Miért érdemes támogatni Magyar Pétert? Vagy talán nem?


Bárhonnan is nézzük a címben felvetett kérdést, kétségtelen, hogy ez a korunk egyik legnagyobb kihívása. Az elmúlt közel egy év során feltűnt politikai figura – aki korábban csupán egy NER-férj és a rendszer előnyeit élvező magánszemély volt – drámai módon formálta át a politikai tájat, miközben a társadalmat is megosztotta.

A szöveg egyedi átfogalmazása: A politikai térképen hatalmas változások történtek: az ellenzéki oldal egy jelentős részét sikerült leválasztania, így a népszerűségi rangsor csúcsára emelkedett, és mára Orbán Viktor komoly ellenfelévé nőtte ki magát. Ez a jelenség annyira új és izgalmas élményt kínál az Orbán-ellenes tábor jelentős szegmensének, hogy sokan lelkesen csatlakoztak hozzá. "Bármit is tudunk róla, az elég indok a támogatásra," mondják, "sőt, nemcsak hogy támogatjuk, hanem mindenkinek kötelező ezt tennie."

Tehetős barátom így fogalmaz: kutya kötelességed a Magyar Péter mellé állni, és ezt az újságodnak is szem előtt kell tartania. Elmondja, hogy bár észrevette Magyar néhány gyenge pontját – például nem tetszett neki, hogy rögzítette a feleségével folytatott beszélgetését, ami jellemét illetően árulkodó lehet –, ezzel együtt sem feledkezhetünk meg arról a nyomorról, amit a NER másfél évtizede alatt el kellett szenvednünk. Nekem például az a fájdalmam, hogy nem építhetem szabadon a vállalkozásaimat, mert ha túl nagyra nőnék, könnyedén elveszik tőlem, vagy zsarolni kezdenek. Ki beszél erről? Persze, tudom, hogy folyamatosan téma volt a Fidesz belső köreinek elképesztő meggazdagodása, és olvashattunk arról is, hogy Orbán a Simicska-módszert nemcsak elsajátította, hanem tovább is fejlesztette; ami tehát a figyelme középpontjába került, azt meg is szerezte. Mégis, ezek után úgy tűnik, hogy semmi sem változik. A karaván halad tovább.

Most egy kritikus pillanathoz érkeztünk. A hatalom alapjai meginognak, és ebben jelentős szerepe van Magyar Péternek. Nyilvánvaló, hogy az állampárt folyamatosan súlyos tévedéseket követ el, kommunikációjuk szétesett, és még a Vezér, Orbán Viktor is láthatóan meggyengült.

Korábban a helyzet sokkal egyszerűbbnek tűnt: elegendő volt, ha a vezetők megjelentek, néhány felszínes mondatot elejtettek, és máris minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Az akkori ellenzék tehetetlenül vergődött, pártjaik egymás torkának estek, míg a társadalom apatikusan nézte, ahogy politikai kedvencei egyre mélyebbre süllyednek. Olyan morális mélypontok sem rázkódtatták meg a hatalmat, mint Borkai vagy Szájer botrányai, Schmitt Pál köztársasági elnök lebukása, vagy Mészáros Lőrinc mesés gazdagodása, nem is beszélve az Orbán-család rejtélyes gyarapodásáról és a felcsúti stadionról. Tavaly februárig úgy tűnt, hogy a rezsim szinte érinthetetlen, mindig akad egy új narratíva, amellyel átformálja a közbeszédet. Azonban ez a dinamika egy éve megváltozott; a Fidesz azóta csak vergődik, képtelen olyan megoldásokat találni, amelyek végleg eltüntetnék a kényes témákat a napirendről. Hiába próbálkoznak a régi trükkökkel, már nem működnek. Ráadásul még új technikákat is bevetettek, a karaktergyilkosságot egy politikai államtitkárra bízták, hogy a helyzetet a lehető legjobban kezeljék.

A kérdés most már világosan és határozottan megfogalmazható: mire és kire várunk még, hogy végre megszabadulhassunk a jelenlegi rezsim terheitől? Folytassuk-e a közös létet ezzel a nomenklatúrával, vagy használjuk ki az adódó lehetőséget a változásra? Árulónak minősíthetők-e azok, akik most Magyar Péterre bízzák minden tétjüket?

Aligha. Gondolom én. De egy ilyen mondattal azonnal barátokat veszítek el, azokat, akik úgy látják: Magyar nem más, mint egy álruhás Orbán, az eddigi mozgása csak azt bizonyítja, hogy ugyanolyan diktátor-hajlamú, egyszemélyes játékos. Ezért nem szabad őt támogatni.

Elképzelhető, hogy az ő nézőpontjuknak is van valóságalapja. Nem tudhatjuk biztosan, milyen következményekkel járhat a hatalom, amit birtokolnak. Viszont azt mindannyian átéljük, tudatosítjuk és szenvedjük, ami a jelenben körülvesz minket.

Hogy mi a kutya kötelesség? Nem tudom pontosan. Az azonban világos, hogy ez egy lehetőség. Olyan lehetőség, amely segíthet kikerülni abból a sötét gödörből, ahová a rendszer taszított minket. De hogy mi vár ránk a felszínen, azt még nem ismerjük. Talán káosz? Esetleg egy újabb diktatúra? Vagy egy közömbös, tunya társadalom, amelyben mindenki bezárkózik a saját világába?

Nincsenek konkrét válaszaink, csupán álmaink és reményeink. Talán egyszer ez az ország valóban felnyitja a szemét, és nem téved újra a múltba, mint ahogy az a folyó sem engedi, hogy ugyanaz a víz folytassa útját.

Related posts