Pesztericz-Kalas Vivien: A politikai megállapodás költsége – hogyan őrizte meg Ursula Von der Leyen a pozícióját A politikai tájékozódás labirintusában Ursula Von der Leyen számára kiemelkedő jelentőséggel bírt a diplomáciai érzék és az alku művészete. M
Szavazott az Európai Parlament, 720 képviselő közül 553-an szavaztak, 360 ellenszavazattal, 175 támogató szavazattal, 18 tartózkodással elutasították az Európai Bizottság elnöke elleni bizalmatlansági indítványt. De mielőtt a következményekbe belemennénk: mi volt a Pfizer-SMS-ek ügye tulajdonképpen?
A Pfizer-ügy gyökerei 2021-re nyúlnak vissza, amikor az Európai Bizottság a vakcinabeszerzésekről folytatott tárgyalásokat. Ekkor Ursula von der Leyen, a bizottság akkori és jelenlegi elnöke, titkos üzeneteket váltott a Pfizer vezérigazgatójával, amelyben a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos kérdésekről is szó esett. Már akkor felmerült a korrupció gyanúja. A következő évben a The New York Times újságírója próbálta megszerezni ezeket az SMS-eket, ám hiába. A bizottság először tagadta a létezésüket, majd később azt állította, hogy az üzenetek már megsemmisültek, így nem tudják bemutatni őket. Ekkor az újságíró az unió bíróságához fordult, hogy tisztázzák, ezek az SMS-ek hivatalos uniós dokumentumoknak számítanak-e, és szükséges-e nyilvánosságra hozni őket az átláthatósági szabályok alapján. Idén májusban az európai törvényszék ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy ezek az üzenetek hivatalos uniós dokumentumnak minősültek volna. A törvényszék azt is hangsúlyozta, hogy ha az üzenetek nincsenek meg, akkor természetesen nem lehet őket bemutatni. Az ítélet azonban nem jogerős, mivel a bizottságnak több mint két hónap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen, és az ügy az Európai Bíróság elé kerüljön. Ez a bonyolult ügy vált alapjává annak, hogy egy román politikus aláírásgyűjtésbe kezdett, amely a bizalmatlansági indítványról való szavazásra irányult.
Van valamilyen irányelv az Európai Bizottság számára arra vonatkozóan, hogy miként definiálják a hivatalos dokumentumokat? Ha létezne egyértelmű szabályozás, az nagyban megkönnyítené az ügyek elbírálását.
A jogi keretek megvannak, azonban a helyzet korántsem ennyire egyértelmű. A jogi nyelvezet sokszor széles spektrumon értelmezhető, és kifejezetten az SMS-üzenetekre vonatkozó szabályozás nem mindig egyértelmű. Óvatosan fogalmazok, hiszen még a jogászok között is megoszlanak a vélemények e téren.
Ha egyetértenének, akkor nem lenne per.
Így van, ez egy homályos terület, majd ha fellebbez a bizottság, azt tartom valószínűnek, hogy a másodfok, tehát az Európai Bíróság helyt fog adni az Európai Törvényszék ítéletének, de bármi is lesz, az azért eldől, hogy a jövőben az ilyen jellegű üzenetekre hogyan kell tekinteni.
Ez azt jelenti, hogy az Európai Bíróság egy közelgő döntésével irányvonalat fog kijelölni arra vonatkozóan, hogy lehet-e, és ha igen, milyen módon lehet informális beszélgetéseket folytatni az Európai Bizottság bármely tisztségviselőjével.
Ez pontosan így van. A jelen helyzet azonban nem teljesen egyértelmű, mivel elméleti síkon hiányoznak az üzenetek. Amennyiben mégis előkerülnének, és a bizottság nyilvánosságra hozná őket, az új körülményeket teremtana, hiszen akkor visszamenőleg is be kellene mutatni azokat. A jövőre nézve viszont mindenképpen irányt mutatna a bizottság számára.
Van-e valamilyen előírás vagy hagyományos gyakorlat a bizottság munkarendjében a tárgyalások lebonyolítására vonatkozóan? Tudjuk, hogy léteznek informális megbeszélések, például amikor valaki ellátogat a közeli kávézóba, hogy ott beszélgessen valakivel. Mostantól ez is a szabályozás hatálya alá fog tartozni?
Úgy vélem, hogy a szabályozás nem tud mindent lefedni, habár jelenleg széles spektrumot ölel fel. A lobbisták és civil szervezetek mellett, a szabályok meghatározzák, hogyan és kikkel lehet tárgyalni az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament keretein belül, mindezt az átláthatóság és a korrupcióval kapcsolatos gyanúk elkerülése érdekében. Nyilvánvaló, hogy amit egy kávézóban, informálisan mondunk el, azt nem feltétlenül szükséges nyilvánosságra hozni, kivéve, ha valaki rögzíti az elhangzottakat. Azonban, amennyiben egy ügy másodfokra kerül, és a bíróság megerősíti az alsóbb fokú ítéletet, akkor a jövőben minden szöveges formában rögzített beszélgetés vagy tárgyalás a nyilvánosságra tartozik, függetlenül attól, hogy SMS-ben, vagy az érintett uniós biztos irodájában történik.
A törvény- és jogszabály-előkészítő anyagok fogalma az Európai Unióban széles körben elterjedt. Ezen anyagok kapcsán a nemzeti kormányok gyakran hivatkoznak arra, hogy azok nem tartoznak a nyilvánosságra, mivel előkészítő jellegűek. Ezzel az érveléssel igyekeznek megóvni bizonyos információkat a nyilvánosság elől, így korlátozva a transzparenciát és a közérdeket.
Természetesen! Széleskörű hozzáférés áll rendelkezésünkre, és a bizottság feladatai közé tartozik, hogy minél több érintettel konzultáljon. Ez nem csupán a már említett civil és érdekképviseleti szervezeteket jelenti, hanem az állampolgárok aktív bevonását is. Van egy dedikált weboldal, ahol nyilvános konzultáció keretében bárki kifejezheti véleményét a készülő jogszabálytervezetekről, s az észrevételeket az Európai Bizottság figyelembe veszi a végső javaslatok kidolgozásakor. Az információk valóban széles körben hozzáférhetők, csupán egy kis időt kell arra szánnunk, hogy alaposan utána járjunk.
A bizalmatlansági indítvány egyik alapvető érve az SMS-ügy mellett a Európai Bizottság működésének átláthatatlansága volt. Azt kifogásolják, hogy a döntéshozatali folyamatok zártak, és a nyilvánosságot elzárják a fontos információktól. Ez valóban megalapozott kritika, hiszen a demokratikus intézmények működése szempontjából elengedhetetlen az átláthatóság. Az indítványok esetében ugyanakkor nem kötelező részletes indoklás, de a világos érvek bemutatása erősítheti az álláspontot és növelheti a támogatottságot.
