Miként hangzana egy izgalmas Bali United és Borneo összecsapás? Képzeld el a feszültséget és az adrenalint, ahogy két csapat mérkőzik a győzelemért!
Bár nem éppen a Persija Jakarta és a Persib Bandung rangadója, ami az indonéz Liga 1 el clasicója, de ha már Indonéziában járok, semmiképpen sem hagyom ki az alkalmat. Az indonézek talán észre sem veszik, hogy néhány éve a Bali csapata még egy borneói gárda volt, ami nyilvánvalóan egy teljesen másik sziget. De végül is, egy 280 milliós országban, ahol a futball a legkedveltebb sportág, lehet, hogy nem is számít igazán, ki kivel játszik.
Első utam a Bali United Megastore-ba vezet. Bő órám van a kezdésig, útba esik az északi karéj felé. A közlekedés miatt bőven hagytam magamnak időt. A Google Maps az Ubudtól kicsit északra a dzsungelbe ékelődött Hideaway Village és a Kapten I Wayan Stadium közti 19 kilométeres utat motorral 48 percesre (!!!444!!) saccolta, de Balin ez a gyakorlatban elnyúlhat a duplájára is.
Valahogy sikerült tartanom a szintidőt, igaz, úgy száguldottam, mint az ördög a kis indonéz-filippínó belpiacos motorocskámmal (Yamaha Fazzio, a világ első hibrid robogója), és a legmerészebb módon parkoltam a rendőrmotorok és a jegypénztár között. A normál jegy az indonéz első osztály bajnokságára Bali napsütötte stadionjában olcsóbb, mint Dorogon egy NB3-as mérkőzésre; körülbelül 1700 forintért váltható.
A VIP-jegy ára ötszöröse, 350 ezer indonéz rúpiát kóstál, de kinek van kedve VIP-ként mecsetet nézegetni?! A valódi kérdés inkább az, hogy melyik curvát válasszam, hiszen a Bali United legelvetemültebb szurkolói csoportjai, akik a Wikipédia vonatkozó szakaszát is alaposan felülmúlják tudásukkal, itt gyülekeznek.
A szurkolói kultúra tud globális lenni, ha akar. A Curva Sud az AS Roma ultráinak otthona, az ultra pedig nem tévesztendő össze mindenféle huligánnal, mert az ultraság a huligánkodáson túlmutató lokálpatrióta, közösségi dolog. Is.
Még mindig nem világos számomra, hogy a Basudewa Curva Sud milyen kontextusban használja a "curvát", hiszen a Milan/Inter stadionban a kapuk mögötti lelátó egyáltalán nem íves. Kérdezem is a pénztáros lányt, hogy hol zajlik a nagyobb buli: az északi kanyarban, vagy inkább a déliben? A válasza alapján nyilvánvaló, hogy nem igazán érti, miről van szó, nekem pedig nem fűlik a fogam a felesleges vitákhoz, így inkább csak annyit mondok: kérek egy jegyet az északi kanyarba.
Néhány percet el kell tölteni, míg a nyomtató végre megszüli a sima A4-es jegyet, én meg közben aláírom a blokkot. Kell egy rendes név, nem elég egy gyors kaparás, mondja a lány. Bekerülök valami nyilvántartásba, vagy talán nem, hiszen a legutóbbi indonéz stadiontragédia 2022-ben nem a szurkolók, hanem a fogalmatlan rendőrök könnygázos húzása miatt történt. (125 áldozat, közöttük 33 gyerek.)
A szurkolói nyilvántartásomhoz való csatlakozáshoz úgy tűnik, senkit sem érdekelt az igazolványom. Talán az indonézek - különösen a balinézek - nem annyira ragaszkodnak az ilyen papírokhoz. Igazán ügyes döntés volt tőlem, hogy nem szereztem be nemzetközi jogosítványt a motorbérléshez, hiszen soha nem kérték el, sőt, még a magyar jogsit sem. Mindenhol azt ajánlgatták, hogy érdemes lenne elintézni, de végül teljesen feleslegessé vált.
