Hámori Gabriella színésznő számára a ráncok nem jelentik a szépség hiányát, hanem inkább az élet tapasztalatainak lenyomatát tükrözik.

Hámori Gabriella színésznő szívesen tölti az idejét emberek között úgy, hogy nem előad, hanem segíti őket az önmagukkal való kapcsolódásban

Hámori Gabriella, a Jászai-díjas színésznő, élete már jó néhány éve szorosan összefonódik a jóga világával. Rendszeres gyakorlása mellett órákat is tart, hogy másokat is bevezessen ebbe a megnyugtató és inspiráló módszerbe. Az anyaszerep kihívásait igyekszik a legjobban kezelni, és éppen egy mesekönyv írásán dolgozik, amelyben színes történeteket oszt meg. A ráncaival kapcsolatban nem érez aggodalmat, ám a klímaváltozás miatti aggodalom már sokkal inkább foglalkoztatja, hiszen számára fontos a jövő generációk jóléte.

Mióta vált a jóga az életed szerves részévé, és milyen hatással van rád?

Régen, amikor nem volt még gyerekem, főleg astanga jógáztam. Ez az egyik legfiatalabb irányzat, két kötött sorozat, légzésekkel, kitartott pózokkal. Erőt és kitartást igénylő feladatsor, ami az akkori állapotomhoz nagyon passzolt. Később, amikor a lányom, Lotti fél éves volt, egy jógatáborban regenerálódtam, ahová vittem őt is magammal.

Mindenkit megértek, aki lelkesen jön az óráimra, és egyszer csak eltűnik, mert rengeteg dolgunk van, mindig jön valami, ami a fontossági sorrendben ez elé tolakszik.

Ha elfoglalt, leterhelt időszakban vagyunk, akkor is érdemes úgy felépíteni a napot, hogy legalább húsz-huszonöt perc gyakorlás legyen benne, mert már az is segít átvészelni a hajtást. Azt hiszem, ezt sokszor kisgyerekes anyukáknak a legnehezebb kivitelezni.

A te életed is elég zsúfolt, hogy fér bele, hogy órát is tarts?

Úgy érzem, hogy a mostani időszak sokkal kevésbé zsúfolt, mint ami régen volt. Azokat az éveket, amikor a színház és a film világában párhuzamosan mozogtam, már magam mögött tudom. A tizenöt-húsz év kihívásait sikerült legyőznöm. Ma már nem fogadok el minden felkérést, és éppen ezért választottam a jógát, mert...

Mi alapján szelektálsz, amikor jön egy feladat, felkérés?

Megváltozott a helyzet: most már a feladatok keresnek meg engem. Olyan projektekkel bíznak meg, amelyekről pontosan tudják, hogy szívesen vállalom őket. Volt néhány filmem, amelyeket én magam kicsit gyengébbnek éreztem, de a közönség nagy lelkesedéssel fogadta őket, és ez bizonyos szempontból jót tett a karrieremnek, hiszen így sokan megismertek. Ugyanakkor éreztem, hogy ezek a műfajok nem igazán az én világom. Az Örkény Színház, ahol jelenleg dolgozom, egy igényes művészszínház, és ezt az igényességet nem szeretném csorbítani.

Megannyi filmben és színdarabban szerepeltél, míg másoknak talán egyetlen ilyen lehetőség sem adatik meg életük során. Mi rejlik a sikered mögött? Ez biztosan több annál, mint csupán a véletlen kedvező alakulása.

Ez egy izgalmas kifejezés, mert úgy érzem, hogy nem mindig voltam a legmegfelelőbb időben a legjobb helyen, de mégis mindig megérkeztem.

Addig kutattam, míg végre rátaláltam a közösségemre, amelyben helyet kaptam. A munka nem csupán feladat volt számomra; szenvedéllyel és eltökéltséggel vágtam bele. A saját belső fejlődésemre való igazán mély és komoly fókuszálásom azonban csak a kislányom születése után indult el, és azóta ez az igény folyamatosan erősödik bennem.