Ilyen részletességgel nem kell. Nagyon nehéz erre a kérdésre amúgy válaszolni, mert tényleg nagyon sok dokumentum hozzáférhető a nyilvánosság számára. Mégis azért kicsit átláthatatlan az Európai Bizottság működése egy átlagpolgárnak. Egy másik kritika, nem vagyok ott, tehát nem tudom, mennyire igaz, hogy Ursula von der Leyen egy személyben irányítja a bizottságot, nagyon erős vezetője, és ő akár vissza is tart információt a saját biztosaival szemben is, ami nem segíti az átláthatóság érvényesülését. Nem tudok egyértelműen erre a kérdésre válaszolni. Szerintem elég átlátható a bizottság működése. Nyilván azt, hogy mi zajlik a háttérben, ha nem látjuk leírva egy dokumentumban, hanem csak beszélgetések során hangzik el, azt nehéz nyomon követni. Nyilván lehet még hova fejlődni, de úgy gondolom, hogy már most is viszonylag átlátható a szervezet.
Tud tippet adni, hogy hogyan kell elkezdeni átlátni az Európai Bizottság működését? Ha elkezdek keresni, a honlapok tucatjai állnak a rendelkezésemre, és nagyon nehéz összevezetni az információkat. Mi ennek a legjobb módszere?
Két honlapot tudnék rögtön ajánlani. Az egyik a Legislative Train, ez nem kifejezetten a bizottság, hanem a jogalkotással foglalkozik, itt meg lehet nézni, hogy az adott dosszié, dokumentum, ügy milyen szakaszban van, akár évekre visszamenőleg is, az Európai Parlament elé került-e már vagy sem, milyen módosító javaslatok érkeztek. Ott vannak ezek a dokumentumok, nyilván rengeteg idő ezeket átnézni. A másik pedig az az úgynevezett Have your say, itt meg lehet nézni a bizottság jelenlegi, különböző szakaszokban lévő kezdeményezéseit. Van az úgynevezett nyilvános konzultációs szakasz, nyilván ez a legérdekesebb az állampolgárok számára. De lehet olvasni azt is a honlapon, hogy az érdekképviseleti szervezetek hogyan látják az adott kérdést, milyen javaslatokat fűztek a még nem végleges kezdeményezéshez. Előre is lehet tekinteni a jövőbe is, hiszen hónapokkal előre ott van, hogy a bizottság milyen témában, milyen javaslattal készül, mikor lehet majd véleményezni, milyen típusú jogszabályról van szó, rendelet, irányelv, utólagos értékelés. Ezekből is nagyon sok mindent meg lehet tudni.
A szerződésben rögzített alapelv az, hogy az ügyek eldöntésének lehetősége a választóhoz a legközelebbi szinten kerüljön. De vajon hogyan működik ez a rendkívül összetett rendszerben?
A Régiók Bizottsága egy különleges intézmény, amely a szubszidiaritás elvének gyakorlati megvalósítására hivatott. Itt helyi és regionális önkormányzati képviselők, valamint megválasztott tagok gyűlnek össze, hogy véleményezzék a különböző ügyeket. Fontos megjegyezni, hogy bár bizonyos esetekben kötelező kikérni a véleményüket, az nem jelenti azt, hogy azokat feltétlenül figyelembe is kell venni. A bizottság konzultatív jellegű, és a nyilvános konzultációk révén valóban közvetlen kapcsolatot teremt az állampolgárokkal, lehetővé téve számukra, hogy befolyásolják a javaslatokat. Továbbá, az Európai polgári kezdeményezés eszköze is adott, amely lehetőséget biztosít az átlagpolgárok számára, hogy javaslatot tegyenek arra, milyen jogszabályi kezdeményezésekkel foglalkozzon a bizottság.
Szükséges szervezőkészség ahhoz, hogy valaki ilyen feladatot végrehajtson?
Igen, azért általában, ha megnézzük ezeket, nem XY szokta megszervezni, hanem akár pártok felkarolják, civil szervezetek segítenek benne, de vannak lehetőségek, a gyakorlati kimenetelük az kevésbé pozitív, szerintem.
A számokból mit lehet kiolvasni? A 720 képviselőből 553-an nyomtak gombot, 360 ellenszavazat, 175 támogató szavazat, 18 tartózkodás és elutasítás.
Az egyik, amit biztosan ki lehet, hogy végül kölcsönös megállapodások miatt a szociáldemokraták, illetve a liberálisok nem maradtak távol. Azt hozzátenném, hogy a tartózkodók a gyakorlatban nem számítanak. Inkább azt mondom, hogy 535-en szavaztak, mert amikor azt nézték, hogy teljesül-e az a két feltétel, aminek teljesülnie kell, hogy támogassák vagy elfogadják a bizalmatlansági indítványt, abban csak az igen és a nem szavazatok számítanak. A bizottságnak sikerült megegyeznie ezzel a két frakcióval, a liberálisokkal és a szociáldemokratákkal. Ők nem teljes körűen, de azért nagy többségben jelen voltak, ez az egyik, amit el lehet mondani.
Ha távol maradtak volna, az igennel való válaszok aránya valószínűleg magasabb lett volna, ami egy sokkal kockázatosabb szituációt eredményezett volna. Fontos, hogy megértsük, miért számít az ő jelenlétük vagy távollétük. Az ő részvételük hozzájárulhatott a döntéshozatali folyamatokhoz, és segíthetett abban, hogy a helyzet stabilabb legyen. Az interakciók és a kommunikáció jelenléte által megelőzhetők lettek volna a félreértések, és a közös célok elérése is könnyebbé vált volna. Éppen ezért a jelenlétük nem csupán fizikai, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírt, hiszen a közösségi összefogás erősítette a bizalmat és a kollektív felelősséget.
Ha a számadatokat vizsgáljuk, akkor a jelenlétük nem feltétlenül kulcsszerepet játszik. Ha távol maradtak volna, vagy akár ott ültek volna, de nem szavaztak volna – ahogy azt több párt esetében már láttuk – a végeredmény akkor sem változott volna, és az indítványt valószínűleg így is elutasítják. Valójában az ő jelenlétüknek politikai súlya van. Ha távol maradnak, az erőteljesen kifejezi, hogy nem állnak Ursula von der Leyen mögött. A szociális kérdésekben sikerült megállapodásra jutniuk, például abban, hogy a következő hétéves költségvetésbe beépítik a javaslatokat, megőrizzük az Európai Szociális Alapot, és Ursula von der Leyen még több forrást is ígért, amelyek közvetlenül az önkormányzatokhoz juthatnak el. Tehát bár fizikailag jelen voltak, főként politikai jelentőséggel bír a részvételük.
Lehet úgy lefordítani, hogy a saját szövetségesei megzsarolták Ursula von der Leyent, hogy ha ez, meg ez, nem így lesz, akkor távol fogunk maradni, és megnézheted magad?
Pontosan így történt. Most kicsit kirajzolódott, szerintem, hogy ki is Ursula von der Leyen valódi szövetségese. Nagyon sok kritikát kap a szociáldemokratáktól, illetve a liberálisoktól és a zöldektől, mégpedig amiatt, hogy együttműködik nemcsak a Néppárttal, hanem az úgynevezett radikális jobboldali frakciókkal. Itt elsősorban az Európai Konzervatívok és Reformerekre utalok. Gondoljunk a migráció kérdésére például, vagy bizonyos zöldpolitikai döntésekre, amikkel nem értenek egyet ezek a frakciók. Szerintük Ursula von der Leyen a jobboldallal szövetkezik. Viszont ha megnézzük azt, hogy az egyes frakciók hogyan szavaztak, akkor azt lehet látni, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek ugyan megosztottak voltak, például az olasz politikusok Ursula von der Leyen mellett, az indítvány ellen szavaztak, de a frakció nagyobb része az indítvány mellett szavazott, vagyis mégsem olyan természetes szövetséges Ursula von der Leyennek ez a frakció. És vannak a többiek, akiknek a támogatására nem volt szüksége, de támogatásukat élvezte, mondjuk a megválasztásakor, ők valóban árat kértek azért, hogy most ott legyenek és nemmel szavazzanak.
