Emlékezve prof. dr. Cserni Imrére
Életének 90. évfordulóján váratlanul távozott közülünk prof. dr. Cserni Imre, a mezőgazdaság elismert szakembere, talajtan és agrokémia terén szerzett tudományos érdemei miatt egyetemi tanár és professzor emeritus. Gazdálkodó családban nőtt fel, ahol apja és nagyapja is a föld művelésének elkötelezett hívei voltak. A természet és a mezőgazdaság iránti szeretetét egy festői szépségű tanyán szívta magába, amely formálta jövőjét. Bár kezdetben nem mezőgazdasági mérnöki pályára készült, a kulák múltja miatt rákényszerült arra, hogy a mezőgazdaság felé forduljon. Később úgy tekintett a káderező bizottság döntésére, amely kizárta őt az állatorvosi egyetemről, mint a Jóisten ajándékára, hiszen ennek köszönhetően valóban "a talaj közelében" élhetett, ahol szenvedélyét és tudását a gyakorlatba is átültetheti.
Prof. dr. Cserni Imre 1935. március 25-én látta meg a napvilágot Kecelen. Gyermekkori tanulmányait szülőfalujában, valamint Kalocsán, a jezsuita intézmény keretein belül kezdte, majd a fővárosban és Kecskeméten a piarista iskolákban folytatta. Eredetileg állatorvosi pályára készült, de kulák származása miatt az első két és fél év után kizárták az intézményből. Végül a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytathatta tanulmányait, ahol 1963-ban mezőgazdasági mérnöki, majd 1969-ben talajtan és agrokémia szakon mezőgazdasági szakmérnöki diplomát szerzett. Doktori fokozatát 1971-ben, a kandidátusi értekezését pedig 1983-ban védte meg. Az akadémiai pályafutása során 1999-ben habilitált, 2000-ben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott.
1963-tól kezdve közel harminc éven át a kecskeméti székhelyű Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, ma ZKI Zrt. néven ismert intézmény munkatársa volt. Pályafutását tudományos segédmunkatársként indította, majd fokozatosan haladt előre a ranglétrán, eljutva a főmunkatársi pozícióig, végül tudományos osztályvezetői szerepet is betöltött. Szakmai tapasztalatait nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is gyarapította, hiszen például Algériában is ellátott szakértői feladatokat. 1991-től a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Karán tanított, ahol 1995 és 2000 között tanszékvezetői szerepet is vállalt. Nyugdíjas évei alatt sem távolodott el az oktatástól, hiszen számára mindig is a tanítás volt a szenvedélye. Hitte, hogy egy tanár feladata nem csupán a tantárgy szeretetének átadása, hanem az is, hogy értékrendet formáljon a diákokban. E cél érdekében fáradhatatlanul dolgozott évtizedeken keresztül.
Kiemelkedő szakmai tudással és elkötelezett hozzáállással végzi oktatói tevékenységét, mellette azonban kutatói munkássága is figyelemre méltó. A Duna-Tisza közi homoktalajok tápanyag-gazdálkodása, a tápelemek mobilitása, valamint a homokhátság talajainak vízgazdálkodása és talajművelése terén végzett kutatásai révén jelentős elismerést vívott ki magának. Emellett gumós édeskömény nemesítőjeként is számottevő hírnévre tett szert. Kutatási területein több mint 200 ismeretterjesztő és tudományos publikációt jegyez, mint szerző vagy társszerző. Az 1950-es évektől napjainkig terjedő időszak homokkutatásainak eredményeit összegző munkáját „Láncszemek a kecskeméti homokkutatásról” címmel a Grádus kiadó jelentette meg.
Az MTA köztestületének elismert tagjaként számos szakmai kitüntetést tudhatott magáénak. Díjai között szerepel a Mathiász János-díj, Kecskemét Város Környezetvédelméért Díja, a Kecskeméti Főiskola KFK Aranygyűrűje, a Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja, valamint a Mészöly Gyula-díj. Legutóbb, február 14-én, a NJE Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának idei oktatói díját is átvehette, ezzel is bizonyítva elhivatottságát és szakmai kiválóságát.
