Schumacher véglegesen véget vetett a Ferrari nehéz időszakának – 25 évvel ezelőtt ünnepelte első világbajnoki győzelmét a vörös autó volánjánál | M4 Sport
Häkkinen: Nem, nem igazán tervezem, hogy bármit is megváltoztassak. Annyit fogok csupán tenni, hogy a kanyarok előtt néhány méterrel korábban fékezni kezdek.
A 2000-es Japán Nagydíjra a Forma-1 csapata izgatottan készült, hiszen a szezon végéhez közeledve a feszültség csak fokozódott. Az FIA hagyományos sajtótájékoztatóján a bajnokság két főszereplője, Michael Schumacher és Mika Häkkinen foglalt helyet a riporter-áradat kereszttüzében. Bár egy verseny még hátra volt, a szuzukai futam mindenki számára a bajnoki cím sorsdöntő összecsapásának ígérkezett. Schumacher, aki a spái verseny után még hátrányban volt a pontversenyben, Monzában és Indianapolisban két győzelmet aratott, így visszavette a vezetést. Mivel Häkkinen motorja az Egyesült Államokban cserben hagyta, Schumachernek adódott a lehetőség, hogy Japánban eldöntse a bajnoki versenyt a saját javára.
A szuzukai felvezetés során a fenti párbeszéd zajlott le a két kétszeres bajnok között. Szavaik és az egymásra adott válaszaik olyan dinamikát teremtettek, amely tökéletesen tükrözte a közöttük lévő rivalizálást. Ez a feszültséggel teli interakció a 25 év távlatából talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy elérte Ayrton Senna és Alain Prost legendás összecsapásának magasságait.
A 2000-es versenyszezon csúcspontja volt ennek a párharcnak. Schumacher és Häkkinen már a Forma-3-as éveik alatt is hatalmas riválisokká váltak, hiszen Makaóban is összecsaptak, de az F1 világában más irányt vettek a karrierjeik. 1998-ban a küzdelem viszont még egyértelműen a McLaren fölényét tükrözte, amelyet Adrian Newey tervezett autója biztosított. Ennek ellenére a bajnoki cím sorsa az utolsó futamig nyitva állt. Häkkinen végül 1999-ben sikeresen megvédte a koronáját, miután Schumacher a szezon közepén, a silverstone-i balesete következtében kiesett a versenyből, lábtörése miatt.
A szezon mindkét versenyző számára egy rendkívül intenzív, embert próbáló és idegeket megfeszítő hullámvasút volt. Az év első három pole-pozícióját Häkkinen szerezte meg, ami azt jelezte, hogy a nyers sebességet tekintve a McLaren továbbra is a leggyorsabb autó, ám az első három győzelmet Schumacher zsebelte be a megbízhatóbb Ferrarival. Häkkinen eközben két motorhibával és egy-egy sajátos hibával indította a szezont. Aztán valahol Monacóban elkezdett fordulni a kocka. Schumacher ott hatalmas előnnyel autózott, amikor váratlanul eltört a felfüggesztése. Kanadában, bár szembesült néhány problémával, végül megmentette a győzelmet; ezt azonban egy meredek lejtmenet követte: motorhiba miatti kiesés Franciaországban, két rajtbaleset Ausztriában és Németországban, majd Magyarországon egy pole-ból indulva rossz rajtot követően vereséget szenvedett el. Így a hercegségben, ahol 17 pontos hátrányban volt, Häkkinen végül már 2 pontos előnyre tett szert az összetett versenyben.
Az év elején Schumacher dominálása és Häkkinen gyengélkedése tűnt a biztos forgatókönyvnek. Azonban a finn versenyző spái győzelme után a helyzet drámaian megváltozott, és a McLaren egyre inkább esélyesnek látszott. Ezt követően azonban újabb fordulat érkezett, amikor Schumacher megnyerte a Monzai és az amerikai futamot, míg David Coulthard, aki korábban szintén bajnokesélyesnek számított, lemondott a versenyről. A Ferrari sikerének kulcsa az Olasz Nagydíjon bevetett új fejlesztésű V10-es motor volt, amely teljesítményével felzárkózott a Mercedes erőforrásához.