A szavazás előtt a Néppárt képviselői azt hangoztatták, hogy elérkezett az idő, hogy világosan meghatározzák, kikkel kívánják a jövőbeli együttműködést – velünk vagy azokkal, akik ezt a javaslatot benyújtották. A liberálisok is kifejezték kívánságukat, hogy Ursula von der Leyen aktívan részt vegyen a diskurzusban. Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy reméli, Manfred Weber tanulni fog a történésekből, és felismeri a populista pártok által hordozott kockázatokat. Most a kérdés az, hogy e szavazás eredménye után Ursula von der Leyen tisztábban látja-e, kikkel érdemes szövetséget kötnie, vagy továbbra is az eseti koalíciók, mint megoldási forma marad a jövőben? Jelenleg úgy tűnik, hogy sikeresen túllépett a szavazáson.
Nagyon nehéz helyzetbe került Ursula von der Leyen. Nem gondolom azt, hogy nem fog egyezséget kötni a jövőben, mondjuk az Európai Konzervatívok és Reformerekkel. Az biztos, hogy ennek a szavazásnak a nagy nyertesei, a liberálisok és a szociáldemokraták már most kértek valamit a támogatásukért cserébe, és úgy gondolom, hogy ez biztosan így lesz a jövőben is, akár meglévő, akár még csak gondolatban lévő javaslatról van szó. Valóban Von der Leyennek kell most kedveznie, viszont ha éppen a migráció ügyét megnézzük, akkor pedig azt lehet látni, hogy a tagországok felől nagy nyomás nehezedik rá, hogy szigorúbban kezelje a migrációs politikát, mint eddig, de akár a zöld politikát is mondhatnám. Von der Leyen sokfelől nagy nyomást érezhet, és nagyon ügyesen kell játszania, hogy kinek tesz eleget, kinek kedvez. Mondok még egy példát, még a lengyel elnökség ideje alatt a tanács elfogadta az úgynevezett SAFE eszköz létrehozását. Az unió védelmi képességeit lehet majd ebből finanszírozni, ez egy 150 milliárd eurós hitelkeret. És ezt úgy fogadta el a Tanács, a Bizottság úgy nyújtotta be a javaslatát, hogy az Európai Parlament jóváhagyására ne legyen szükség. Ehhez egy kis jogi trükkel kellett élni, mert akár úgy is el lehetett volna fogadni a rendes jogalkotási eljárás során, hogy az Európai Parlament jóváhagyása is kell, de ezt nem látta biztosítva, és ezért élt ezzel a jogi trükkel, és ez sem tetszik az Európai Parlamentnek, kifejezetten például a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak.
A jogi trükkök terén nincs egyértelmű, minden helyzetre alkalmazható szabály, ami meghatározza, hogy mi számít jogi trükknek, és mi az, ami már a jog megkerülésének minősül. Általánosságban elmondható, hogy a jogi trükkök olyan stratégiák vagy megoldások, amelyek a törvény keretein belül maradva, kreatívan használják ki a jogi szabályokat. Ezzel szemben a jog megkerülése olyan cselekedeteket takar, amelyek a törvény szándékával ellentétesek, és jogi következményekkel járhatnak. Az ilyen megkülönböztetés gyakran a konkrét körülményektől, a jogi kontextustól és a bírósági gyakorlatoktól függ. Az ügyvédek és jogászok feladata, hogy ezeket az árnyalatokat figyelembe véve tanácsot adjanak ügyfeleiknek.
A jogi trükk, én úgy gondolom, minden, ami kiolvasható a szerződésekben foglaltakból. Szolidaritási klauzulának nevezi az adott dolgot, most akár, ha Ukrajna támogatására gondolunk, ott is alapvetően kellene Magyarország hozzájárulása is, de ha már a szolidaritási klauzula alá beemelik, akkor elég a minősített többségi döntéshozatal, tehát nem kell Magyarország támogatása. Nyilván lehet vitatkozni, hogy ez mennyire etikus, de jogszerű, hiszen ott van a jogszabály. Az viszont már nem fér bele a jogi trükközésbe, és mondjuk ez most még nincs is, de ha azt mondják, hogy például Ukrajna csatlakozásának témája napirenden van, ahhoz jelenleg minden tagország szavazata szükséges. Már ahhoz is, hogy elkezdjük a tárgyalást. Ha most hirtelen azt mondaná Von der Leyen, hogy elég minősített többségű, vagy bárki azt mondaná, az nyilván szabályellenes, mert én úgy gondolom, hogy nincsen olyan jogi kiskapu, amit ki lehetne használni.
A jogi kiskapuk léte a szerződések kellően homályos szövegezéséből származik? Az alkotmányokra szokták mondani, az a jó alkotmány, ami kellőképpen homályos.
Igen, abból származik elsősorban.
Mit kérnek a liberálisok és a szociáldemokraták Von der Leyentől, hogy végül is nem engedték, hogy megbukjon?
Az egyik kulcsfontosságú téma a szociális kiadások megszorítása, amely jelenleg a következő hétéves költségvetés tárgyalásain áll a középpontban. 2028-tól életbe lépő javaslatok között szerepel, hogy a bizottság megszüntetné az Európai Szociális Alapot, ami jelentős csökkentést jelentene a rászorulók támogatási lehetőségeiben a közösségi költségvetésből. Ez a kérdés különösen fontos a szociáldemokraták számára, akik már régóta szorgalmazzák a szociális juttatások megőrzését, és ennek a fenntartása a támogatásuk egyik feltétele. Egy másik régóta fennálló vita a fejlesztési források elosztásával kapcsolatos: az a kérdés, hogy a tagállamok kapják meg ezeket a forrásokat, vagy lehetőség nyíljon arra is, hogy közvetlenül a városok és régiók pályázhassanak. Jelenleg a támogatások jelentős része az operatív programok keretében a nemzetekhez kerül, akik osztják el azokat. Ugyanakkor léteznek kisebb programok, amelyek közvetlenül a városokhoz és régiókhoz kapcsolódnak, és ezekből lehet lehívni a közösségi költségvetés forrásait. A kérdés tehát az, hogy szükség van-e arra, hogy még több program közvetlenül a városokhoz jusson. Von der Leyen ígérete szerint a jövőben több program fog közvetlen kapcsolatba kerülni a városokkal. Érdemes azonban megjegyezni, hogy nem feltétlenül a nagy operatív programokra kell itt gondolni, és az elosztás módját még látnunk kell, hogy a tagállamok és az Európai Parlament milyen irányba mozdul el.
Egy bizottsági elnök egy ilyen szavazás előtti politikai alkuban bármit ígérhet? Ha valamit elmozdít a rendszeren belül, akkor az az egész rendszert elmozdítja, ha valaki érdekét szolgálja, akkor más érdekét meg sérteni fogja.
