A Várhelyi-ügy a jogi normák és előírások tűrőképességi vizsgálatát jelenti az európai uniós intézmények keretein belül.

Tedd egyedivé a szövegedet: ahogy azt az EUObserver legutóbbi elemzése említi, a Várhelyi-ügy kapcsán. Az írást Alberto Alemanno, elismert olasz professzor, az európai uniós jog szakértője jegyzi. Ez a tény különösen fontos, hiszen az általa felvetett gondolatok végső következtetései jogi szempontokat is érintenek, és nem csupán a magyar helyzetre vonatkoznak, hanem az Európai Unió tágabb problémáira is rávilágítanak.

De hogy ne rejtélyeskedjek annyit, nézzük, mit is állít Alemanno. A kipattant botrány kapcsán a most immár második ciklusát töltő magyar uniós biztos szerepére összpontosít, és megállapítja: bár egyelőre nem világos, hogy Várhelyi Olivér annak idején, az EU mellé akkreditált állandó magyar képviselet vezetőjeként tudott-e - és ha igen, akkor mennyit tudott - az irányítása alatt álló intézményben folyó hírszerző tevékenységről, a kérdés valójában nem a büntetőjogi felróhatóság szempontjából lényeges, hanem abban az értelemben, hogy Várhelyi esetében ezek után minden kétséget kizáróan megállnak-e az uniós biztosi tisztség betöltésének a feltételei.

E feltételek legfontosabbika, hogy az Európai Bizottság tagjának függetlennek kell lennie az őt jelölő kormánytól. A brüsszeli Bizottság az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye, és mint ilyen, a közösségi szempontok érvényesítésére törekszik. A testület tagjai - az elnök és az alelnökök mellett a biztosok - erre tesznek fogadalmat. A nemzeti, tagállami érdekek érvényesítése nem az ő szerepkörük, arra ott van a Tanács.

Bizalomvesztés esetén a bizottsági elnök jogában áll kezdeményezni bármely biztos távozását. Bár eddig még sosem történt ilyen lépés, Alemanno felhívja a figyelmet arra, hogy korábban kétszer is előfordult, hogy olyan EU-biztosok, mint John Dalli és Phil Hogan, akiknek a tisztségük betöltése összeférhetetlenné vált, önként lemondtak posztjukról.

Az EUObserver elemzője arra figyelmeztet, hogy Ursula von der Leyen akár Várhelyi távozását is kezdeményezheti, és azt is, hogy a magyar biztos posztját ne töltsék be a távozása után. Alemanno véleménye szerint egy ilyen lépés azt mutatná, hogy az uniós intézmények ellen irányuló módszeres kémkedés konkrét következményekkel járhat. Ez pedig nem csupán politikai szinten érinthet egy tagállamot, hanem komoly büntetéseket is vonhat maga után, különösen olyan országok esetében, amelyek az EU-t nem mint közös együttműködést, hanem mint ellenséges területet szemlélik.

A professzor szerint az ügy egyfajta tűrőképességi tesztje az európai uniós intézményekről szóló jogi előírásoknak. Ha érvényesíteni kívánják azt a szabályt, hogy az EU-biztosnak minden kétséget kizáróan függetlennek kell lennie az őt küldő államtól, akkor felmerül a mindeddig példa nélkül álló eshetőség, a magyar biztos helyének az üresen hagyása. Ellenkező esetben - Alemanno megfogalmazása szerint - hallgatólagosan tudomásul veszik, hogy a függetlenség követelménye csupán olyan, udvariasan megfogalmazott fikció, amit a tagállam büntetlenül megsérthet. Hogy milyen döntés születik - írja a jogász professzor - nem csupán egyetlen biztos sorsáról szól majd, hanem arról is, hogy az EU intézményi függetlenségének az alapelve bír-e olyan, valódi jelentőséggel, amely kiállja a Brüsszel ellen kémkedni kívánó tagállam által megtestesített próbát.

parlamenti választás közeledtével - ami azt jelenti, hogy az elmúlt öt év leforgása alatt most harmadszor járulnak urnához a polgárok - a Politico által összesített közvélemény-kutatási adatok szerint a Geert Wilders által vezetett Szabadságpárt vezeti a népszerűségi versenyt, annak ellenére, hogy Wilders, aki már a 2023-as voksoláson is győzelmet aratott, saját maga buktatta meg az általa összeállított kormánykoalíciót.

Őt már régóta mindenki túlságosan mérgező személyiséggel rendelkező politikai figurának tartja ahhoz, hogy kormányfői pozíciót töltsön be. Pártja kilenc minisztériumi posztot kapott a kabinetben, és Wilders a miniszterelnök, Dick Schoof, egykori kémfőnök személyét választotta ki. Az idei májusban azonban úgy tűnt, hogy megrázó bejelentéssel állt elő: bejelentette, hogy a történelem legszigorúbb bevándorlási törvényjavaslatát szeretné végrehajtani, amely megkövetelné a holland határ lezárását, a hadsereg bevetését a határ őrzésére, és a szíriai menekültek deportálását. Miután azonban ez a javaslat nem valósult meg, Wilders bejelentette, hogy pártja kivonul a kormányzásból. Schoof, aki addig vezette a kormányt, ezt a lépést szükségtelennek és felelőtlennek minősítette. Wilders azonban nem állt meg, hanem még inkább fokozta provokatív retorikáját: a Politico elemzése szerint már az ukrán menekült férfiakat is elzavarná, a hadsereget arra használná, hogy harcot indítson a városi terroristák ellen, betiltaná az iszlám oktatást, véget vetne a „gender propagandának”, és megakadályozná a klímaügyi és woke nézetek terjesztését az állami iskolákban.

A portál cikkének írója - függetlenül attól, hogy a Szabadságpárt a választások során az élen végez-e - kétségbe vonja, hogy újra meghívják a kormányba, mivel túl sok híd égett le mögötte. Ha azonban kimarad a kormányból, biztosra vehető, hogy igyekezni fog káoszt teremteni. Ami a nemzetközi kapcsolatait illeti, valószínű, hogy tovább mélyíti a szövetségét olyan - ahogyan a Politico fogalmaz - "megosztó személyiségekkel", mint Orbán Viktor vagy Donald Trump. "A jövő a miénk, a patriótáké, hiszen a múltunkban gyökerezünk" - hangsúlyozza.