A Kapten I Wayan Dipta stadion varázslatosan ragyog az esti fényekben, szinte mesebeli látványt nyújt. A névadó, I Wayan Dipta, aki bátran harcolt a holland gyarmatosítók ellen, kaptenként él a helyiek emlékezetében. Az utcákon ötven méterenként friss ízek és füstölgő aromák terjengnek, ahogy az emberek különféle finomságokat készítenek. Az illatok csábítóak, de én már abban a szakaszban vagyok, hogy ha nem találkozom mákos tésztával vagy tökfőzelékkel, inkább a böjt mellett döntenék. Az étkezés vágya egyre erősebb, de a kedvenc fogásaim nélkül nehéz lesz ellenállni!
Belépek a közepesen kegyetlenre klimatizált szurkolói szaküzletbe. Gondolom a Fradiéhoz kéne hasonlítani, de abban nem voltam. A Santiago Bernabeu konkurens üzletéhez képest szégyenkeznie biztos nem kell. Négyzetméteradatot nem találtam, de kábé olyasmi, az áruválaszték is minimum egy kategória.
Csábító látvány volt, amikor az első héten Balangan Beach-en, a kis tanyasi boltban megpillantottam az idegenbeli Arsenal és hazai Manchester UTD mezeket, mellettük pedig ott álltak a fehér és fekete Bali-mezek. Azonban tele voltak olyan szponzorfeliratokkal, mint egy motokrosszversenyző, és kicsit műanyagnak is tűntek, így végül ellenálltam a kísértésnek. Ráadásul a fehér a Bali idegenbeli színe, a fekete pedig a kötelező "minden színben" verzió, szóval ne legyünk már ennyire naivak, inkább válasszunk valami igazán helyit!
A három szín, a piros, fehér és fekete nem csupán színek, hanem a szent balinéz trikolór, vagyis a tridafu jelképe. A Bali United emblémája pedig messze túlmutat a piros és fehér BU-betűkön; tele van a helyi kultúra gazdag szimbolikájával. A háttér halványszürke és fekete kockázása - bocsánat, heraldikai szakszóval élve sakktábla mintázat - igazán figyelemre méltó. Kíváncsi vagyok, hogy a hindu balinézok mennyit sakkoznak, miközben este leterítik a szarongjukat (poleng), hiszen annak is van egy hasonló mintázata. Mindez még inkább erősíti a balinéz identitást, és megjeleníti a helyi hagyományokat.
Az organikus csapatok emblémáihoz képest a Bali United címere szinte túlzónak tűnik. Gondoljunk csak az Evertonra, a Rosenborgra vagy a Vasasra, melyek mind kisebb közösségeket képviseltek, amikor a saját címereiket megalkották – általában egy város kerületére összpontosítva. A Bali United címere viszont 2015-ben született, amikor a csapat is életre kelt, kvázi a semmiből. Valójában létezett egy csapat, a Putra Samarinda, de az indonéz viszonyok között is egészen más területen, Kelet-Kalimantánon, Borneón. A Putrát egy Harbiansyah Hanafiah nevű szakember sikeresen ráirányította Pieter Tanurira figyelmére, aki a legnagyobb indonéz gumigyártó, a Multistrada Arah Sanara tulajdonosa. Tanuri úgy látta, hogy Kelet-Kalimantan szép hely, de miért ne lehetne egy csapat a gyönyörű Balin is? Hiszen a sziget négymilliós lakossággal bír, és azóta, hogy 2011-ben csődbe ment a Bali Dewata, csapat nélkül maradt. Ráadásul a stadion is üresen állt.
