Sós íz a nyelven, sótlan felelőtlenség a szívben.

A parajdi sóbányát érintő természeti katasztrófáról, amely valójában inkább emberi mulasztások sorozata, már sokan megosztották gondolataikat, és a jövőben is biztosan folytatódni fog a téma körüli diskurzus. Szomorú, hogy Székelyföld legnépszerűbb turisztikai központjában, a Sóvidéken, a parajdi sóbányában a sókitermelés és a gyógyászati turizmus, melyeknek magas szintű vendéglátása lenne a célja, a hozzá nem értés, a hanyagság, a bürokrácia és a nemtörődömség következtében válságos helyzetbe került. Éppen másfél évszázaddal azután, hogy 1875. május 27-én egy hatalmas esőzés következtében Szovátán létrejött a Medve-tó, most ismét a természet csapásait éljük át. Bár a májusi esőzések nem kímélik a tájat, mégis felelőtlenség lenne a természet szeszélyére hárítani a kialakult helyzetet, hiszen az emberi hanyagság is jelentős szerepet játszik a természet kincseinek pusztulásában.

Ebben a kesernyés hangvételű eszmefuttatásban arra vállalkozom, hogy feltárjam, miért marad gazdátlan az emberi felelőtlenség, és miért tűnik sótlanabbnak a világunk, mint valaha. Miért nincsenek felelősök most sem, mint annyiszor a múltban ebben az országban? A helyzet egyre aggasztóbb Európában, sőt, a globális színtéren is, ahol nehezen kivehető, ki is viseli a felelősséget a politikai és gazdasági válságokért. Ki felel a parajdi helyzetért, a hatalmas károkért, amelyek már régóta fenyegetnek? Hiszen a katasztrófát megelőző figyelmeztetések nem voltak titkosak; éppen ellenkezőleg, bőségesen akadtak. A közel két évtizeddel ezelőtt készült tanulmányok következtetéseit komolyan kellett volna venni, és az a tény, hogy három évvel ezelőtt - s azóta is többször - a bányát már szezon közben is be kellett zárni a vízszivárgások miatt, szintén figyelmeztetett minket. Kérdés, hogy meddig lehet még figyelmen kívül hagyni ezeket a jeleket, és mikor fogják végre megnevezni a felelősöket?

Szóval kik a felelősök? Kezdetben olyan cikkek láttak nyomdafestéket, miszerint a Korond-patakában megtelepedett hódok és az őket óvó környezetvédők, civil szervezetek, akik keresztbe tettek a szükségessé vált munkálatoknak. Komolyan vehetjük-e a magyarázatot? Vajon ők tologatják ide-oda a kérvényeket, írják alá az engedélyeket, hozzák meg a szakmailag alátámasztott és felelősségteljes döntéseket? A civilek még kaphatnak némi pályázati pénzt a hódpopuláció védelmére, utóbbiak azonban teljesen ártatlanok, a rágcsálóknak nincsen sehány eurós jövedelmük sem. A gázsi a vezérigazgatók, igazgatók, osztályvezetők markát nyomja.

A természet és a Teremtő helyett végső soron az emberi tényezőben kellene keresni a hibák gyökerét... Nemrégiben egy fiatal politikai figura szenvedéllyel és a tudatlanságban élők számára meggyőző érvekkel vádolta Cholnoky Jenőt a parajdi tragédia kapcsán. A magyar földrajztudós, író és egyetemi tanár, aki számos neves tudományos társaság elnöki pozícióját töltötte be, már több mint hetvenöt éve távozott közülünk. Ő lenne a felelős? Mert a magyar kormány – nyilván a bukaresti hatóságokkal összejátszva – egy róla elnevezett alapítványnak adta át a parajdi terület fenntartásának és kezelésének feladatát! Micsoda állami szuverenitás az, ahol a civil szervezetek dominálnak, és a szomszédos országok vezetői irányítják a kormányzati döntéseket!

Természetesen, itt van egy egyedi átfogalmazás: Vannak felelősök, és nem is akármilyenek! Olyan emberek, akik rangos pozíciókat töltenek be, jelentős jövedelmet kapnak – esetleg még egy kis extrát is, mint például nyugdíj-kiegészítést – mindezt a saját zsebükbe gyűjtve. Most olvasom a bukaresti parlament környezetvédelmi bizottságának legfrissebb jelentését, amely megállapítja, hogy "a parajdi katasztrófa a tétlenség és a hozzá nem értés következménye". Azok a cégek, amelyeknek régóta reagálniuk kellett volna a térségben fennálló valós veszélyekre, mulasztottak. A politikai befolyásolás is szerepet játszott, hiszen a parajdi munkálatokra kiírt pályázaton egy alkalmatlan cég került győztes pozícióba. De vajon ki az, akit a lelkiismerete terhe nyomaszt? Ki érzi a felelőtlen felelősségvállalás súlyát, és ki gondolkodik azon, hogy többet kellett volna tennie? Legalább a kérvények és a nyomásgyakorlás szintjén...

A beszámolóban azt is megemlítik, hogy az online bizottsági meghallgatáson a Salrom (Országos Sóipari Társaság) két vezetője jelen volt, ám a bányavállalat vezérigazgatója, ígérete ellenére, távol maradt. Micsoda cinikus hozzáállás! Néhány nappal korábban még együttérzést tanúsított a parajdiak iránt, de amikor szembesíteni kellett volna a helyzettel, egyszerűen eltűnt. A lemondási követelések, amelyek többször és több irányból érkeztek, nem hatottak rá, hiszen még mindig a bársonyszékében ül. Így már világos, hogy a legnehezebb műtét az, amikor egy politikust, vezetőt vagy vezérigazgatót el kell választani a székétől.

Cholnoky Jenő nevét nem szeretném újabbakkal terhelni. Azonban, ha valaki megússza a felelősségrevonást, akkor legalább a nevüket és arcképüket közszemlére kéne tennünk pannókon, molinókon, vagy akár röplapokon. Parajd központjában, más helyszíneken, olyan, mint egy választási kampány során rendezett felvonulás keretében. Bár a szégyenpadra állítás régi hagyománya a modern, haladó világunkban már eltűnt, a szégyenérzet és a felelősségérzet fontosságát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hiszen nem létezhet olyan, hogy senki sem hibázik! A jelen esetben pedig nem a hódok vagy a már rég elhunyt, hetvenöt éve eltávozott öreg úr a felelős.