Mostanra, a sok film és előadás tapasztalata után, bátran merem ezt a terhet magam mögött hagyni. Éppen elég időt töltöttem ezen az úton, és most itt az ideje, hogy teret adjak azoknak a dolgoknak, amelyekben igazán szeretnék kibontakozni. Szeretném felfedezni a kreativitásom új dimenzióit, fejlődni és túllépni a saját korlátaimon. Ideje, hogy letessem azt a nehéz batyut, amit eddig cipeltam, és szabadjára engedjem a bennem rejlő lehetőségeket.

A családomban van tanár, és több barátom is az egészségügyben dolgozik. Én magam is hosszú ideig ápoltam édesapámat, ami nagyon meghatározta, hogyan tekintek a szakmámra - hiszen közelről látom, milyen embert próbáló terepeken kell helytállniuk.

A sztárkultusz számomra sosem volt vonzó, és gyakran éppen azok a kollégák képesek igazán felemelő élményekkel vagy kiemelkedő színészi teljesítményekkel megajándékozni, akiket soha nem emeltek ki az év művésze díjak vagy más szakmai elismerések által. Számomra a legfontosabb mindig is a művészi alkotás és a kifejezés marad.

Abszolút van felelősségvállalás az állításainkban.

Milyen hatással lesz Mácsai Pál igazgatói korszakának vége a színház világára? Vajon új irányokat, friss ötleteket hoz-e a jövő, vagy inkább a megszokott kerékvágásban folytatódik az élet? A változás mindig izgalmas lehetőségeket rejt magában, és érdekes lesz látni, hogy az új vezetés milyen formában alakítja tovább a színházi életet.

. Lesznek változások biztosan, nagy lépés, hogy készülnek nemzetközi koprodukciók. A társulat néhány tagja Németországba utazik próbálni egy előadásra, miközben hozzánk is érkeztek német színészek.

Az új igazgató, Gáspár Máté, és a művészeti vezető, Polgár Csaba, izgalmas tervekkel érkeztek. Csaba, aki hosszú évek óta a társulat színésze és rendezője, mélyen átlátja a színház működését, míg Máté friss, európai nézőpontot hoz magával. Úgy érzem, hogy az általuk megálmodott irányvonal kiválóan építhet a Mácsai húszéves vezetése alatt kialakított bonyolult rendszerre. Ami igazán különleges nálunk, hogy a társulat nem csupán a színészekből áll; a műszaki stáb és a titkárság tagjai is teljes értékű részei a közösségnek.

Rendszeres időközönként lehetőség nyílik közös egyeztetésekre, ahol a munkatársak mindannyian aktívan részt vehetnek a változások alakításában. Ez a folyamat rendkívül különleges és izgalmas, hiszen mindenki hozzájárulásával gazdagodik a közös munka.

Az óráimon a gyakorlókkal közösen egy valódi közösséget igyekszem formálni. Nemrégiben elindult egy új sorozatom, ahol fém hangtálakkal és kristálytálakkal dolgozom, amelyek lenyűgözően intenzív rezgéseket bocsátanak ki. Ezt a különleges, szinte oratorikus hangzást a relaxációs folyamatba integrálom, és elkezdtem beemelni Nemes Nagy Ágnes és Szabó Magda gyönyörű költeményeiből származó szövegeket, amelyek a belső mélységeink felfedezésére ösztönöznek, segítve ezzel az önmagunkhoz való közelebb kerülést.

Ezek, mint új feladatok, érdekesek a számodra, mert egy másik típusú kapcsolódás az emberekhez, vagy van neked is dolgod vele?

Egyrészt ezt egy újfajta útnak érzem a művészethez. Szerintem nagyon izgalmas nemcsak a tudatos, aktív befogadás - ahogyan egy moziban vagy színházban vagyunk jelen -, hanem ennek az ellenkezője is, a amikor a figyelemnek nincs feszültsége.