Nem hiszem, hogy bárki garantálhatna bármit, bár kétségtelen, hogy ígérni tud. Viszont kétségesnek tartom, hogy eddig valóban komoly ígéreteket tett volna, hiszen neki is az az érdeke, hogy amit mond, az ne csupán üres szavak legyen. Ellenkező esetben könnyen számot kérhetnek tőle, és akár a szociáldemokraták is benyújthatnak majd bizalmatlansági indítványt ellene a következő alkalommal. Von der Leyen tisztában van a tagállamok és a frakciók véleményével. Meggyőződésem, hogy a költségvetési ígéret megvalósítható, és biztos vagyok benne, hogy kisebb programokat is lehet találni, amelyeket közvetlenül a városokhoz és régiókhoz kapcsolhatnak.
Van valamilyen szabály a bizalmatlansági indítványok benyújtásának ütemezésére? Elvileg már holnapra is sor kerülhet, amennyiben elegendő képviselő támogatja az indítványt.
Ahhoz, hogy bizalmatlansági indítványt lehessen előterjeszteni, a képviselők egytizedének támogatása szükséges. Emellett el kell telnie bizonyos időnek, mielőtt újra lehetőség nyílik ilyesmi benyújtására. Már a gondolat vagy az ígéret is komoly zsarolási potenciál lehet a nagyobb frakciók számára a jövőben. Ez akár arra is ösztönözheti Von der Leyent, hogy eleget tegyen újabb kéréseiknek, és természetesen idővel újra benyújthatók lesznek az indítványok.
Még csak most volt a szavazás, arra vonatkozóan, hogy ez kisimítja-e a viszonyokat Ursula von der Leyen körül, lehet bármilyen következtetést levonni? Nem volt ott, valahol máshol tárgyalt éppen.
Róma szívében tartózkodott éppen az Ukrajna helyreállításáról rendezett konferencián, ahol egy új uniós támogatási eszközt jelentettek be, amely Ukrajna megsegítését célozza. A helyzet azonban nem lett egyszerűbb, sőt, úgy tűnik, hogy még komolyabb kihívásokkal néz szembe. Különösen az Európai Parlamenten belül a szociáldemokraták és liberálisok tűntek a legnagyobb nyerteseknek, akik így megerősödve vághatnak neki a következő évek tárgyalásainak.
Csupán azzal, hogy demonstrálták, milyen fontos részt venni egy ellened irányuló bizalmatlansági indítvány szavazásán, máris megmutatták, hogy van lehetőség a változásra és a célok elérésére.
Valóban, ennek a javaslatnak a támogatása szinte lehetetlen volt. Egyrészt, egy új bizottság megválasztása hosszadalmas és bonyolult folyamatot indítana el, amit most egyik frakció sem engedhet meg magának. Az Európai Unió tele van sürgető feladatokkal, és egy új bizottság kinevezése jelentős hátráltatást jelentene. Másrészt, az indítvány a radikális jobboldal részéről érkezett, ami politikai okokból is megnehezítette a támogatását. Ugyanakkor ez a lépés rávilágított arra, hogy ilyen javaslatokat is lehet tenni, és akár ők is benyújthatják a maguk számláit, ami még inkább megnehezítené von der Leyen helyzetét.
Nem egy devalvált eszközről van szó, amellyel viszonylag ritkán élnek.
Viszonylag igen, ha figyelembe vesszük, hogy az európai integráció története már több mint 70 évet ölel fel, ez a kilencedik vagy tizedik hasonló kezdeményezés volt, és egyik sem bizonyult sikeresnek. Legutóbb 2014 novemberében zajlott egy bizalmatlansági indítványról szóló szavazás a Juncker-bizottság ellen. A bizottság november elsején vette át hivatalát, de már 27-én szavaztak arról, hogy távozzon. Ezen a szavazáson mindössze 101 képviselő támogatta az indítványt.
Meg a Santer-bizottság annak idején. De az se bukott bele, hanem lemondott.
Valóban, az sem bizonyult eredményesnek. Valószínű, hogy az a kezdeményezés sikerrel zárult volna, ha nem előzte volna meg a bizottság lemondása.
Amikor az európai uniós eszközökről beszélünk, fontos tisztázni, hogy ezek alatt különböző pénzügyi forrásokat és támogatási mechanizmusokat értünk, amelyek a tagállamok közötti együttműködést és fejlődést szolgálják. Az uniós eszközök közé tartoznak például a strukturális és kohéziós alapok, amelyek a régiók közötti gazdasági különbségek csökkentésére irányulnak, valamint a közös agrárpolitika keretében nyújtott támogatások. A közbeszédben gyakran találkozunk olyan kifejezésekkel, mint például a „németek pénzéből” történő fegyvervásárlás, de ez valójában egy leegyszerűsített megfogalmazás. Az EU-ban a tagállamok hozzájárulása egy közös költségvetéshez történik, amelyből különféle projekteket és kezdeményezéseket finanszíroznak. Emellett a hitelfelvétel is egy lehetőség, amelyet az EU intézményei, például az Európai Beruházási Bank, a tagállamok támogatására használhatnak fel. Az eszköz tehát nem csupán egy konkrét pénzügyi forrást jelent, hanem egy komplex rendszert, amely magában foglalja a különböző támogatási formákat, kölcsönöket és együttműködési programokat, melyek célja a gazdasági növekedés, a fenntarthatóság és a szociális kohézió elősegítése az EU területén.
Ha uniós szinten beszélünk eszközről, akkor azok általában pénzügyi alapot jelentenek, tehát anyagi természetű eszközök. Nagyon sokszor lehet azt olvasni akár az európai tanácsi következtetésekben, hogy továbbra is támogatják Ukrajnát katonailag, konkrétan fegyverekre kell gondolni. Elsősorban és legfőképpen ez kétoldalú támogatás, az egyes tagországok küldenek fegyvereket, vagy adnak el Ukrajnának, és nem az Európai Unió, mint olyan, az Európai Unió inkább különböző pénzügyi forrásokat teremt, vagy már meglévőt alakít át úgy, hogy abból Ukrajnát tudja támogatni anyagilag.
Amikor az Európai Unió pénzügyi forrásokat hoz létre, akkor ez egy komplex folyamatot takar, amely nem hasonlítható a klasszikus értelemben vett pénzteremtéshez, mint amit egy nemzeti bank végez. Az EU nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy közvetlenül nyomtasson pénzt, hiszen ez inflációs következményekkel járhat. Ehelyett az EU különböző mechanizmusok, például költségvetési szétosztások, támogatások, és közös projektek révén biztosítja a szükséges forrásokat. Ezek a források általában tagállamok hozzájárulásaiból, adókból és egyéb bevételekből származnak, és céljuk a gazdasági fejlődés, a szolidaritás és a fenntarthatóság elősegítése az unió területén.
