap figyeli és dokumentálja a gyermek fejlődését, reakcióit; ezek az információk pedig segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a gyerek egyedi személyisége kibontakozhasson. A környezetében lévő felnőttek így képesek lesznek az adott gyermekhez leginkább illeszkedő módon támogatni és segíteni a fejlődését.
A második világháború végét követően az árván maradt gyermekek sorsa országos szintű kihívássá vált. Az állam csecsemőotthonok és gyermekotthonok létrehozásával próbálta megoldani a helyzetet, amelyek nemcsak a gyerekek védelmét szolgálták, hanem a kommunista ideológia nevelési elveinek is színteréül szolgáltak.
Ebben a komplex és ellentmondásos politikai időszakban Pikler Emmi átvette a Lóczy Lajos utcai gyermekotthon vezetését. Itt lehetősége nyílt arra, hogy kísérletezzen egy olyan gondozási és nevelési módszerrel, amely megőrzi a csecsemők kezdeményezőkészségét és fejlődési integritását. Az intézményi környezetben való munkavégzés – különösen egy olyan gyermekotthonban, ahol hátrányos helyzetű, elhagyott csecsemők éltek – rendkívüli kihívást jelentett. Az intézményi gondozás gyakran a kötődés hiányát tükrözte, és a környezet sem volt éppen ideális. Ugyanakkor a csecsemőotthon kiváló terepet biztosított Pikler számára, hogy sokféle gyermekkel dolgozhasson, és így a gyakorlatban formálhassa és finomíthassa módszereit.
A hetvenes évek Magyarországán a Kádár-korszak viszonylag békés légkört teremtett, amelynek következtében Pikler intézete nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is elismert mintának számított. A kommunista rezsim a Lóczyt kirakatintézményként is hasznosította, bemutatva azt mint az "emberközpontú magyar szociális ellátás" ideális példáját. Különös figyelmet érdemel, hogy a módszer alapvető elve, miszerint a gyermekek szabad és autonóm nevelése a diktatórikus rendszer irányelveivel éles ellentétben állt, mégis háttérbe szorult a hivatalos narratívában.
Ez a furcsa kettősség végigkísérte Lóczy működését és Pikler egész életpályáját, és ennek is köszönhető, hogy Pikler Emmi megítélése sokáig rendkívül ellentmondásos volt. Ehhez az is hozzájárult, hogy sok gyermekgyógyász és óvodapedagógus hitt szilárdan a hagyományosabb módszerekben, és idegenkedett azoktól az elvektől, amelyek kevésbé "irányították" a gyermeket, és az önálló kezdeményezést hangsúlyozták, például, hogy ne ültessük le sietve, ne állítsuk fel korán, csak mert képes rá. A Pikler-módszert sokan túl passzívnak, lassúnak találták, és az eredményeket, mivel teljesen egyediek voltak minden egyes gyereknél, túlságosan kiszámíthatatlannak.
Pikler 1979-ig irányította a "Lóczyt", majd ezt követően kutató-tanácsadói szerepben folytatta munkáját egészen 1984-es haláláig. Módszerének megítélése Magyarországon sokáig vegyes érzéseket váltott ki. Míg egyes szakemberek és szülők emberközpontú és innovatív megközelítésként értékelték elképzeléseit, mások szkeptikusak voltak. A Lóczy intézet és Pikler publikációi azonban idővel egyre szélesebb körű nemzetközi érdeklődést kaptak, és a Pikler-tanítványok közvetítésével a módszer eljutott az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába is. Pikler kísérletei igazolták, hogy még olyan környezetben is, mint egy intézmény, ahol sok gyermek közös gondozás alatt áll, megfelelő szakmai keretek között, alacsony és stabil gondozói létszámmal, valamint fokozott figyelemmel lehetséges a gyerekek megfelelő támogatása. Ezáltal elkerülhetővé válik a kötődés hiánya, és a hozzá kapcsolódó mentális és fejlődési problémák is.
A Pikler Emmi által kidolgozott módszer, amely világszerte sokak által elismert és alkalmazott, sajnos hazánkban manapság háttérbe szorul. A jogszabályok értelmében a csecsemőotthonok már nem létezhetnek, helyettük kórházakban rekedt kisbabák várják a megfelelő gondoskodást. Az egyéb bentlakásos intézményekben, amelyek a nagyobb gyermekek ellátására specializálódtak, viszont sem a személyi feltételek, sem a pénzügyi keretek, sem pedig a megfelelő környezet nem biztosítja az egyéni bánásmódot és a lassú, a gyermekek egyedi személyiségét kibontakoztató pedagógiai megközelítést. Emmi Pikler öröksége azonban tovább él, hála a Magyarországi Pikler-Lóczy Társaság és a Lóczy Alapítvány a Gyermekekért tevékenységének. Idén a CEU Demokrácia Intézete két rendezvényt is szervezett Pikler nevével fémjelezve: áprilisban egy kerekasztal-beszélgetést, majd októberben egy nemzetközi konferenciát, amelyről hamarosan egy összefoglaló kötet is napvilágot lát. Mindkét esemény célja az volt, hogy szakmai párbeszédet kezdeményezzen, és felhívja a figyelmet arra, hogy a Pikler-módszer a rendelkezésünkre áll, ám nem használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket.
