A sókszelőcei lakosok nyugodtan lélegezhetnek, hiszen a szennyvízelvezetés kérdése nem jelent számukra okot aggodalomra.


Az Új Szó egyik olvasója azzal a kéréssel fordult a szerkesztőséghez, hogy Sókszelőce lakosai nemrég kapták kézhez az RVS Group Slovensko a.s. céggel kötendő szerződést az ivóvíz-szolgáltatásról és szennyvízelvezetésről, amelyet január végéig kell aláírni, a lakosok azonban vonakodnak az aláírástól attól tartva, hogy sokkal többet fognak fizetni a szolgáltatásért, mint eddig. Az olvasó azt nehezményezte, hogy a szerződésben nem szerepelnek összegek, így nem tudják, mire számítsanak. A dokumentumban az áll, hogy az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO), illetve a cég által meghatározott árak érvényesek a szerződéskötésre, amelyek megtalálhatóak az interneten. Az olvasónk felhívta a figyelmet arra, hogy a kiválasztott cég 2023-ban közel 140 ezer eurós veszteséggel zárt a FinStat elemzése alapján.

Mandák Igor, a település polgármestere szerint nincs ilyen probléma a céggel, nem veszteséges. Lapunknak elmondta, az a cég, amelyiktől eddig ezt a szolgáltatást megrendelték, befejezte a tevékenységét, ezért kellett másik szolgáltatót keresni.

Sajnos nincs olyan szakképzett szakemberünk, aki elvállalná ezt a feladatot, és a nyitrai cégen kívül nem találtunk másik vállalkozást, amelyik hajlandó lenne rá. Bár nem tudunk olyan megoldást választani, amely mindenki igényének megfelelne, a szerződést alaposan átvizsgáltuk, és jogi szempontból rendben van. Az elmúlt hat évben összesen 360 ezer eurót költöttünk a szennyvízhálózat karbantartására és javítására. A lakosok gyakran engednek a lefolyóba olyan dolgokat, amelyek nem oda valók, ami számos problémát okoz. A munkát olyan szakemberekre bíztuk, akik képesek elvégezni ezt a feladatot, amit mi magunk nem tudunk megoldani.

- fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy rajtuk kívül további 17 település kötött már szerződést a céggel.

Egyik helyszínként Szentpéter került szóba. A községi hivatal munkatársai elmondták, hogy már egy éve megkötötték a szerződést, amelynek keretében a szolgáltatás díja körülbelül 15 centtel emelkedett. Tavaly decemberben a lakosok havonta 4,25 eurót fizettek az ivóvízért és a szennyvízelvezetésért. Az idei évben azonban az adóemelés következtében újabb áremelkedésre számítanak, de egyébként a céggel eddig nem voltak negatív tapasztalataik.

Az RVS Group Slovensko a.s. nevében Zuzana Kováčová, a cég vezetője elmondta, hogy már több alkalommal is találkozott hasonló aggodalmakkal a helyi lakosok részéről, ám nem teljesen világos számára, miért érzik ilyen módon a változást. Az érintettek első értesítést december elején kaptak, amikor részletes információkat osztottak meg velük a folyamatokról és a szükséges tudnivalókról.

A községnek mint a vízügyi infrastruktúra tulajdonosának szüksége van olyan vállalatra, amely vállalja a szennyvízhálózat működtetését, fenntartását. Cégünk az Árszabályozási Hivatal által meghatározott árakkal dolgozik, a sókszelőcei lakosok a szennyvízelvezetésért 1,77 eurót fognak fizetni köbméterenként. Az ár nem tartalmazza az adót, az összeg megegyezik azzal, amelyet az előző szolgáltatónak fizettek, ugyanazokkal a feltételekkel vettük át a szolgáltatást

- hangsúlyozta a cégvezető. A fizetés a továbbiakban is úgy történik, ahogy a többi szolgáltatónál is, vagyis havonta fognak a lakosok előleget fizetni és évente egyszer kapják meg az elszámolást. A sókszelőcei lakosokat tehát csak annyiban érinti változás, hogy más lesz a szolgáltató.

Related posts