Az új SAFE eszköz, amiről korábban már szó esett, egyfajta hitelkeretet jelent, amelyet nemcsak az uniós tagállamok vehetnek igénybe a védelmi képességeik és hadseregeik megerősítésére, hanem bizonyos harmadik államok, mint például Ukrajna is. Ez a friss kezdeményezés az Európai Uniótól származik. Az elvárások szerint az adott tagország felelős a felvett hitel visszafizetéséért, amelyhez előzetesen benyújtott nemzeti terv szükséges, hogy milyen célra kívánják felhasználni az összeget. A Rómában létrehozott alap, amelyet Von der Leyen és csapata indított el, szintén egy pénzügyi forrást képvisel, amely Ukrajna támogatására szolgál. Ezen kívül, a következő hétéves költségvetés tárgyalásain olyan javaslatok is felmerültek, hogy a közösségi költségvetés keretein belül elkülönítsenek egy alapot, amely a háború alatt Ukrajna megsegítésére, vagy ha addigra a konfliktus véget ér, akkor az újjáépítési folyamat támogatására irányulna, így közös uniós erőfeszítésekről beszélhetnénk.
Amikor közös uniós támogatásokról esik szó, az alapvetően azt jelenti, hogy minden tagállamnak hozzájárulnia kell a közös alaphoz. Ez a hozzájárulás általában pénzbeli, de a különböző országok eltérő mértékben és formában vehetnek részt. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor egyes országok, például a kisebb vagy gazdaságilag gyengébb államok, különféle kedvezményekben részesülhetnek, vagy akár teljes mértékben mentesülhetnek a hozzájárulás alól. Tehát a rendszer nem feltétlenül egységes, és vannak lehetőségek a kivételezésre is.
A helyzet attól függ, hogy a közösségi költségvetésbe egy adott tétel bekerül-e, vagy ha 2028-tól ilyenek szerepelnek, akkor az összes tagországnak hozzájárulnia kell, hiszen minden ország részesedik a közös költségvetésből, amelyet előre meghatározott szabályok és elvek alapján osztanak el. Ha viszont hitelkeretről van szó, a helyzet már nem ennyire egyértelmű. Éppen ezért emeltem ki, hogy az a tagállam felelős a hitel visszafizetéséért, amelyik azt felveszi. Nem tudom, hogy ezt mennyire vették figyelembe, de valószínű, hogy foglalkoznak azzal a kérdéssel is, hogy mi történik, ha egy ország, legyen az Ukrajna vagy Olaszország, nem tudja teljesíteni a visszafizetési kötelezettségeit. Elképzelhető, hogy a jövőben közös felelősségvállalásra lesz szükség, de ezt jelenleg még nem tudom megítélni.
A következő költségvetési ciklussal kapcsolatos viták alapján jelentős változásokra lehet számítani. Néha bizonyos országok miniszterei arról számolnak be, hogy sikerült megóvniuk a saját érdekeiket, és hogy ez, meg ez, meg ez az elem változatlan maradt. Azonban, ha valamit meg kellett védeni, akkor az nyilvánvalóan valamilyen támadás célpontja volt.
Lehet számítani. Más prioritásai vannak az uniónak, változik a világ, más területekre kell fókuszálni. Itt most gondolok a zöld átmenetre, a digitalizációs folyamatokra, innovációra, ami mondjuk a legutóbb vagy az azt megelőző közös hosszú távú költségvetésben nem vetődtek fel, vagy kevesebb forrást biztosítottak ezekre. Most ezekre szeretnének nagyobb összeget fordítani, a tagországok egy része legalábbis, más része, mondjuk például Magyarország, illetve az úgynevezett Kohézió Barátai nevű csoport. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a kohéziós források reálértéke ne csökkenjen, megfelelő módon növeljék ezt az összeget. Leginkább a kohéziós források kárára menne az, ha új területekre csoportosítanák át a forrásokat, mert ahhoz, hogy mindenre ugyanakkora összeg maradjon, és még új területeket is finanszírozzanak, nagyon sok plusz pénz kellene. Azt egyik tagország sem szeretné. A Kohézió Barátai emellett érvel, illetve még amellett is, hogy a kohéziós források odaítélésének a szabályai ne változzanak. Ott olyan javaslatok vannak, hogy normatív elemek kerüljenek az elbírálás vagy az odaítélés folyamatába. Gondolok itt például jogállamisági kritériumok teljesülésére. A Kohézió Barátai nevű csoport ezt nem szeretné.
A kohézió fogalma arra utal, hogy az újonnan csatlakozott országokat támogassuk abban, hogy elérjék az Európai Unió átlagos fejlődési szintjét. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A kohézió nem csupán a gazdasági mutatók javítását jelenti, hanem a társadalmi, politikai és kulturális integrációt is. Ez magában foglalhatja a helyi közösségek fejlesztését, az oktatás és a munkaerőpiac megerősítését, valamint a fenntartható fejlődés előmozdítását. A cél az, hogy csökkentsük a különbségeket a tagállamok között, és elősegítsük egy harmonikusabb és egyenlőbb uniós környezet kialakulását. A kohézió tehát egy komplex folyamat, amely a közös értékek és célok mentén összekapcsolja az uniós országokat, lehetővé téve, hogy mindenki részesedjen az európai fejlődésből.
Részben igen, de azért a Kohézió Barátai nevű csoport onnan kapta a nevét, hogy a kohéziós forrásoknak nagy nyertesei. Köztük vagyunk mi, a mi régiónk, a kelet-közép-európai országok. Valóban a leszakadottabb régiókat, országokat szeretnék felzárkóztatni. Itt regionális szinten nézik a nemzeti összterméket a jelenlegi elbírálás során, és az alapján ítélnek oda forrásokat. Azt mondanám, hogy nemcsak az újonnan csatlakozó országokat érinti, hanem már hosszú ideje bent lévő országok is ki tudják ezt használni, egyszerűen azért, mert még mindig, számszerűen egészen biztosan, le vannak maradva az uniós átlaghoz képest.
Arra látszik most valami esély, hogy a jogállamisági kritériumokat kivegyék a rendszerből mint elbírálási szempontot?
Jelenleg hivatalosan nem szerepel a jogállamisági feltételrendszerben, amiért nem kapunk forrást. Ez a helyzet kicsit eltér a megszokottól. Bár most még nem tartozik bele a rendszerbe, egyes országok szeretnék, ha ez megváltozna. Nagyon érdekes kérdés, hogy mi fog történni a jövőben. Jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni, de azt gondolom, hogy nem fog teljes mértékben integrálódni a rendszerbe.
Csak nem írják bele feketén-fehéren, betűvel.
A jelenlegi jogállamisági feltételrendszer arra utal, hogy az uniós források megfelelő felhasználása komoly kockázatoknak van kitéve, mindezt elegáns megfogalmazásban. Ez a rendszer nem áll közvetlen összefüggésben a kohéziós forrásokkal, amennyiben ez a struktúra megmarad. Ennek következtében pedig más országokkal szemben is hasonló intézkedéseket lehetne alkalmazni.
Nem lesz kötelező, csupán Damoklész kardjaként lóg mindenkinek a feje fölött. Ha bármilyen problémát észlelnek, akkor előkerül a nem megfelelő felhasználás, amely lehetőséget ad a blokkolásra. Kérdés azonban, hogy ez csak ideiglenes megoldás lesz-e, vagy véglegesen is hatással lesz a pénzügyi helyzetre, hiszen előbb-utóbb a pénz visszatérítése is esedékessé válik.