Szuzuka előtt Schumacher 88, Häkkinen pedig 80 ponttal rendelkezett, ami a Ferrari bajnoki címének megszerzését valószínűsítette. Häkkinennek legalább 3 ponttal többet kellett elérnie (hiszen a győzelem és a második hely közötti különbség 4 pont volt), hogy egyáltalán reális esélye maradjon a címvédésre. Bár ma már úgy tűnhet, hogy ez egy lefutott verseny volt, a McLaren két héttel korábbi műszaki hibája rávilágított, hogy a helyzet bármikor drámaian változhat, és akár teljesen új forgatókönyvet is hozhat a szezonzáró Maláj Nagydíjra. Schumachernek ráadásul már volt tapasztalata a legutolsó pillanatban, váratlan körülmények között elveszített bajnokságokról, így számára különösen fontos volt, hogy a lehető leghamarabb lezárja ezt a harcot.
Annak érdekében, hogy semmit se hagyjon a véletlenre, Schumacher, a mezőny többségével ellentétben, nem az Egyesült Államokból, hanem egy fioranói tesztelésről érkezett Japánba. Ezen a teszten néhány aerodinamikai újítást és egy új első felfüggesztést próbált ki, ami sikeresen zárult. Azonban a sok utazás következtében a szuzukai hétvége elején nem éppen a legfrissebb állapotban volt.
Felvezetésként a vívó felek, azt ígérték, nem fognak semmit sem ajándékba adni a másiknak, és ehhez tartották is magukat. A szombati időmérő edzés elképesztően szoros, feszült és színvonalas küzdelmet hozott - a jelképévé vált annak, hogyan működött, miről is szólt a két versenyző F1-es rivalizálása. Egyikük felállított egy mércét, a másikuk felelete pedig az volt, hogy előbb feljebb emelte a lécet, és úgy suhant át maga is fölötte. Ahogy Belgiumban minden idők egyik legnagyobb előzése lett az eredménye ennek az egymásra licitálásnak, úgy Szuzukában egy olyan kvalifikáció, amelynél tényleg ezredmásodpercek jelentették csak a különbséget.
Schumacher és Häkkinen hű maradtak ígéretükhöz: egyre később és később nyomták le a féket. Ezzel azonban nem a kavicságyba hajtottak, hanem új magasságokba emelkedtek. Hogy mennyire is emelkedtek, azt csak akkor tudták meg, amikor visszanéztek: csapattársaik 4-5 tizeddel lemaradtak tőlük a verseny végén, esélyük sem volt, hogy lépést tartsanak velük.
Schumacher 1:36,094 másodperces körrel kezdett az edzés közepén. Häkkinen egy perc múlva 0,074 másodperccel gyengébb kört autózott. Tíz perccel később ismét a finn következett, ekkor 0,077 másodperccel gyorsabb volt, de Schumacher egyből válaszolt: 0,109-et javított. Ez az idő sem maradt sokáig a legjobb, a mclarenes 0,074 másodperccel túlszárnyalta az utolsó előtti körén. Schumacher az utolsó 5 percbe lépve hajtott ki utoljára (harmadszor), és bár az első szektorban még 39 ezredes hátrányban volt, a célban 0,009 másodperccel az élre állt. Mivel Häkkinen a hajrában nem javított, a ferrarisé lett a pole. A finn az utolsó sikánból kigyorsítva bukta el a győzelmet.
Schumacheren a kvalifikációt követően szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. Amikor a pole pozíció pszichológiai jelentőségéről érdeklődtek, ő csak egy rövid, hárító választ adott:
A német versenyző hallgatagsága feltűnt a körülötte lévőknek, ezért a nyomásról is faggatták. Miközben mélyen elgondolkodott, a mellette ülő Häkkinen kíváncsian figyelte őt. "Ez a verseny egészen más, mint a többi" – kezdte, majd folytatta: "Itt a bajnokság végét is lezárhatjuk, ami valóban megnöveli a tétet. De úgy érzem, már hozzászoktam ehhez a helyzethez. Másrészt viszont nincs okunk ünnepelni a pole pozíciót; bár örvendetes, de a végső eredmény még hátra van. Holnap nagyon kemény küzdelem vár ránk, de felkészülten állunk elébe."
Szombat eseményei még korántsem zárultak le, amit másnap a rajt is tükrözött. Häkkinen kiváló starttal azonnal orvosolta az előző napi csalódását, és az élre állt – Schumacher pedig hiába próbálta szorosan zárni a sorokat. A két versenyző teljesen más dimenzióban mozogott, mint a mezőny többi tagja. Gyorsan megléptek a többiektől, és mivel tempójuk között nem volt számottevő eltérés, egy izgalmas taktikai csata bontakozott ki közöttük.