Indonéz mércével nem is túl régen, 2003-ban épült, 2018-ban újították fel, ráadásul a Kapten I Wayan nem a partvidéken van, hogy a turisták itt eldzsentrifikálják neki az egészet, hanem jóval beljebb, Gyanjarban. Ez a Gyanjarban persze senkit ne tévesszen meg, mert ahogy Balin kiszállsz a repülőről, már gyakorlatilag Denpasarban, a fővárosban vagy, amihez képest Ubud, a turisztikai központ annyira ugyanaz az istenverte, végtelenbe nyúló éjjel-nappali közlekedési dugó, hogy amikor megkértem a sofőrt, szóljon, ha látja a városhatár-táblát, elfeledkezett róla.
Szóval Gyanjar is ebben a szürke, keskeny utas, kátyús, baloldali közlekedésmasszában van valahol - a Google Maps majd odavisz, de mint már említettem volt, a menetidőt szorozd be kettővel, akkor is, ha öt kilométerre ír 32 percet.
A lelátók, a VIP-részleget leszámítva, fedetlenek, ami az esős évszakban nem is olyan nagy gond, hiszen este 6-kor már lement a nap, de 8-kor még mindig 30 fok van, és a páratartalom is az egekben, így lényegében mindegy, hogy csepeg-e az eső. Azonban a 2018-19-es felújítás óta a trópusi napok rendesen megviselték a lelátókat, és szinte „megették” a piros üvegszálas székeket. Azok, amelyek a helyükön maradtak, és nem landoltak egy lezárt kijárat lépcsőjén, még leülhetőek, de mindig érdemes számításba venni, hogy bármikor kicsavarodhatnak a helyükből. (Két széket magam is letörtem, pedig a másodikra már nagyon óvatosan ültem rá.) Már csak 40 perc van a kezdésig, és alig néhány lelkes ultra üldögél a billegő székeken. A piros Bali-pólómat már felvettem, szóval mondhatni, teljesen beépültem a Northside Boys csapatába. A cikkben természetesen kicsit színesebben fogom tálalni a kalandokat!
A Bali United csapata egy igazán izgalmas utat járt be az évek során. Miután néhány kalandos idényt zárt, beleértve egy bajnokságot, amelyet két mérkőzés után fújtak le, valamint a bevezetett új bajnoki rendszer okozta zűrzavart, végül megkoronázták magukat a 2018-19-es szezon győzteseként. Ekkor Tanuri, a klub vezetője, új szintre emelte a csapatot, és tőzsdére vitte azt. Kétmilliárd részvényt bocsátottak ki, 120 és 180 indonéz rúpiás árfolyamon. Hogy miért éppen ezek a számok, és hogy esetleg egy ezres lemaradt-e, az talán csak az indonéz éttermek áraihoz való jobb ismeret révén derülne ki!
A lényeg, hogy a Bali United most már Ázsia második futballcsapata, amely tőzsdére vitte a részvényeit. Az éllovas ebben a sorban a kantoni Guangzhou Evergrande volt, ám náluk a tőzsdei kaland nem éppen a várt sikerrel zárult. A Hongkongi tőzsde többször is felfüggesztette a kereskedést, végül pedig teljesen megszüntették a tevékenységüket, amiért ma már Guangzhou FC néven ismerjük őket, miközben Fabio Cannavaro továbbra is az edzői poszton tevékenykedik. Ezzel szemben a Bali United részvényei jelenleg körülbelül 300 rúpia áron forognak, ami – ha figyelembe vesszük az ázsiai futball világának sajátos sajátosságait – máris egyfajta sikernek számít.
Másrészt, bármennyire is sikeres volt a tőzsdei bevezetés, érdemes megjegyezni, hogy a Multistrada Arak Sanara 2019 januárja óta a Michelin birodalmába tartozik. Ha meg kellene tippelnem, akkor inkább valami 90-es évek beli Stadler-Gázszer-III Ker. TTVE-stílusú magyaros szórakoztatást emelnék ki, de hangsúlyozom, hogy ez csupán egy feltételezés.
