Orbán Viktor szövetségese meredek lépésre szánta el magát, ezzel pedig komoly rizikót vállalt, amely egész Európában kihívások elé állíthatja a jobboldali politikai erőket.

A migrációval kapcsolatos különböző szakpolitikai nézetek hivatalosan jelen vannak, azonban a valóságban Geert Wilders pártjának, a szélsőjobboldali Szabadságpártnak (PVV) a támogatásának csökkenése volt az, ami végül megbuktatta a holland kormányt. Ennek ellenére, bár a PVV rendelkezett a legtöbb mandátummal a parlamentben, a kormány politikai irányvonalán és összetételén ez alig mutatkozott meg, miközben egyre világosabbá vált, hogy a párt ígéretei fenntarthatatlanok voltak. Wilders most ellenzéki pozícióból próbálja meg megfékezni népszerűségének csökkenését, és az előrehozott választások során ismét a holland politikai élet élvonalába szeretne kerülni. Ugyanakkor rendkívül kérdéses, hogy képesek lesznek-e visszakerülni a kormányzati pozícióba, mivel a többi párt szerint felelőtlenség volt, hogy saját érdekeiket helyezték előtérbe ahelyett, hogy a holland társadalom valós problémáival foglalkoztak volna.

Tizenegy hónapnyi kormányzás után a héten felbomlott a holland kormány, miután az iszlámellenes politikája miatt szélsőjobboldalinak tartott Geert Wilders kiléptette a kormánykoalícióból a holland parlamentben legtöbb mandátummal rendelkező pártját, a Szabadságpártot (PVV).

A PVV kilépése nem volt igazán váratlan, hiszen Wilders célja valószínűleg már a tíz pontból álló szakpolitikai követeléseinek bejelentésekor körvonalazódott. E követelések teljesítése érdekében cserébe azt ígérte, hogy pártját és öt miniszterét nem vonja ki a Dick Schoof által vezetett független kabinetből.

A szélsőjobboldali pártelnök többek között azt kérte a kormánytól, hogy zárja le a holland határokat a menedékkérők elől, a hadsereg bevonásával növelje a határok védelmét, valamint zárja be a menekülteket befogadó létesítményeket.

Miután erre egyik párt sem volt hajlandó - a neoliberális, egykoron Mark Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt (VVD), a centrista, estabilishmentellenes Új Társadalmi Szerződés (NSC), valamint az agrárius-populista Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) -, Wilders végül kiléptette pártját kormányból, ami után Schoof miniszterelnök is benyújtotta lemondását, hogy a következő választásokig ügyvivő kormányfőként vezesse tovább az országot.

A PVV távozásával elkerülhetetlenné vált a vádaskodás az egykori koalíciós partnerek között, ahogy mindannyian próbálják megállapítani, ki is a felelős a kormány széteséséért.

Wilders értelemszerűen a három másik pártot okolja, hiszen távozásának okának eleve azt jelölte meg, mert nem támogatták a szerinte szükséges migrációellenes szakpolitikai terveit.

A BBB párt vezetője, Caroline van der Plas, kifejezte rendkívüli felháborodását Wilders döntése kapcsán. Úgy véli, hogy a pártelnök lépése felelőtlen volt, hiszen úgy tűnt, hogy "minden ász a kezében van, mégis kihúzta a dugót". A PVV elnökét ennél is élesebben bírálta a párt miniszterelnök-helyettese, Mona Keijzer.

Végre elérkezett az idő, amikor többségben vagyunk ahhoz, hogy valódi, értelmes szociális jogi lépéseket tegyünk Hollandiáért. Számomra rendkívül csalódást keltő, hogy Geert Wilders saját érdekeit helyezte előtérbe, ahelyett, hogy a holland társadalom valós problémáit próbálta volna orvosolni.

„Tedd különlegessé a szövegedet!” – javasolta Keijzer.

A BBB mellett a már törpepárttá zsugorodott NSC is kifejezte elégedetlenségét Wilders lépései miatt, és felelőtlennek tartják azokat. Eddy van Hijum, az NSC szociális ügyekért felelős minisztere úgy véli, hogy a koalíció nyitottabb volt a szigorúbb menekültpolitikára, míg Eppo Bruins, az oktatásért felelős NSC-s miniszter, határozottan elítéli Wilders döntését, amiért a hónap végén Hágában megrendezésre kerülő NATO-csúcs és a jelenlegi nemzetközi helyzet közepette felbomlasztotta a kormányt.

Ez mutatja, hogy populistaként valójában csak a káosz és a felfordulás érdekli

- fogalmazta meg harsány véleményét a miniszter.

Még a kormányfő, a jelenleg ügyvivő miniszterelnökként az október végére kiírt választásig Hollandiát vezető Dick Schoof sem vetette véka alá a véleményét. A kormány felbomlását úgy kommentálta, nehéz úgy közösen kormányozni, ha ehhez hiányzik az akarat a koalíciós pártok egyikéből.

Ugyanakkor Bruins és Schoof nézetei valószínűleg nem állnak messze a valóságtól, és közel állhatnak Wilder valódi motivációihoz is.

A koalíció miatt a párt sok ígéretéről eleve már a koalíciós szerződésben lemondott, hiszen azok jelentős része vagy alkotmányellenes, vagy pedig uniós jogszabályokkal ütközött - ilyenek voltak például a Korán, vagy iszlám iskolák betiltásának az ígérete a kampány során.

