Igazán szükséges volt a második atombomba ledobása Nagaszakira?

Nyolc évtizeddel ezelőtt, pontosan ezen a napon történt, hogy a történelem második atombombáját is bevetették, mindössze három nappal azután, hogy Hirosima sötét árnyékba borult. Felmerül a kérdés: mi indokolta a második atomtámadást? Nem volt elég a Hirosimára zúdított pusztítás, hogy megmutassa a nukleáris fegyverek borzalmait? Miért vált szükségessé még egy újabb atombomba bevetése ahhoz, hogy véget érjen a II. világháború? A történészek között széleskörű viták zajlanak a témában. Azok, akik a második támadás mellett érvelnek, gyakran azzal indokolják döntésüket, hogy a japán kormány eltökélten ellenállt a kapitulációnak, és hogy a bombák bevetése gyorsabb véget vetett a háborúnak, így megmentette számtalan életet, amelyek a szárazföldi invázióval járó harcok során vesztek volna el. Ezzel szemben a kritikusok azt állítják, hogy a Hirosimára és Nagasakira zúdított atomtámadások morális és etikai kérdéseket vetnek fel. Sokan úgy vélik, hogy a bombák bevetése nemcsak felesleges volt, hanem a háború végkimenetele szempontjából is megkérdőjelezhető, hiszen Japán már közel állt a kapitulációhoz. Ráadásul a nukleáris fegyverek használata olyan precedenst teremtett, amelynek következményei a jövő generációkra is kihatottak. Ezek a kérdések továbbra is foglalkoztatják a történészeket, és a második atombomba bevetése a mai napig vitatott téma a háborúval és a békével kapcsolatos diskurzusokban.

Nyolcvan évvel ezelőtt, a történelem sötét lapjain egy új fejezet kezdődött, amikor először használtak atombombát éles bevetés során. 1945. augusztus 6-án Hirosimára, majd három nappal később, augusztus 9-én Nagaszakira zúdultak az amerikai bombázók nukleáris töltetei. Azonnali következményeként 140 ezer ember veszítette életét, sokan közvetlenül a robbanás után, míg mások napok, sőt hetek múlva, a sugárzás szörnyű következményeinek áldozataként. A tragédia mélységét még inkább fokozza, hogy négy hónappal később a halottak száma már meghaladta a 200 ezret, ezzel megörökítve egy felejthetetlen és fájdalmas emléket a világtörténelemben.

Innét kezdve az események felpörögtek: hat nappal Nagaszaki bombázása után, augusztus 15-én, a japán császár rádióbeszédében bejelentette, hogy az ország leteszi a fegyvert, és feltétel nélkül megadja magát a szövetséges hatalmaknak. Szeptember 2-án hivatalosan is aláírták a kapitulációs nyilatkozatot, ezzel pedig az ázsiai fronton is véget ért a második világháború.

A vita máig élénken zajlik: vajon valóban indokolt volt-e a borzalmas szenvedést és pusztítást hozó atombombák használata? Valóban annyira megrémült a japán vezetés, hogy végül kénytelen volt letenni a fegyvert? Az etikai szempontok mennyire támasztják alá az atombombák alkalmazását? Különösen Nagaszaki esetében érdemes megkérdezni: nem volt elég megrázó az első, Hirosimát sújtó bombázás? Mi indokolta a második támadást?

"Úgy éreztem, hogy minden eszközt be kell vetnünk, amellyel lerövidíthetjük a háborút és életeket menthetünk meg" - indokolta a nukleáris csapásokat Harry S. Truman amerikai elnök. 1945 nyarán már készen álltak a tervek egy Japán elleni invázióhoz. De rettegtek a veszteségektől, miután hosszú és véres csatákat vívtak Iwo Jima és Okinawa szigetekért. A fanatikusan ellenálló japánok elleni harc 25 ezer amerikai katona életébe került, 80 ezren pedig megsebesültek. Csak ezen a két szigeten.

A japán anyasziget megszállásának megvalósításához 250 ezer amerikai katona és egy millió japán civil életével számoltak. Truman úgy vélekedett, hogy a bombák ledobása kényszerítheti Japánt a feltétel nélküli megadásra, ezzel pedig véget vethet a csendes-óceáni háborúnak. Azt hangoztatta, hogy a bombák bevetésével elkerülhetővé válik a háborús vérontás.

Ez a narratíva szerepel a legtöbb történelemkönyvben, és több neves történész is meg van győződve arról, hogy az atombombák bevetése volt a legjobb döntés abban a háborús helyzetben.

"Valóban, Trumannak nem maradt más lehetősége" - állítja Antony Beevor, a második világháború egyik legismertebb szakértője és a sok millió példányban népszerűsített könyvek szerzője. (Magyar nyelven többek között olyan művei jelentek meg, mint A második világháború, Sztálingrád, A D-nap és Berlin, 1945 - Az összeomlás.)