A bizottság döntése alapján teljes mértékben blokkolható a támogatás, ha úgy ítélik meg, hogy az adott ország nem felel meg a szükséges kritériumoknak, és nem mutat kezdeményezést a javulásra. Emellett részleges blokkolásra is van lehetőség. Például Magyarország jelenleg nem részesül uniós forrásokban, és a hírek szerint, ha nem sikerül megállapodásra jutni a bizottsággal, illetve nem tudjuk bizonyítani a megfelelőségünket, akkor a nekünk járó források egy része elveszhet. Ezért a bizottság részlegesen is megvonhatja a támogatást, sőt teljesen is, ha úgy látják, hogy az ország folyamatosan nem teljesít. Ugyanakkor a lengyel példa azt mutatja, hogy van lehetőség a helyzet javítására, hiszen náluk is zajlott egy hasonló eljárás, amely során változások következtek be.
De ott politikai átalakulás zajlott.
Valóban, és ezt követően sikerült feloldani a helyzetet. A bizottság megállapította, hogy Lengyelország jelentős és pozitív lépéseket tett az ügy előmozdítása érdekében, ezért jogosan részesül a számára kijáró támogatásokban. A jogállamisági feltételességi eljárás fogalma meglehetősen széleskörűen és homályosan van megfogalmazva, de véleményem szerint ez a jövőben is velünk marad.
Azok, akik Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása mellett érvelnek, több szempontot is figyelembe vesznek. Először is, hangsúlyozzák, hogy Ukrajna stratégiai fontosságú az EU számára, különösen a geopolitikai helyzet és a biztonsági kihívások fényében. Az orosz agresszióval szembeni védekezés érdekében Ukrajna integrálása nemcsak a régió stabilitását növelheti, hanem az EU egységét is erősítheti. Továbbá, az érvelők kiemelik, hogy Ukrajna már számos reformot végrehajtott az utóbbi években, amelyek közelebb viszik az országot az uniós normákhoz. Az ország polgárainak többsége is a nyugati értékekhez és az EU-hoz való csatlakozáshoz ragaszkodik, ami erősíti a társadalmi támogatottságot. Ezen kívül, a gazdasági előnyök is hangsúlyosak: Ukrajna vastag mezőgazdasági potenciállal rendelkezik, amely az EU élelmiszerellátását javíthatja, miközben a közös piac bővítése új üzleti lehetőségeket teremt mindkét fél számára. A gyorsított csatlakozás elősegítheti a gazdasági integrációt, amely hozzájárulhat Ukrajna helyreállításához és fejlődéséhez. Végül, a támogatók arra is felhívják a figyelmet, hogy az EU-nak morális felelőssége van támogatni Ukrajnát a demokratikus értékek és jogállamiság megerősítésében, így a gyorsított csatlakozás nem csupán politikai, hanem etikai kérdés is.
A helyzet hátterében leginkább politikai tényezők állnak. A csatlakozási folyamat szigorúan szabályozott, és vannak konkrét kritériumok, úgynevezett koppenhágai elvárások, amelyeket az adott országnak teljesítenie kell ahhoz, hogy belépjen az Európai Unióba. A tárgyalások rendkívül hosszadalmasak, és a Nyugat-Balkán esetében ez több mint másfél évtizedes folyamatot jelentett. Azok, akik azt állítják, hogy Ukrajnát 2029-re be kellene fogadni az EU-ba, többnyire politikai indíttatásokról beszélnek. Nyilvánvaló, hogy ez egyfajta szolidaritás kifejezése Ukrajna iránt, egyfajta támogatás, amely egyúttal Oroszországgal való szembenállást is magában foglal. Az érvek között gyakori a "segítünk nekik, mert hozzánk tartoznak" retorika. A kétségeim abból fakadnak, hogy a másik oldalról még nem hallottam meggyőző érvet. Nem arról van szó, hogy Ukrajnát érdemtelenül kellene felvenni, hanem inkább arról, hogy a tárgyalásokat gyorsítani kellene. Persze, a folyamat felgyorsítása lehetséges, de érdemes megkérdezni, hogy miért nem volt hasonló igény más országok esetében.
Azt elmagyarázza vagy elmagyarázta eddig valaki, hogy technikailag hogyan lehet felgyorsítani egy csatlakozást? Ha azt mondják, hogy legyen feltétel az igazságszolgáltatási rendszer európai uniós normákhoz közelítő átalakítása, akkor annak van egy átfutási ideje. Az hónapokba, évekbe telik, törvényeket kell hozni, a parlamentben elbukik egyszer-kétszer-háromszor, újra be kell vinni, eltelt egy év. Mit lehet gyorsítani rajta? Van-e valami technikai elképzelés?
A csatlakozni akaró ország is kell ehhez, hogy ők a megfelelő jogszabályokat, átalakításokat elvégezzék, azzal mindenképp gyorsítani tudják, hogyha nemzeti konszenzus van a kérdésben, a parlamenten első körben átmegy a javaslat, azonnal elfogadják, és amint lehet, tényleg engedi az ukrán jogszabály, a lehető leghamarabb fogadják el ezeket a módosításokat, rendezik a kisebbségi jogokat. Ez is homályos, csak nem értek hozzá, hogy mit tartunk a kisebbségi jogok érvényesülésének.
A kérdés felveti, hogy vajon milyen mértékben befolyásolja az állam politikája a benne élő nemzetek kisebbségi jogait. Például Magyarország esetében egyértelmű, hogy Ukrajna saját kisebbségi jogainak kezelésére vonatkozó döntései relevánsak. A kisebbségek jogainak biztosítása szoros összefüggésben áll a nemzetközi kapcsolatokkal és az állam belső politikai dinamikájával is.
Igen, de csak Magyarországnak nincs, kell minden ország ahhoz, hogy elkezdjük a tárgyalást, és kell minden ország ahhoz a legvégén, hogy azt mondjuk, hogy igen, tényleg teljesítette és vegyük fel. A tárgyalódelegáció megállapíthatja, hogy teljesültek a feltételek Ukrajnában, hogy rendezték a kisebbségi jogokat, a magyar kisebbségét is. Nyilván Magyarország a legvégén mondhatja azt, hogy nem történt meg, és ezért mi megvétózzuk, erre azért kevés esélyt látok. Tehát hogy eljutunk oda, akár 2029-ig, akár később, hogy ott vannak és szavaznak arról, hogy Ukrajnát felvegyük-e az unióba vagy sem, már lezajlottak a tárgyalások, és Magyarország azt mondja, hogy nem. Az nagyon kellemetlen az uniós tagországok számára is. Úgy gondolom, hogy vagy el fogják nyújtani ezt a tárgyalási folyamatot, hogy valamilyen módon engedményeket, kedvezményeket tesznek Magyarországnak, ezt most még nem látom, hogy hogyan tehetnék meg, de azt nem hiszem, hogy a legvégén vétózásra kerül sor bárki részéről. Ha az ukrán fél mindent megtesz, és az Európai Unió is egyébként a lehető leghamarabb szervezi meg ezeket a csúcstalálkozókat, bonyolítja le ezeket a folyamatokat, akkor az biztos, hogy mondjuk a 15-20 évnél, amit Nyugat-Balkán esetében látunk, gyorsabban végig lehet ezt vinni. Azt, hogy 2029-ig megvalósítható, már kétlem.
