Szijjártó Péter véleménye szerint a lengyel külügyminiszter ukrán propaganda eszközeivel próbálta bírálni Magyarországot.


"Ezért arra kérek mindenkit, hogy aktívan vegyen részt a Voks 2025 szavazásán! Fontos, hogy mi magunk döntsünk a jövőnkről, és ne hagyjuk, hogy Brüsszel, Varsó vagy Kijev határozza meg, mi történjen a magyar emberek sorsával Ukrajna európai uniós tagságával kapcsolatban."

Szijjártó Péter közölte, hogy a júniusi NATO-csúcstalálkozó előkészítéseként hosszasan vitáztak arról a javaslatról, amelynek értelmében a bruttó nemzeti termék (GDP) öt százalékára kellene emelni a tagok védelmi költségvetését.

Aláhúzta, hogy egyelőre a korábban előírt, kétszázalékos szintet is csak húsz tagállam érte el stabilan a harminckettő közül, de ettől függetlenül jogos egy újabb célkitűzés meghatározása, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt években sok szövetséges átadta a fegyverarzenálja egy jelentős részét Ukrajnának, így a NATO védelmi képességei összességében rendkívül meggyengültek. Rámutatott, hogy

"Tehát mi, magyarok készen állunk arra, hogy Magyarország védelméhez és a szövetség védelméhez szükséges lépéseket megtegyük" - szögezte le. Viszont fontosnak nevezte annak a tisztázását, hogy a NATO nem támadási, hanem védelmi szövetség, s "amikor védelemről beszélünk, akkor a saját védelmünkről beszélünk, nem valamilyen külső szereplő védelméről". "Ukrajna védelme az nem a szövetség, nem a közösség, nem a NATO védelmét jelenti. Ukrajna jelenleg a veszélyt jelenti" - figyelmeztetett.

a nemzetközi közösség felelőssége megnőtt, és sürgető szükség van a diplomáciai megoldások keresésére. Kiemelte, hogy a feszültségek fokozódása nem csupán regionális, hanem globális következményekkel is járhat, ezért elengedhetetlen, hogy a felek nyitottak maradjanak a párbeszédre. A miniszter hangsúlyozta, hogy a történelmi tapasztalatok azt mutatják, a háború sosem hoz tartós megoldást, ezért minden lehetséges eszközt be kell vetni a béke megőrzéséért és a konfliktusok megelőzéséért. Az idő sürget, és a bölcs döntések hozatala most kulcsfontosságú.

Related posts