Három, kettő, egy - megkezdődött a Sugárúti Fesztivál varázslatos ünnepe!


A felvonulás élén egy tűzoltóautó szelte át az utcát, platójáról pedig felcsendült az élőzene, ami még pezsgőbbé tette az eseményt.

Délelőtt 9 óra körül még csupán a lázasan zajló előkészületek nyújtottak betekintést a Vasmű útra látogatóknak, ám hamarosan megkezdődtek a programok, és ezzel hivatalosan is elindult a negyedik Sugárúti Fesztivál.

Fesztivál a Sugárúton: Ünnep a Vasmű úton!

Azután 9.30 órakor megindult a Római városrészből a veterán autók menete, szinte végig a Vasmű úton. Láthattunk Zsigulikat, Ladákat, Skodákat, Mercedest, NSU-t és jó néhány bogárhátú Volkswagent is. (Állandó kiállítási tárgy volt egy gyönyörű állapotú Skoda Oktávia, amely nem vett részt a felvonuláson.) Az eseményen kipakolók közül a legfrissebbek közé tartoztak a Honvéd Klub Civiltársaság képviselői, akik a Dózsa téren ütöttek tanyát, egy látványos fegyverbemutatóval. Tíz órakor már alaposan benépesült a Vasmű út, egyre több résztvevőt láthattunk jelmezben, postásnak, parkőrnek, katonatisztnek, buszsofőrnek, úttörőnek, kisdobosnak öltözve. Közben a hangszórókból szóltak a 60-as évek slágerei. A Sugárúti Fesztivált azután háromnegyed tizenegykor Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere nyitotta meg, majd útjára indult az Őspatika elől a 2025-ös retro május elsejei felvonulás. Kicsik, nagyok, fiatalok, idősebbek alkották a menetet. Annyira azonban nem repültünk vissza a 90-es évek előtti időkbe, hogy mozgalmi dalok szóljanak, és hogy a felvonulók vöröszászlókat lobogtassanak. Viszont sokak kezében volt nemzeti színű zászlócska, és a felvezető Csepel teherautó platóján helyet foglaló zenészek, blues, funky, regtime beütésű slágerekkel szórakoztatták a majális résztvevőit. Ekkorra már benépesült a Vasmű út, igazi forgatagot tapasztalhattunk, megkezdődtek a színpadon a kulturális műsorok, és a kitelepülő vállalakozók, civil szervezetek is elfoglalták a helyüket.

Related posts