A 2025-ös év Balaton Fagyija a kecskesajtos fagyi lett, amely igazi különlegességgel kápráztatja el a fagyirajongókat.


Május 9-én, pénteken a Balaton egyik legújabb kompján került megrendezésre a 2025-ös Balaton Fagyija verseny zsűrizése. Örömmel osztjuk meg veletek az eredményeket!

A Balaton Fagyijának versenye idén igazán különleges keretek között zajlott: 2024-ben is a vízen, de most egy vadonatúj hajón zajlott a zsűrizés és az eredményhirdetés. A rendezvény végén pedig a közönség számára is lehetőség nyílt, hogy részt vegyen egy nyilvános fagyikóstolón. A kikötés után bárki megkóstolhatta a 2025-ös év legjobbnak ítélt fagylaltjait, így igazi ízélményekkel gazdagodhattak az érdeklődők.

Felszálltunk a Szántód kompra, ahol izgalommal vártuk a pillanatot, hogy megtudjuk, melyik ízvilág érdemli meg az idei Balaton Fagyija díjat. A zsűri bátor tagjai már korábban végigkóstolták a 18 fagyizó által benevezett, összesen több mint 31 különleges fagylaltot. Végül a 2025-ös év legjobb ízét a veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó hozta el.

A fagyiban való kóstolás során egy izgalmas és különleges élmény vár ránk: a kecskesajtos alapot sós mandula és rozmaringos sült körte teszi még vonzóbbá. A név már önmagában is felkelti az érdeklődést, hiszen egy kedves állatot idéz meg. Ez a fagyi könnyed és friss ízjegyekkel rendelkezik, ahol a sós ízek diszkréten bújnak meg. Ne ijedjünk meg a kecskesajt jelenlététől, hiszen nem dominálja az élményt; inkább egy különleges édes-sós harmóniát teremt, amely minden falatban meglepetést tartogat. Az ízek egymásra találása egy igazi kulináris utazás, amely garantáltan elvarázsol mindenkit, függetlenül attól, hogy a kecskesajt rajongói vagyunk-e.

Három különdíjat osztottak ki a versenyen, ezek mutatjuk (a sorrendnek nincsen jelentősége):

A zsűriben szerepelt Dr. Regőczy-Somogyi Renáta, aki a gyenesdiási Bringatanya fagylaltmestere, Erdélyi Balázs (Magyar Cukrász Ipartestület), Fekete Tamás (Balaton Turizmus Szövetség), Fodor Sándor (Habcsók Cukrászda), Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda) és Gácsi Zoltán (Csokoládé Akadémia).

A Szántód komp egy különleges esemény keretében "fagyikomppá" változott, ahol egész nap a jégkrémeké volt a főszerep. Délután 2 óra után bárki beszállhatott, hogy megkóstolja az idei versenyre benevezett ínycsiklandó tételeket. Ráadásul egy új dal is született, amely a Balaton Fagyijáról mesél!

Related posts