A BYD közelebb van, mint ahogyan azt a Tesla tükre mutatja.
A Tesla a tegnapi napon közzétette a negyedik negyedévre vonatkozó eladási adatait. Bár az elemzők optimista előrejelzéseihez képest 20 ezerrel kevesebb autót értékesített, a vállalat így is a legsikeresebb negyedévét zárta 495 ezer eladott járművel.
Bár már korán világossá vált, hogy 2023-ról 2024-re nem várható jelentős növekedés az értékesítési mutatókban, még október folyamán is inkább az enyhe emelkedés lehetősége körül forgott a diskurzus. Ezzel szemben azonban egy olyan esemény zajlott le, amelyre a cég történetében még nem volt példa: év/év alapon (1,1 százalékos csökkenéssel) az eladások a tavalyi 1,8 millió darabról visszaestek. Így nem meglepő a tegnapi 6 százalékos árfolyamkorrekció, amely nyomán a részvények szintje visszatért az egy hónappal ezelőtti értékekhez.
Természetesen az eredmény számos tényező összhatásának eredménye. A gyakran emlegetett ellátási lánc zavarai, a texasi gyárak leépítése, valamint a berlini üzem ellen márciusban indított támadások mind hozzájárultak a végső kimenetelhez.
A jövőt tekintve az alacsonyabb árkategóriájú Tesla 2-t bár az év első felére ígérik jelenleg, a tényleges tömeggyártásra könnyen lehet, hogy még várni kell, a Robotaxi a jelenlegi állás szerint pedig 2026-ra várható, de volt többször is mindkét esetben dátum módosítás, így érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket a célkitűzéseket. Tehát továbbra is a Model 3 és az Y a húzónevek, ezek adják nagyjából 95 százalékát a forgalomnak, elég rég volt valódi vérfrissítés.
A belső kihívások mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a külső versenyt sem, különösen a kínai piacon tevékenykedő BYD szerepét. A legfrissebb adatok szerint 2024 utolsó negyedévében a BYD 100 ezer elektromos autót értékesített, amely lényegesen meghaladja a Tesla eladásait. Ez azt eredményezte, hogy az éves eladásuk összesen 1 millió 765 ezer példányra nőtt, csupán 24 ezer darabbal lemaradva a Tesla mögött, ami jól mutatja a verseny élesedését a két óriás között.
Ráadásul a kínai piacon, még ha nem is a legtisztább eszközökkel, a kínai állami támogatások versenyhelyzetbe hozzák a saját gyártású márkákat, gyakorlatilag eltiporva a hagyományos nagy német gyártókat. Érdekesség egyébként, hogy mindemellett a Tesla eladásai is növekedtek 8,8 százalékkal Kínában év/év alapon, összesen 657 ezer járművet adtak el.
Elon Musk egy igazán erős versenylovat ültetett a ringbe az elektromos autók piacán. A zsoké, Donald Trump, a beígért rugalmasabb szabályozások mellett azonban komoly akadályokat gördít a Tesla elé azzal, hogy eltörölné a jelenlegi 7500 dolláros adókedvezményt. Eközben a versenytársak színre lépése tovább fokozza az izgalmakat, így a lóverseny és az árverseny egyaránt látványos küzdelmet ígér.