Látható-e bármiféle nyoma a versenyképességi feladatok végrehajtásának az Európai Bizottság vagy az Európai Unió szintjén? Emellett emlékezzünk a Draghi- és Letta-jelentésekre, amelyek jelentős figyelmet kaptak. A budapesti nyilatkozat, amely nagy közfelkiáltással született, megerősítette ezeket a kezdeményezéseket, és még konkrét határidőket is megfogalmazott. Például 2025 júniusára vonatkozóan egyértelmű feladatokat jelöltek meg, amelyeknek megvalósulnia kell. Vajon valóban működik ez a rendszer?
Forog, nyilván lassan forog, az, hogy tényleges kézzelfogható eredmény legyen, hosszú távú folyamat, de például a bizottság kezdeményezett javaslatot arról, hogy a bürokráciát csökkentsék.
Hol? Ez a kérdés sok mindent magában foglalhat. Talán egy varázslatos erdő mélyén, ahol a fák suttognak és a madarak dallamos éneke tölti be a levegőt. Vagy egy csendes tengerparton, ahol a hullámok lágyan simogatják a homokot, és a naplemente színei festik meg az eget. Esetleg egy nyüzsgő város szívében, ahol az emberek folyamatosan jönnek-mennek, és a fények sosem alszanak el. A "hol" kérdése mindig új lehetőségeket rejt, és a válasz mindig egy új kaland kezdete. Te hol találod magad?
A dokumentum terjedelmes, és tartalmaz egy javaslatot a bizottság részéről, amely elérhetővé vált. Bár eddig még nem kerültek elfogadásra, a javaslat már létezik, és ez hozzájárul az unió versenyképességének növeléséhez. Azonban olyan javaslatok, amelyek a megfogalmazott célokat előmozdítanák, még nem láttak napvilágot.
Amikor elérkezik az idő, akkor egy jogilag kötelező érvényű nyilatkozat fog születni, amelynek következményeként a bizottságnak alkalmazkodnia kell a változásokhoz. Például, ha a bürokráciacsökkentés a téma, lehetséges, hogy egyes főosztályok megszűnnek. De hogyan is képzelhetjük el ezt az Európai Unió szintjén? A nemzeti szinten könnyen szemléltethető folyamat, amikor egy hivatalt bezárnak, a feladatait más hivatalokra hárítják, és az eredeti hivatal dolgozóit elbocsátják. Az uniós színtéren azonban a helyzet bonyolultabb: itt a tagállamok közötti együttműködés, a különböző intézmények közötti koordináció és a közös döntéshozatali mechanizmusok mind szerepet játszanak. A döntéseknek széleskörű következményei lehetnek, és a bürokrácia csökkentése nemcsak a hivatalok átszervezését, hanem a jogszabályok és irányelvek újragondolását is magában foglalja.
Főosztály nem fog megszűnni az unióban. Inkább az eljárásrendet szeretnék egyszerűsíteni, hogy kevesebb helyre kelljen az adott papírt elvinni, gyorsítsák a döntéshozatali eljárási folyamatokat.
Miért tűnnek olyan vontatottnak az eljárási folyamatok? Vajon túlságosan is óvatosak? Esetleg a korrupció megelőzése a cél? Vagy csupán arra törekednek, hogy a végső döntések megalapozottak legyenek? Ezekkel az érvekkel védik pozíciójukat a hivatalok, miközben igyekeznek megmagyarázni a lassú haladást.
Kétségtelen, hogy a biztosítások mértéke túlzó, és a szakterületek közötti párbeszéd rendkívül komplex, hiszen egy adott szakpolitikai kérdéshez számos főosztály tartozhat, amelyeknek egyesíteniük kell az álláspontjaikat. Például, ha a mezőgazdaságban dolgozók érdekeiről van szó, két főosztálynak kellett közös nevezőre jutnia, hogy előrelépést érjenek el. Felvethető az a kérdés is, hogy amennyiben sikerülne felgyorsítani a folyamatokat, az vajon nem sérti-e az átláthatóságot, és ha igen, akkor mennyire. Az Európai Unió és a bizottság gyakran hangoztatják, hogy az átláthatóság érdekében minden lépést nyomon követnek, és hogy széleskörű konzultációkat folytatnak. Ha azonban bármilyen elemet eltávolítanak ebből a rendszerből, könnyen újra teret nyerhetnek a kritikák, miszerint csökken az átláthatóság a működésükben.
Az átláthatóság és a korrupció között kétségtelenül létezik egy határvonal, ám ennek a megfogalmazása nem mindig egyértelmű, különösen az Európai Bizottság és az Európai Parlament működésének kontextusában. Az átlátható működés alapelvei azt a célt szolgálják, hogy a döntéshozatal folyamata hozzáférhető és érthető legyen a nagyközönség számára. Ezzel szemben a korrupció olyan titkos, etikai normákat sértő cselekedeteket foglal magában, amelyek aláássák a közbizalmat és a demokratikus intézményeket. Bár az intézmények próbálnak lépéseket tenni a korrupció elleni küzdelem érdekében, a határok gyakran elmosódnak, és a politikai érdekek, valamint a lobbitevékenységek néha nehezen megkülönböztethetők a tiszta átláthatóságtól. Az ilyen komplex helyzetekben fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a döntéshozatali folyamatokat, és elősegítsük a nyilvános diskurzusokat, amelyek segíthetnek a határok tisztázásában.
Ha a lobbistákat nézzük, van egy honlap, mi is megnézhetjük, hogy melyek azok a szervezetek, amelyeket fogadhatnak az európai parlamenti képviselők, illetve a bizottság emberei. Ha nincs a listán az adott személy vagy adott szervezet, aki be szeretne hozzájuk jutni, az felveti a korrupciógyanút.
Ha én nekilátok annak, hogy utánajárjak, voltak-e látogatók Eva Kailinál a katari futballesemény kapcsán, és ha igen, szerepelnek a listán, akkor elvileg ez rendben van?
Igen, ha a listán szerepel az a szervezet, amelyik megkereste őt, akkor elvileg minden rendben van.
De ha nem találom, akkor az korrupció. Függetlenül attól, hogy találok-e nála a szállodai szobában négy zsák eurót?
Nem, nem feltétlenül vezet ez korrupciós gyanúhoz. Természetesen a lista tovább bővíthető, és ennek is megvan a megfelelő folyamata, amely keretében új szervezetek kerülhetnek a figyelem középpontjába, valamint átvilágíthatók. Azonban, ha valaki olyan személlyel találkozik, aki nem szerepel a listán, az már gyanút kelthet.
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament színterén jelenleg zajlik egyfajta diskurzus a britekkel való kapcsolatok újragondolásáról. Időről időre felröppennek olyan hírek, amelyek azt sugallják, hogy bizonyos kérdések újragondolása napirenden van. Ugyanakkor gyakran kísérik ezeket a beszélgetéseket olyan hírek is, amelyek a brit miniszterelnök esetleges bukását pedzegetik, ami megnehezíti a helyzet tisztázását.
Azt nem tudom, hogy mennyire stabil a brit kormány, nem tudom megítélni, de az biztos, hogy biztonság- és védelempolitikában egyre szorosabb együttműködés van az Egyesült Királyság és az unió országai között. Azt szokták mondani, hogy azért nyitnak az Egyesült Királyság felé, hogy olyanfajta döntéseket hozhassanak és olyan módon, amire nem vonatkoznak az uniós döntéshozatali szabályok, de e tekintetben azért az Egyesült Királyság megkerülhetetlen szereplő. Egy másik terület, amiben látszik a közeledés, az az Erasmus, egész pontosan a tanulmányi mobilitás ügye. Az Egyesült Királyság kedvelt célországa volt a magyaroknak is, de más uniós országok állampolgárainak is.