A Ferrari csapata előtt a verseny előtt komoly dilemmával kellett szembenéznie: mennyi üzemanyagot töltsenek az autóba, és milyen hosszú első etapra készüljenek. A pole pozíció birtokában elgondolkodtak rajta, hogy a jobb rajt érdekében egy könnyebb autóval induljanak, de tisztában voltak vele, hogy ezzel taktikai előnyt adhatnának a McLarennek. Häkkinen végül 3 másodperces előnnyel elsőként állt ki a boxba, míg Schumacher a 23. körig maradt a pályán. Az előzést a boxban nem tudta végrehajtani, de a második kiállásához sikerült taktikai előnyre szert tennie, miután a Ferrari kiszámolta, mennyi üzemanyagot tankolhatott a McLaren. Schumacher autóját két körrel hosszabb, 17 körös etapra készítették fel, és a boxfal figyelmeztette őt, hogy 2 másodpercen belül kell lennie a kiállásuk előtt. Egy ideig úgy tűnt, hogy a legnagyobb igyekezete ellenére ez nem fog sikerülni, de ekkor váratlanul szemerkélni kezdett az eső, ami lehetőséget adott Schumachernek, hogy felzárkózzon a gumik melegen tartásával küzdő ellenfelére.
A 33. körben Schumacher már másodpercen belül volt, de az eső elállt, és Häkkinen újra próbált meglépni. Aztán jött a McLaren kiállása és Schumacher kulcsfontosságú két köre. "Láttuk, hogy Mika kiáll, és tudtuk, hogy van még két körünk, amik meghatározóak lesznek. A gond csak az volt, hogy forgalomba kerültem. Nem mondom, hogy könnyű volt megelőzni őket, egy kis időt veszítettem. Az eső csöpögött, és úgy éreztem, nem vagyok olyan gyors, mint kellene" - mesélte Schumacher a futam után.
A forgalom végül Häkkinent is hátráltatta, így amikor Schumacher a boxba kanyarodott, hiába pördült meg előtte a Benettonnal Alexander Wurz, a ferraris így is előzni tudott a gyors kiállása után.
- mondta Schumacher.
"Onnantól kezdve csak abban bíztam, hogy semmi nem adja fel magát, és az eső miatt nem akartam hibázni az élen. Bár a körülmények nem éppen ideálisak voltak, végső soron ez már nem számít: ez is elegendőnek bizonyult."
Michael Schumacher, a háromszoros világbajnok, végre átlépte a célvonalat. Miután a Benetton színeiben már bizonyított, a Ferrari volánja mögött is a legmagasabb csúcsra jutott. Az előző négy kísérlet és az idény során tapasztalt ingadozások után végre beteljesítette azt a küldetést, amelyet 1996-ban tűzött ki maga elé. 21 évnyi várakozás után ő volt az, aki újra a Formula-1 csúcsára emelte a Scuderiát, ezzel Jody Scheckter óta az első bajnoka lett a legendás vörösöknek.
A célba érkezés pillanatában olyan súlyos teher gördült le a válláról, hogy örömében szinte dühösen ütögette a kormányt, mintha azzal is kifejezhetné a felgyülemlett feszültséget. Innentől kezdve már egy teljesen új Schumacher lépett színre. Sóhajai és hitetlenkedése világosan jelezték, hogy az előző napi csendes, érzelemmentes arca csak a hatalmas nyomás alatt feszülő belső vívódást rejtette. Ahogyan mindig, most is erősnek akarta láttatni magát az ellenfelei előtt, de a szívében mélyről jövő szorongás feszítette: vajon végre sikerül-e? Vagy ismét a kudarc keserű ízét kell megélnie?
Az ünneplés pillanatai valódi extázist hoztak, tele voltak örömmel és felemelő érzésekkel. Schumacher szorosan átölelte csapatának tagjait, akik egy emberként éltették hősüket, a megmentőjüket, aki végre elhozta számukra az évtizedek óta áhított győzelmet: „Májkül, Májkül!”
"Nehéz kifejezni ezeket az érzéseket" - ismerte el az immáron háromszoros világbajnok. "Amikor átszeltem a célvonalat, egy érzelmekkel teli vulkán tört ki belőlem. Ma igazán zord körülmények között versenyeztünk, az eső hol esett, hol meg csak szitált, aztán egyszer csak eleredt. Az egész szezon olyan volt, mint egy hullámvasút: tele volt meglepetésekkel és kihívásokkal. Az a küzdelem, amit vívtunk... Mika, egy kicsit könnyebbé tehetted volna a dolgomat! Egyszerűen fantasztikus volt, szavakat sem találok rá!"
