Évtizedek óta elhagyatott ez a magyar szellemváros, ahol már senki sem lépdel az elhanyagolt utcákon.

Fedezd fel a titokzatos magyar szellemvárost, amely egykor a régió legfejlettebb települése volt. E helyen állt egy lenyűgöző színház, ahol a legkiválóbb előadások zajlottak, egy iskola, mely a tudás fellegvára volt, és egy könyvtár, ahol a legszebb történetek vártak felfedezésre. Most azonban csak az idő múlása és a múlt emlékei őrzik a hajdani fénykor nyomait.

Sokan azt hiszik, hogy szellemvárosok csak filmekben léteznek, vagy legfeljebb a világ távoli pontjain, mint például Csernobil környékén. Pedig egy magyar vidéken is van olyan hely, ahol valaha élet töltötte meg az utcákat, ma pedig csak üres épületek és csend fogadja az arra járót. Az egyik legismertebb hazai szellemváros Veszprém közelében, Szentkirályszabadja mellett található.

A terület kialakulása a hidegháború éveire nyúlik vissza, amikor a szovjet hadsereg jelenléte Magyarországon indokolta a létesítést. Az egykori katonai lakótelep ekkoriban a környék büszkeségeként tündöklött, egyfajta ékköve volt a helyi életnek.

A többszintes panelházak, a rendezett utcák és a modernnek számító infrastruktúra, ahogyan Mihály Gábor fényképein is megjelenik, a szovjet katonacsaládok kényelmét szolgálta, írja az Index. Az öt panelház körül óvoda, általános és középiskola, könyvtár, egy saját kórház, kocsma, külön mozi és színház, szabadtéri mozi, valamint csirke- és sertéstelep működött, amelyekhez húsfeldolgozó üzem, borospince, posta, boltok, éttermek és további lakóházak tartoztak. Ezek a létesítmények több ezer orosz és ukrán katona, illetve családjaik mindennapi életét szolgálták.

Aki ott élhetett, kiváltságosnak számított, még ha a területre belépni csak engedéllyel lehetett is.

A szovjet egységek visszavonulásával a laktanya kapui végleg bezárultak, és a lakók hirtelen eltűntek, mintha sosem léteztek volna. A korábban boldog otthonokat most csend és üresség borította, ahol a gyerekek nevetése és a családi események zaja már csak emlék. A katonák, akik itt éltek, mindent elvittek, amit csak tudtak, míg a hátra maradt tárgyakat a kíváncsi látogatók és a fémtolvajok kezei bontották le, így a múlt nyomai is lassan eltűntek a feledés homályában.

Az állam eleinte próbálta megőrizni a területet, de néhány év múlva ezt a törekvést is feladták. Azóta a természet és az idő hatalma vette át a helyszínt. A burjánzó vegetáció fokozatosan elborítja a járdákat, és az egykori lakótelep manapság inkább egy háborús film díszleteire emlékeztet, mintsem egy élő városra.

A legkülönösebb atmoszféra az egykori iskola és a mellette álló színházépület körül bontakozik ki. A kultúrház tágas termének ma már csupán a kopár betonfalai és a rég elbontott páholyai maradtak meg, amelyek némán mesélnek a múlt dicsőségéről. A csendes, kongó terekben sétálva szinte tapintható a múlt súlya, mintha az idő egy varázslatos pillanatban megfagyott volna, és csak a nosztalgia szelleme kószálna a romok között.

Szentkirályszabadja ma egyfajta időutazásra invitál bennünket, mint egy titkos mementó a múltból. Ez a település egy rég elfeledett korszak lenyomata, amely bár már a történelem homályába veszett, épített öröksége még mindig mesél - csendes, elhagyatott formában, de a maguk módján mindent elmondva azokról az időkről, amelyeket nem lehet teljesen eltüntetni.