Az újratemetés és a szuverenitás kérdései mélyen összefonódnak a nemzeti identitás és a történelmi emlékezet témáival. Az újratemetés szimbolikus aktus, amely gyakran a múlt feldolgozását, a megbékélést és a nemzeti öntudat megerősítését célozza. E folyam

Tizenkettő órakor országszerte megzörrennek a harangok, jelezve a megemlékezést, miközben felcsendül a Himnusz. A Hősök terén a gyászolók magnóról hallhatják Nagy Imre emlékezetes szavait. A ravatalnál elsőként Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-per egyetlen túlélője lép a mikrofonhoz, majd Rácz Sándor, a Központi Munkástanács egykori elnöke szólal meg. Ezt követi Mécs Imre, akit a népfelkelésben való részvétele miatt halálra ítéltek, és Zimányi Tibor, a recski internált. Király Béla, a Nemzetőrség egykori főparancsnoka is kifejti gondolatait, végül Orbán Viktor, a Fidesz képviselője zárja a beszédek sorát. (Esti Hírlap, 1989. június 16.)

1989. június 16-án egy nagyon furcsa újratemetés zajlott le Budapesten. A kivégzett kommunista politikusok mellett egy üres koporsót is felravataloztak - írja Máthé Áron történész, szociológus a Huszárvágás blog legújabb bejegyzésében.

Sokan úgy vélték, hogy ebben a koporsóban a kivégzett és elesett forradalmárok lelkei nyugodtak; ám a Népszabadság szerint e sírban 1956 minden áldozata és mártírja találta meg végső nyugalmát...

"A temetés váljon a nemzeti megbékélés szimbólumává" - hirdette a Népszava, például már több mint két héttel az újratemetés előtt, június 1-jén. A hivatalos média a "nemzeti megbékélés" eszméjét népszerűsítette, miközben egy fiatal politikus szavai a megemlékezést az önrendelkezés és a szuverenitás hirdetésévé alakították. Milyenek is voltak ezek a szavak?

Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után elérkezett az idő, hogy békés úton harcoljunk a szabadságért. Az 56-os forradalmárok bátor tettei, bár csak rövid időre hozták el a változást, örök emlékeztetőként élnek bennünk. Ha hiszünk saját erőnkben és összefogunk, képesek vagyunk véget vetni a kommunista elnyomásnak. Eltökéltségünkkel rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy fogadja el a szabad választásokat. Ha hűek maradunk a forradalom eszméihez, olyan kormányt választhatunk, amely azonnal megkezdi a tárgyalásokat az orosz csapatok kivonásáról. Csak akkor valósíthatjuk meg álmainkat, ha van bátorságunk kiállni az igazságunkért és harcolni a jövőnkért.

Orbán Viktor szavai szerint elérkezett az idő, hogy mi magunk vállaljuk a felelősséget életünk alakulásáért. Ha kitartóak és bátrak vagyunk, akkor kezünkből irányíthatjuk sorsunkat. Az újratemetés eseménye is egyfajta önrendelkezési nyilatkozat volt: saját halottainkról mi kívánunk gondoskodni, és a múlt hősének történeteit is mi magunk szeretnénk elmesélni!

Másnap, a lapok természetesen beszámoltak a külföldi hírügynökségek jelentéseiről. A Magyar Nemzetben közölték a szovjet hírügynökség jelentését: "A gyászszertartásról beszámolva a TASZSZ hírügynökség budapesti tudósítója úgy fogalmazott, hogy néhány szónok nyílt szovjetellenes kirohanást engedett meg magának. Ekképpen idézte Rácz Sándornak, a Nagybudapesti Munkástanács egykori elnökének szavait: "A szovjet csapatok magyarországi jelenléte volt az egyik fő akadálya annak, hogy a magyar szabadság felvirradjon (1956-ban)." A tudósító idézett Orbán Viktornak, a Fidesz képviselőjének, szavaiból is, aki -- mint a szovjet újságíró fogalmaz -- vállalkozott arra, hogy az egész magyar ifjúság nevében szóljon. Orbán a kommunista diktatúra megdöntésére szólított fel és kijelentette, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen -- emelte ki a tudósító."