Elismerte, hogy a három kudarcot vallott év után egyre súlyosabb teherként nehezedett rá a győzelem hiánya.
Nos, Olaszországban népünnepély volt. Szóltak a harangok, a tifosi pedig örömmámorában még egy McLaren-koporsót is ünnepélyesen eltemetett. Ilyen vidám temetést még a világon nem rendeztek. Egy kicsi Olaszország viszont Schumachert is elkísérte Szuzukába. A Ferrari mérnökei és szerelői voltak azok, akik könnyes szemmel, a himnuszt átszellemülten ordítva ünnepeltek, szinte gyermeki hálát mutatva a győzelmet elhozó versenyzőjük felé.
A Schumacherhez ebben az évben csatlakozó sajtós, aki ma már menedzser, Sabine Kehm emlékei között a mai napig élnek ezek a délutáni pillanatok.
- mesélte egy tavalyi interjú során. "Olyan régóta küzdöttek már, évek óta, hogy elérjék ezt a célt. Ott voltak mérnökök, akik már negyed évszázada a csapat tagjai voltak. A feszültség annyira elérte őket, hogy könnyekben törtek ki, sírva fakadtak, és szégyellték magukat, hogy ez megtörténik. Ilyen érzelmeket még sosem láttam, ami ennyire megérintett volna. Abban a pillanatban ráébredtem, hogy ez sokkal jelentősebb, mint amit valaha is gondoltam. Az emberek arca örökre bevésődött a szívembe."
"Az életünk mostantól már sosem lesz olyan, mint volt" - súgta Schumacher fülébe a csapatfőnök Jean Todt a díjátadó előtt. Nem tévedett.
Michael Schumacher 25 évvel ezelőtt ezen a napon, a Ferrarival, megvalósította álmát, és visszaemelte a Scuderiát a győzelmek csúcsára. Ez a pillanat azonban nem csupán a küldetésének beteljesülését jelentette; hanem egy új fejezet kezdetét is, amely az öt évig tartó dominancia útjára vezetett. Ezen az úton Schumacher nemcsak a Forma-1 szinte minden rekordját megdöntötte, hanem csapatával együtt újraértelmezte a csapatmunka fontosságát és szerepét a sportágban.
A Häkkinennel vívott epikus csatára még ma is élénken emlékezünk, szívünk mélyén egy különös nosztalgiával. Az a pillanat, amikor a finn versenyző a futam végén őszinte mosollyal gratulált legyőzőjének, és amikor Schumacher a mérlegelés során barátságosan vállon veregette, miközben "gazfickónak" nevezte, mindent tükrözött a kettőjük közötti kölcsönös tiszteletből fakadó kapcsolatukról. Mindketten tisztában voltak vele, hogy bár folyamatosan nehezítették egymás útját, ezzel együtt formálták is a másik karrierjét. Olyan élményeket és eredményeket köszönhettek egymásnak, amelyeket talán sosem érhettek volna el, és amelyek a legjobb teljesítményüket hozták ki belőlük.
A Schumacher és a Ferrari által bejárt út valódi jelentőségét a mai Forma-1 tükrében érthetjük meg igazán. Mostanra világossá vált, milyen mély hatással volt az a Ferrari-korszak a modern királykategóriára, a versenyzőktől elvárt teljesítményekre és a csapatok struktúrájára. A múlt eseményei és döntései révén formálták a jelenlegi versenyzési normákat és stratégiákat, amelyek ma is meghatározzák a motorsport világát.
A Ferrari azóta is csak vágyakozik arra, hogy újra átélhesse azt a fénykorát, amely a múltban annyi diadalt hozott. Olyan neves versenyzők, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel, próbálták meg megváltani a csapatot, de hiába közelítették meg a győzelmet, végül mindig elkerülte őket a végső siker. Már 21 év telt el Jody Scheckter diadalmas győzelme óta Szuzukában, és most, hogy a csapat legendás versenyzőihez hasonló kaliberű tehetségek is kudarcot vallottak, egyre világosabbá válik, mekkora teljesítményt nyújtottak Schumacherék 2000-ben. Az ő sikereik nem csupán a győzelmek számát jelentették, hanem egy korszak megteremtését is, amely irányt mutatott a Scuderia számára.
