Mielőtt még megnyitná kapuit, máris a csőd szélén állhat Róma legfrissebb attrakciója.

Legutóbb idén tervezték volna megnyitni az úgynevezett Római Akvárium (Acquario di Roma) látogatóközpont kapuit, azonban úgy fest, hogy a beruházás nem készül el időben. Az új látványosság lehetőséget jelentett volna arra, hogy az olasz fővárosba özönlő milliónyi zarándoknak és turistának megmutassa, hogy az ókori történelem és a régi templomok mellett más látnivalók is vannak ott. Ehelyett azonban példaként szolgál arra, hogy milyen nehéz manapság megvalósítani egy-egy jelentős építési projektet.
Az új látványosság megvalósítása már 20 éve, 2005 óta húzódik. A Bloomberg értesülései alapján az Intesa Sanpaolo és az UniCredit bankok továbbra is részleges érdekeltséggel bírnak a projektet irányító, nehézségekkel küzdő vállalkozásban. Az ügynökség által megszerzett dokumentumok szerint azonban a befektetőktől – köztük a londoni székhelyű, bajba jutott cégekre specializálódott Zetland Capitaltól – származó friss tőke bevonására irányuló tárgyalások folynak.
A római EUR kerületben - amely a fasizmus idején épült, és az akkor népszerű monumentális építészetnek ad otthont - épülő látogatóközpont tehát már közel két évtizede készül, és valószínűleg csődbe megy, ha nem nyílik meg hamarosan. A potenciális üzemeltetési partnerek egyelőre kivárnak azzal kapcsolatban, hogy lesz-e finanszírozás a projekt befejezésére.
A vállalati iratok alapján egyértelmű, hogy legalább 20 millió euróra van szükség ahhoz, hogy a cég átvészelje a pénzügyi nehézségeket és befejezze a folyamatban lévő projekteket. A szituációt tovább bonyolítja egy elhúzódó jogi konfliktus az EUR kerületi hatósággal, amelynek során kártérítést követelnek a vállalattól a tartós késedelmek következményeként. Emellett jogi ellentétek merültek fel a potenciális befektetők részéről is, akik biztosítékot várnak el a létesítmény üzemeltetésére vonatkozó szerződés meghosszabbításához.
"Egy új partner érkezése ma talán az utolsó lehetőség a projekt elindítására" - nyilatkozta az EUR SpA, az olasz kormány által felügyelt területfejlesztési vállalat szóvivője a Bloombergnek. A hírügynökség információi szerint a jelenlegi patthelyzet és az új finanszírozási források megszerzéséért folytatott harc kulcsfontosságú tényező a fejlődés szempontjából.
Bár az olasz bíróságok az elmúlt években előrelépéseket tettek a peres és fizetésképtelenségi eljárások felgyorsításában, ezek még mindig hosszabb ideig tartanak, mint más vezető gazdaságokban. Ez intő jel a nemzetközi befektetők számára, még válságos helyzetekben is - jegyezték meg ezzel kapcsolatban.
Az EUR SpA véleménye szerint még ha sikerülne is új partnerre bukkanni a közeljövőben, rendkívül nehéz lenne elképzelni, hogy 2025-re, a kivitelezés elindulásának 20. évfordulójára, megnyithatná kapuit a létesítmény.