Megérkezett Nagyváradra Magyar Péter!

Magyar Péter megérkezett Nagyváradra. A Tisza Párt elnöke ezzel teljesítette azt a vállalását, hogy másfél hét alatt 300 kilométert gyalogol a külhoni magyarokért. A politikus május 14-én indult el a budapesti Szent István Bazilikától.
A túrához rengeteg ember csatlakozott, és a közösségi médiás platformjain gyakran élő közvetítésekkel is jelentkezett.
A menet szombaton reggel lépte át a határt Ártándnál, majd délutánra több száz fő kíséretében sétált be Nagyváradra. A városban sokan csatlakoztak a Tisza Párt elnöke által vezetett vonuláshoz. A résztvevők először az Állami Színház épületénél Szigligeti Ede szobránánál koszorúztak, ezután a várba sétáltak át, ahol Rost Andrea A csitári hegyek alatt című népdalt énekelte a tömegnek - írja a Blikk.
Magyar Péter az út végén, Szent László király lovasszobránál mond beszédet, amit online is közvetítenek.