Kína első rendőrcorgiját megdorgálták, mert szolgálat alatt a kolbász illatának nem tudott ellenállni.

Megrovásban részesítették Fu Zajt, a kínai rendőrség szolgálatában álló corgit, amely munka közben kilopott egy grillkolbászt egy kislány kezéből. A kutya a Sandong tartományban található Veifangban épp egy felvonuláson teljesített szolgálatot gazdájával, amikor megkívánta a gyerek kezében tartott ételt, és egy darabot kiharapott belőle. Az állat kiképzője később megpróbálta megkeresni és kárpótolni a családot, de nem találta őket, így a kutya közösségi oldalára posztolt nyilvános bocsánatkérést egy vicces videóval kiegészítve, amelyben ígérik, továbbképzésre küldik a kutyát, hogy ellen tudjon állni az ételek csábításának. Így sikerült megtalálniuk a családot, később pedig meg is látogatták a kislányt az óvodájában, ahová természetesen kolbásszal, ajándékokkal és a bűnbánó corgival együtt érkeztek.
A gyermek édesanyja szerint a kislányt nem rázta meg az eset, megette a kolbász maradékát. "Remélem Fu Zaj és a kislányom is boldogan és erősen cseperednek fel. Maradj erős, Fu Zaj" - nyilatkozta a nő a helyi médiumoknak.
Az állat mindössze kéthónapos korában tűnt fel egy kutyakiképző figyelmének, aki észrevette a különleges tehetségét, még akkor is, ha a corgik nem éppen a klasszikus rendőrkutyák közé tartoznak természetük és testfelépítésük miatt. Ám őt kivételesnek találta, így azonnal megkezdődött a kiképzése. Hat hónaposan debütált a veifangi rendőrségnél, ezzel ő lett Kína első corgi rendőrkutya. Fő specialitása a bombakeresés, de emellett rendőrségi bemutatókon is szerepel. Nem sokkal később internetes szenzációvá vált, amit a rendőrség ki is használt: Fu Zaj, a corgi rendőrkutya és társai néven Douyin-fiókot indítottak (ez Kína TikTok megfelelője), ahol már körülbelül 400 ezren követik a kutya izgalmas mindennapjait.
Fu Zaj nem először találkozik a fekete pontok világával: bár 2024-ben a rendőrség elismerésben részesítette a kiemelkedő teljesítménye miatt, az év végén mégis megvonták tőle a bónuszt. Ennek oka, hogy munkaidőben szundikált, ráadásul az etetőtáljába is belepisilt. A közönség természetesen hevesen reagált a döntésre, így végül a rendőrség a holdújév alkalmából ünnepi falatokkal kedveskedett a kutyának, hogy kárpótolja a megpróbáltatásokért.