Az atombomba morális dilemmájáról az a véleménye, hogy egy háborúban kevés cselekedet igazolható tisztán erkölcsi alapon. Egy parancsnok, vagy vezető politikus legfeljebb azt mérlegelheti, hogy csökken-e az emberveszteség, vagy sem. Miután Japán nem volt hajlandó megadni magát, Truman amerikai elnöknek nem sok választása maradt.

Ugyancsak az atombombák ledobása melletti érvként szokták felhozni a megszálló japán hadsereg civilek elleni brutalitását és a tömegmészárlásokat. Ne feledjük, hogy a második világháború minden japán civil áldozatára 17-18 más nemzetiségű halott esett a Csendes-óceán ázsiai térségében. Valószínűleg az atombomba mellett szóltak a japán fogságba esett amerikai hadifoglyok ellen elkövetett kegyetlenkedések is.

Így foglalja össze velősen Robert James Maddox Hirosimával, az atomtámadásról szóló döntéssel foglalkozó történész, több Hirosima-könyv szerzője, miért volt szükség az atombombák ledobására. Szerinte ez a támadás volt a legcélravezetőbb eszköz, hogy Japán feltétel nélküli letegye a fegyvert.

De nem volt elég az egyszerű fegyverletétel.

A legfontosabb ellenérvek ezzel kapcsolatban a következőképpen fogalmazhatók meg:

"Az atombombák bevetése nem volt elkerülhetetlen. Japán önkéntesen is megadta volna magát" - fogalmazott Martin J. Sherwin, Pulitzer-díjas történész és az atomenergia, valamint a fegyverkezési verseny szakértője. Sherwin meggyőződése, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazása súlyos tévedés és tragédia volt.

Egyes kutatók állítása szerint napjainkra már egyértelműen bizonyítást nyert, hogy

amikor augusztus 8-án hadat üzent Japánnak. Bár ezt az álláspontot érthető módon nehezen fogadják el az amerikaiak. Sztálin megígérte, hogy beszáll a japánok elleni háborúba, de három hónapot kért, hogy átcsoportosíthassa erőit Európából keletre. Így is történt, napra pontosan három hónappal Berlin eleste után lépett hadba Japánnal szemben. Mongol és kínai szövetségeseivel a szovjetek napok alatt térdre kényszerítették a japán hadsereget Mandzsúriában. Majd szeptember 2-án a Szovjetunióhoz kerültek a Kurilli-szigetek is, amelynek hovatartozása máig vitatéma Japán és Oroszország között.

Nem lehet elmenni amellett sem, hogy nem kevésbé volt pusztító Tokió 1945 márciusi gyújtóbombázása, amelynek 100 ezer civil esett áldozatul - érvel Richard B. Frank hadtörténész, a csendes-óceáni hadszíntér hadműveleteinek szakértője. "Elég vékony választóvonal van az atombomba és a hagyományos bombázások között -

Amennyiben Hirosima bombázását etikátlannak ítéljük, úgy hasonlóképpen el kell utasítanunk azokat a gyújtóbombás támadásokat is, melyek során szándékosan a városok szívére, a civil lakosságra irányultak, figyelmen kívül hagyva az emberek életét és jólétét.

Ha alaposan megvizsgáljuk a pro és kontra érveket, világossá válik, hogy Truman elnök állítása, miszerint atombombákra volt szükség Japán kapitulációjához, önmagában nem állja meg a helyét. A szovjetek szerepe a nyugati történelemkönyvekben csupán felületesen szerepel, a hangsúly inkább az atombombák alkalmazására és a II. világháborút lezáró elkerülhetetlen nyomásgyakorlásra kerül. Ez a narratíva pedig mélyen gyökerezik a köztudatban, és sokak számára a történelmi események egyedüli magyarázataként szolgál.

Miért volt szükség a második atombombára és Nagaszaki elpusztítására? A Mitsubishi Fegyvergyár megsemmisítése gyenge indoknak tűnik, hiszen a hagyományos bombák is elegendőek lettek volna a cél elérésére.

Lehetséges, hogy ez volt a legmeghatározóbb motiváció Nagaszakira.

És persze nem csak Japánnal, hanem a Szovjetunióval szemben is tisztázni szerette volna az új erőviszonyokat. Erőfölénye amúgy nem tartott sokáig, mert 1949 augusztus 29-én a Szovjetunió is felrobbantotta első atombombáját a mai Kazahsztán területén, szerencsére csak tesztelésként.

Az a tény, hogy az adott időszakban még nem voltak tisztában a radioaktív sugárzás emberi egészségre gyakorolt súlyos következményeivel, nem lehet mentség. Ez éppen ellenkezőleg, még inkább hangsúlyozza az Egyesült Államok felelősségét, hiszen ennek tudatában is döntöttek arról, hogy atombombát vetnek be két város civil lakossága ellen.