Egész jó egyetemeik vannak.
A Brexit után a brit kormány úgy döntött, hogy kilép az Erasmus programból, azonban mostanában egyre inkább felmerül az igény egy új, közös tanulási és mobilitási program létrehozására az Európai Unióval. Bár a brit visszatérés az Erasmus keretein belül valószínűtlennek tűnik, a párbeszéd már elindult a lehetséges alternatívák kapcsán. Az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnésével kapcsolatos kritikák továbbra is érvényesek, és ha a brit kormány újra be akarna lépni az unióba, ezek a problémák újra napirendre kerülnének. Ugyanakkor a közepes szintű integráció, vagy egy bizonyos fokú együttműködés érdekli a briteket is, és ebben a tekintetben már látható egyfajta nyitottság. Az unió jövője is kérdéses, hiszen a többsebességes Európa koncepciója lehetőséget ad arra, hogy különböző országok eltérő módon kapcsolódjanak az EU-hoz, ami talán kedvezőbb helyzetet teremthet a brit fél számára.
A többsebességes Európa koncepciója azt a gondolatot öleli fel, hogy az Európai Unión belül különböző csoportosítások alakulhatnak ki. Ebben a modellben léteznének középponti, magországok, amelyek szorosabb integrációt képviselnek, míg a perifériaországok egy másik szintet képviselnének. Ezen kívül megkülönböztethetjük az euróval rendelkező országokat és azokat, akik még nem csatlakoztak a közös valutához. Ez a skálázott megközelítés lehetőséget adna arra, hogy az egyes államok saját tempójukban haladhassanak a mélyebb integráció felé, tükrözve a gazdasági és politikai különbségeiket.
A hagyományos, többsebességes Európa koncepciója újraéled ebben az új javaslatban, amelyben a mag-Európa, vagyis a központi országok mellett, lazább kapcsolatokkal rendelkező tagállamok is helyet kapnak az Európai Unión belül. Az igazi újdonság azonban az, hogy megnyílnak a külső körök, ahol harmadik országok, mint például Svájc vagy az Egyesült Királyság, részt vehetnek különböző formákban. Ezek az országok nem kívánják az unió tagjává válni, viszont bizonyos módokon, például az egységes piachoz való csatlakozással vagy tanulmányi mobilitási programokon keresztül, szorosabb kapcsolatokat alakíthatnak ki. Így nem vesznek részt az uniós döntéshozatalban, de mégis részesednek az európai együttműködésből. Ezen kívül felmerül az a gondolat is, hogy a csatlakozásra váró országok számára ez lehetne az integráció első lépcsőfoka, lehetővé téve számukra, hogy érzékeljék a közeledést az uniós közösséghez, egyértelműbb és kézzelfoghatóbb módon, mint ahogy jelenleg lehetséges.
Ha egy külső ország nem vesz részt az uniós döntéshozatalban, akkor miért lenne előnyös számára, ha a perifériához csatlakozhat? Milyen előnyöket nyújthat például a kereskedelem vagy a szabad utazás? Nyilvánvaló, hogy valamilyen kompenzációra van szükség ahhoz, hogy a csatlakozás valóban értelmet nyerjen.
A szabad kereskedelem valóban izgalmas lehetőségeket kínál, hiszen nem csupán a szabad mozgást teszi lehetővé, hanem a tanulmányi és munkavállalási feltételek rugalmasabbá tételét is. Ezek azok a tényezők, amelyeket úgy vélek, hogy az emberek élvezhetnek anélkül, hogy mélyebb elköteleződést kellene vállalniuk.
De vannak olyan nyugat-balkáni országok, Szerbia a legtipikusabb, ahol az Európai Unióhoz való csatlakozási vágy hosszú ideje csökken, mert olyan régen várnak. Akarnak még egyáltalán bejönni az Európai Unióba?
Még akarnak, és pontosan emiatt a csökkenés miatt gondolkozik most egy ilyen megoldásban az unió, hiszen ha ez lenne az első állomása az integrációnak, akkor azt lehetne mondani, hogy már élvezhetnek bizonyos előnyöket, viszont még nem tagok, de abban bíznak, hogy ezzel az első fázissal meg tudják nyugtatni az ottani polgárokat is, és újra nő az unióhoz csatlakozásra való kedv.
Van-e olyan elképzelés vagy modell, amely megmutatja, hogy bármilyen uniós csatlakozási forgatókönyv hogyan alakíthatja át az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusait és a parlamenti status quo-t? Sokakban aggodalmak merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy ha bizonyos országok csatlakoznak, az veszélyeztetheti politikai céljainkat, mivel az újonnan belépők esetleg olyan érdekeket képviselnek, amelyek ellentétesek a miénkkel.
Természetesen, itt van egy egyedibb verzió a szövegedről: Az Európai Unió átalakítása elkerülhetetlen, különösen akkor, ha nem csupán egy, hanem több ország, például Ukrajna, szeretne csatlakozni – sőt, akár harmincnál is többen lehetünk. Jelenleg a döntéshozatal gyakran nem a leghatékonyabb, és az egyhangú döntések rendszere miatt sok esetben nem sikerül konszenzust elérni. A reformokat sürgetők azt állítják, hogy a döntéshozatali folyamatot sürgősen át kell alakítani, és egyesek már a teljes egyhangúság eltörlését is szorgalmazzák. Ha visszatekintünk a korábbi bővítésekre, észlelhetjük, hogy folyamatosan csökkentették azokat a területeket, amelyek egyhangú döntés alá tartoztak. Ezen kívül a jövőbeni bővítések előtt rendre felmerül a kérdés, hogy szükség van-e a Bizottság létszámának csökkentésére. Jelenleg a szerződések lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy eltérjenek a hivatalosan javasolt létszámtól, de Franciaország például azt szeretné elérni, hogy ne legyen lehetőség a biztosok számának növelésére. A rotációs rendszer bevezetésével elméletileg minden tagállam saját biztossal rendelkezne, viszont a tagállamok ragaszkodnak a saját biztosukhoz, hiszen bár közösségi érdekeket képviselnek, a saját nemzeti érdekeik érvényesítése szempontjából rendkívül hasznos, ha rendelkeznek uniós biztos képviselettel. Jelenleg olyan javaslatok is napvilágot láttak, hogy minden tagország küldhetne uniós biztost, de bevezetnék a biztosok között a hierarchiát, amely szavazó és nem szavazó biztosokat különböztetne meg. Az Európai Parlament hatásköre is viták tárgyát képezi, nemcsak a bővítés kapcsán, hanem a tagállamok által megfogalmazott követelések miatt is. A hatáskörök növelésének kérdése nem közvetlenül kapcsolódik a bővítéshez, de ha a bővítés következtében változtatásokra lenne szükség, az szerződésmódosítást igényelne. Amennyiben elindítanák ezt a folyamatot, elkerülhetetlenül szóba kerülne az Európai Parlament jövője és számos olyan egyéb kérdés is, amelyek sok tagállam számára aggasztóak, ami magyarázatot ad arra, miért nincs előrelépés a jelenlegi helyzetben.