A Népszabadság, amely akkoriban a Magyar Szocialista Munkáspárt hivatalos lapjaként működött, június 17-én különleges villám-ankétot hirdetett meg "A nemzeti megbékélésről" címmel. A rendezvényen neves politikai személyiségek, köztük Gyurcsány Ferenc és a Fidesz képviseletében Deutsch Tamás, osztották meg gondolataikat. Az alábbiakban bemutatjuk az ő véleményüket:

GYURCSÁNY FERENC: - Bár háború vagy béke talán nem is létezik, a feszültség annál inkább jelen van. A társadalom folyamatosan rágódik az elveszett negyven év emlékén. A polgárok többsége ezt az időszakot valamilyen hatalmas megtévesztettségként, tisztátlanságként és hazugságként éli meg, ahol elillantak az egykor igaznak hitt tiszta álmok és vágyak. Az a korábbi állapot, ahol egy társadalom felett álló bírói hatalom és egy különös szocialista szentszék irányította az ügyeket, ma már eltűnt. Most mindenki egy kicsit bíró, ügyvéd és ügyész is egyben. Az lenne a kívánatos, ha ezt a jogi vitát át tudnánk alakítani egyfajta békítő tárgyalássá, mint ahogy a házastársak is próbálnak megoldani a konfliktusaikat. Csakhogy itt nincs kivel megszüntetni ezt a házasságot. Nem lehet a Duna mentén vagy bárhol máshol szétszakítani ezt az országot, mert mindannyian együtt akarunk élni, akárhány nehézségen is kell átlépnünk.

DEUTSCH TAMÁS: - A magam részéről én is veszélyes frázisnak érzem a nemzeti megbékélés fogalmát, kategóriáját. Már a kérdésfeltevés is magában rejt egy gondolkodásmódot, amit én mindenképpen szeretnék elutasítani. Nincs másról szó, mint hogy az elmúlt harminc-negyven évükre jellemző szürke egység után, s ezen egységben egyetlen hazugság mellett most már megjelenhetnek fél-negyed igazságok is. És ezek a részigazságok vitatkoznak egymással. Ez még nem jelent viszálykodást. Nem is a viszálykodás ellentételeként érzem ezt a frázist, hanem úgy látom, hogy a "nemzeti egység" elmúlását fájlaló diktatórikus hatalom nem képes tolerálni az igazság egyszínű, meglehetősen szürke monopóliumát követő természetes érdektagoltságot. Úgy érzem, hogy azok a nézeteltérések, viták, esetenként súlyosabb ellentétek, amik a mai magyar társadalomban fellelhetők, semmiképpen sem vezetnek viszálykodáshoz, háborús állapotokhoz. Ám vannak olyan nézetek vagy politikai törekvések, amelyekkel kapcsolatban nem lehet szó megbékélésről. Nem békélhet meg szerintem semmilyen politikai erő azzal a diktatúrával, amely diktatúra az elmúlt harminc-negyven évben Magyarországon működött, és amely a politikai hatalmat jelentette. De nem szabad összekeverni ezt a fajta békétlenséget a valóban demokratikus politikai nézetek vitájával, vagy harcával.

1989 óta sok minden megváltozott, de a Dunán lezajlott események tanulságai máig velünk élnek. Két eltérő nézőpont szemléletesen bemutatja a különbözőségeket: van, amivel soha nem tudunk kibékülni. Ilyen például, amikor mások döntenek a sorsunkról a fejünk fölött. A nemzeti önrendelkezés és a szuverenitás kérdései mindig is kulcsfontosságúak voltak létezésünk szempontjából a modern történelem során. "Nem engedünk a '48-ból" - ez a mondás jól ismert. De éppen úgy nem szabad hátrálni az '56-os és a '89-es események tanulságaitól sem, és ugyanez a helyzet napjainkban is.