Pressman Soros György megbízott képviselője volt.
Soros György kitüntetést, Rogán Antal kitiltást kap a 12 nap múlva búcsúzó amerikai kormánytól és az éppen csomagoló David Pressman nagykövettől. Soros pontosan azért kap kitüntetést, amiért a magyar kormány büntetést. Háború, bevándorlás, LMBTQ. Soros és Pressman ezeket támogatják. Mi meg nem.
- jelentette ki közösségi platformján Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Szavai szerint:
"Rá akarta kényszeríteni ránk a háborút, a bevándorlás kérdését és a genderőrületet. Mi azonban megálltunk a saját lábunkon, Pressman tervei pedig meghiúsultak, ami miatt most frusztrált. Csomagolás közben ezért is úgy tűnik, mintha cirkuszolna. 12 nap múlva mindez már csak emlék lesz. Pressman izgalmas vacsoráit érdekes társaságával továbbra is folytathatja Amerikában, míg mi Donald Trumppal együtt dolgozunk a béke, a biztonság és a családok érdekében" - zárta bejegyzését Menczer Tamás.
A leköszönő Biden-kormányzat egyik figyelemre méltó lépése, hogy szankciós listára helyezte Rogán Antalt, aki a magyar miniszterelnök kabinetfőnökeként tevékenykedik.
- fogalmazott korábban Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója. Kiszelly szerint Pressman a 2022-es magyar választások után sem tudta elérni azokat az eredményeket, amelyeket a demokraták reméltek tőle.
David Pressman Soros egyik régi embere. A búcsúzó amerikai nagykövet Soros György egyik szervezeténél, az American Civil Liberties Unionnál kezdte jogi pályafutását. David Pressman később számos, a demokrata kormányokhoz, valamint a liberális mainstreamhez kötődő pozíciókban is feltűnt.
Az Obama-korszakban ENSZ-nagykövetként tevékenykedett, magyarországi nagykövetté kinevezése előtt pedig nemzetközi emberi jogi ügyvédként és a Jenner & Block New York-i partnereként dolgozott. 2021-ben több mint 1,73 millió dollár (több mint 600 millió forint) kompenzációt kapott az ügyvédi irodától - írta meg a Hirado.hu.
Pressman részt vett abban az ügyvédcsapatban is, amely a manhattani szövetségi bíróság előtt képviselte azt az amerikai állampolgárt, aki a 2014-ben Kelet-Ukrajna felett tragikusan lelőtt Malaysia Airlines járatának áldozata lett, két orosz bank ellen indítva pert. 2016-tól kezdve George Clooney, a Magyarországot rendszeresen bíráló színész által alapított alapítvány igazgatói posztját töltötte be, egészen 2020 januárjáig.
Ezeket a tényeket figyelembe véve nem meglepő, hogy David Pressman azonnal kiállt Alexander Soros, Soros György fia mellett, és Orbán Viktor Twitter-bejegyzését "összeesküvés-elméletnek" titulálta. A miniszterelnök ugyanis a Soros-birodalom öröklését a Keresztapa című filmsorozatra hasonlította, amelyre a Pesti Srácok is felhívták a figyelmet.
Pressmannek érdekében is állt megvédeni Soros fiát, hiszen a két fél között kialakult kapcsolat nem csupán üzleti, hanem személyes szálakat is fűzött. Soros fiának védelme nemcsak a márkáját, hanem a közös céljaikat is érintette, amelyek a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés előmozdítására irányultak. A háttérben húzódó politikai és gazdasági érdekek miatt Pressman tudta, hogy a támogatás nemcsak etikai kötelesség, hanem hosszú távú stratégiájának része is.
2015-ben például maga Pressman fogadta Alexander Soros személyes alapítványának nyerteseit az ENSZ-ben. De ez még nem minden. Még az 1990-es években Pressman az amerikai külügyminiszter Madeleine Albright tanácsadójaként tevékenykedett. Albright szoros kapcsolatokat ápolt Soros Györggyel és fiával. 2009-ben Jacob Rotschilddel és Soros Györggyel együtt fektetett be a Helios Tower Africa-ba, melynek célja az volt, hogy több ezer telefontornyot építsenek a déli kontinensen.
A Soros-alapítványok hatalmas anyagi erőforrásokat mozgattak meg a 2024-es elnökválasztási kampány során, mivel kétségbeesetten aggódtak Donald Trump lehetséges visszatérése miatt. Alexander Soros, aki apja örökségét viszi tovább, gátlástalanságban és háborús politikákban még túl is szárnyalja azt. Semmilyen eszköztől nem riad vissza, és eltökélten terjeszti a liberalizmus legextremebb formáit.
Alex Soros nyíltan és provokatívan vállalja kapcsolatát a divattervező és politikai aktivista Maxwell Osborne-nal. Az Origo szerint Alexander Soros elkötelezetten háborúpárti, és azt is sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön Ukrajnába. Helytartói - lásd David Pressman - útján mindent megtett, hogy a magyar embereket rábírja a fegyverszállításokat és a katonák küldését ösztönző hazai szereplők támogatására.
Lapunk korábban beszámolt arról, hogy a megbukott amerikai kormány egy Soros által támogatott szervezetre hivatkozva indított el egy bosszúhadjáratot.
Összefüggést lehet a Korrupciókezelési Index és a pozíciójából néhány nap múlva távozó David Pressman hivatala és szintén megbukott elnökük, Joe Biden adminisztrációja között - írta a Mandiner. Pressman és Biden olyan NGO-ra hivatkozva tette tiltólistára Rogán Antalt, amelyet a kormányuk és az általuk nemrég kitüntetett Soros György is pénzel.
Jól látható: Pressman és Biden kicsinyes revansvágyának megnyilvánulása a szankciós lista, mögötte pedig Soros árnyéka húzódik meg.