A DK aktivistái demonstrációt szerveztek Óbudán, hogy sürgessék a talajcsere folyamatának megkezdését.
A régi gázgyár területén veszélyes anyagok rejtőznek, és az MVM-re hárult a feladat, hogy helyreállítsa a rendet és biztonságot teremtsen.
Bár a jogi helyzet egyértelmű, az állami tulajdonú MVM-nek felelősséget kellene vállalnia az óbudai gázgyár 21 hektáros területének környezetszennyező állapotának megszüntetéséért, azonban a cég eddig még nem lépett a szükséges intézkedések irányába. Ezt a problémát hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció szombati flashmobjával és tájékoztató eseményével.
Az ellenzéki párt tudomása szerint arzén, benzol és más rákkeltő anyagok vannak azon a területen, 200 ezer tonnányi veszélyes hulladék, emiatt van szükség rekultivációra. "A III. kerületi önkormányzat többször felszólította az MVM-et, hogy kezdje el a talajcserét, és a főváros a legutolsó közgyűlésén, februárban is jelezte az MVM-nek, hogy el kell kezdeni a terület rehabilitációját" - mondta Nagy Richárd György önkormányzati képviselő.
Az MVM-nek tavaly csak az első félévben 220 milliárd forint profitja volt, tehát lenne pénze arra, hogy hozzáfogjon a környezetszennyező állapot megszüntetéséhez - mondta Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, aki 2018 óta több alkalommal szóvá tette ezt az állapotot az Országgyűlésben. A DK célja, hogy a maga eszközeivel próbálja rászorítani az MVM-et arra, biztosítsa az egészséges környezetet az óbudaiaknak és a környék lakóinak. Hegyesi Beáta, aki Budapest 4-es választókerületében indul képviselőjelöltként, arról beszélt, hogy a probléma egész Budapestet érinti, mert a szennyezés az ivóvízadó réteget is elérheti idővel. A DK szerint fontos, hogy a kormányváltás után legyen újra környezetvédelmi szakminisztérium.
A párt képviselői az MVM épülete előtt demonstráltak, veszélyes hulladékot jelző hordókkal vonultak fel, és egy figyelemfelkeltő molinót helyeztek el a cég kerítésére. A molinón ez állt: "A III. kerület nem válhat veszélyeshulladék-lerakóhelyszínné!"