Ezen felül többször is megfigyelhető volt, hogy a párt miniszterei nem bírnak kormányzói tapasztalattal, például a törvényjavaslatok megfogalmazása során.

Bár a párt a legutóbbi parlamenti választások alkalmával már nem csupán iszlámellenes programokra támaszkodott, hiszen a migráció, a lakhatás és a megélhetési válságokkal kapcsolatos ígéretek is előtérbe kerültek, ezekre a komplex kihívásokra mégis úgy tekintett, mint amelyeket egyetlen, egyszerű megoldással orvosolhat: az illegális migráció megfékezésével és a legális bevándorlási folyamatok szigorításával.

A kormány az előző Rutte-kormányokhoz képest valóban szigorúbban lépett fel az illegális migráció migráció ellen, azonban ezek a problémák továbbra is fennálltak.

A koalícióban részt vevő pártok támogatottsága is jelentős változásokon ment keresztül: a legfrissebb kutatások alapján az elmúlt 11 hónap során csupán a VVD párt tudta növelni népszerűségét. Ezzel szemben az egykoron ígéretes NSC szinte teljesen elvesztette szavazóit, hiszen a választásokon elért 13 százalékos eredménye helyett mostanra már csupán 1 százalékot mutatnak a legtöbb felmérés.

A kormányon eltöltött idő alatt Wildersék támogatottsága is több mint 10 százalékpontot esett, ráadásul már hónapok óta folyamatosan csökken tendenciát mutat, bár jelenleg még hibahatáron belül továbbra is ők a legnépszerűbb párt a 20 százalékpontos támogatottságukkal - leginkább ez lehetett az oka, ami miatt Wilders a koalíció felbontása mellett döntött: ezzel ugyanis megpróbálja távol tolni magától a kormány szakpolitikai kudarcait, miközben abból egyébként pártja is kivette a részét.

Jelenleg a migráció kérdése nem számít a legfontosabb problémának az országban: az előző évhez képest a menedékkérők száma drámaian csökkent, és a legtöbb bevándorló nem menekültként, hanem munkavállalóként érkezik Hollandiába. Ennek ellenére Wilders nemrégiben azt állította, hogy évente egy városnyi új bevándorló érkezik, holott az általa említett 130 ezer fős számnál kevesebben érkeznek, és ők főként munkalehetőségek után kutatnak, nem pedig a szociális juttatásokkal való visszaélés céljából.

Az immáron PVV nélkül működő ügyvivő kormány már a dátumot is kijelölte a következő parlamenti választásra, amit valószínűleg október 29-én tartanak.

Jelenleg a kormány irányítását továbbra is Dick Schoof ügyvivő miniszterelnök látja el. A koalícióban részt vevő három párt, a VVD, az NSC és a BBB, már megkezdte a tárgyalásokat arról, hogy mely politikai erők tölthetik be a PVV távozásával megüresedett öt miniszteri posztot, valamint a négy államtitkári helyet.

Wilders kormányból való távozása új lehetőségeket teremtett számára, hiszen most már ellenzéki pártként újra előhozakodhat a gyakran irreális, populista ígéretekkel. A kérdés csupán az, hogy a koalíció felbomlásáért viselt felelősségük mennyire hatja át a választók döntéseit, és hogy sikeresen tudnak-e kampányolni a migráció kérdésével, amikor annak mértéke nyilvánvalóan csökkent.

Egy viszont biztos:

Amennyiben Wilders a következő választás után is a hatalom közelében kíván maradni, akkor szüksége lesz egy olyan kiemelkedő teljesítményre, amely révén elengedhetetlenné válik a politikai színtéren. Csak így tudná biztosítani, hogy a koalíciós számítások a többi párt számára nehezebb helyzetet jelentsenek.

Wilders lépése nem csupán Hollandiában gyakorolhat hatást, hanem más európai országok politikai tájait is formálhatja. Ez a projekt nem bizonyult olyan sikeresnek, mint például az Ausztriában megvalósult koalíció a jobbközép ÖVP és a szélsőjobboldali FPÖ között, vagy Georgia Meloni kormánya, amely a jobbközéptől a szélsőjobbig terjedő politikai spektrumot öleli fel Olaszországban. Így a holland jobboldali kormányzás a jövőben negatív példaként szolgálhat azoknak a politikusoknak, akik a jobbközép és a szélsőjobb közötti koalíciók mellett érvelnek.

Ez a fejlemény kedvező hír lehet a volt uniós biztos, Frans Timmermans számára, aki a Munkáspárt és a Zöld Baloldal szövetségét irányítja. A helyzet arra utal, hogy a következő választások után valószínűleg újra kormányzópárttá válhatnak, mivel a PPV hiányában nem lehetséges tiszta jobboldali kormányt létrehozni. Ennek következtében a neoliberális VVD-nek ismét a baloldal irányába kell keresnie koalíciós partnereket a választások után.

Továbbá, mivel a Timmermans által irányított ökobaloldali pártszövetség jelenleg nem tölti be a kormányzati szerepet, így hasonlóan Wildershez, ők is bátran ígérgethetnek, anélkül hogy ennek következményeivel igazán foglalkoznának. Ezért nem kizárt, hogy populista retorikával végül a jelenlegi 19 százalékos támogatottsággal rendelkező baloldali szövetség diadalmaskodik a választások során.

Persze addig sok minden változhat a holland politikában, ami így nem egy csendes uborkaszezonra készül majd nyáron.