A fogékonyság egy olyan tiszta állapot, amikor az érzékelés szabadon áramlik, és a befogadás folyamata mentes az elme dominálásától. Ez különösen érezhető a testgyakorlás után, amikor a tudatunk nyitottabbá válik. Ilyenkor olyan gondolatok és szavak törnek felszínre, melyek nem a régi, évszázados szent szövegekből vagy mantrákból származnak, hanem a modern kor kreatív elméinek munkáiból fakadnak. Ezek a friss perspektívák mégis mélyen kapcsolódnak az emberi lét alapvető kérdéseihez, és új fényt vetnek a létezésünkre.

Természetesen, nekem is van mit tennem a saját belső világommal. A jóga, különösen a nyújtások kombinációja, és a szomatikus megközelítésű mozgás rengeteget segít nekem. Azokon a napokon, amikor rendszeresen gyakorlok, sokkal tudatosabban kezelem az érzelmeimet és a belső folyamataimat.

Egyre inkább érzékelem a fejlődés nyomait is. Fontos megjegyezni, hogy ez a folyamat nem csupán a felszabadító élményekről szól; gyakran arra is késztet, hogy bátran nézzek szembe a nehézségekkel.

Lehetséges, hogy kizárólag erre a tevékenységre összpontosítanál?

Nagyon izgalmas, hogy éppen ezt a kérdést vetetted fel, mert az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztat ez a téma. Jelenleg több képzésen veszek részt, sajnos a legtöbb online formában, mivel amerikai és indiai intézmények kínálják azokat. Célom, hogy ezt az egész folyamatot minél szélesebb perspektívából és alaposan megértsem. Emellett kiemelten fontos számomra az a közösség is, amelyben dolgozom.

A reflektorfény és a közönség figyelme nem igazán a te világod, de valami különleges vonzalom mégis csak oda terelt. Talán a színpad varázsa, a kifejezés szabadsága vagy a történetek mesélésének lehetősége az, ami megfogott. Mi volt az a pillanat vagy érzés, ami arra ösztönzött, hogy a színpadra lépj, még ha a magamutogatás távol is áll tőled?

Magammal volt dolgom. De ahogy ezt kimondom, tudom, hogy kevés, hiszen nagyon szeretek játszani, élénk a képzeletem, festőnek készültem, mozgat a képekben való gondolkodás, de leginkább játszani szeretek a többiekkel.

Természetesen, a bennem kavargó érzelmek kifejezése is rendkívül lényeges volt. Úgy vélem, hogy minden színész életében megtalálható valamilyen törés vagy hiány a szeretet terén, ami arra ösztönzi őket, hogy a színpadon megmutassák ezt a sebet. A mi hivatásunkban a belső magányosság érzése gyakran enyhül, hiszen összeköt minket egy közös cél, amelyben hatalmas energiák áramlanak.

Bennem is volt egy hiány persze, de már kiskoromban is látszott, hogy imádok játszani, ez alkati dolog. Olyankor nem zavar a nyilvánosság, egyébként viszont nagyon. De természetes, hogy gyakran az alkotó ember nyilvános perszónája eltér a privát személyiségtől.

Az életem során több országban is megfordultam, és mindegyik hely különböző élményekkel gazdagított. Talán a legnagyobb tapasztalat, amit magammal hoztam, az a kultúrák közötti nyitottság és elfogadás fontossága. Minden új helyszín új perspektívákat és értékeket hozott, amelyek segítettek megérteni és értékelni a különbözőségeket. Ezen kívül megtanultam, hogy a barátságok és az emberi kapcsolatok építése mindenhol kulcsfontosságú, és hogy a közös élmények még a legtávolabbi helyeken is összekötnek minket.

Ha bármilyen helyzetbe kerültem, objektíven tudtam nézni. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy a mi művészeti életünk nagyon zárt, de hogy ennyire, arra külföldről láttam rá még jobban.

Valaha nem merült fel benned az ötlet, hogy akár csak hosszabb időre is, de külföldön élj?

A mi szakmánk szoros kapcsolatban áll az anyanyelvünkkel. Az a folytonosság, ami az itthoni pályafutásomban jelen volt, nem feltétlenül állt volna meg bárhol máshol a világban. Emellett fontos volt számomra, hogy itt, itthon teremtsek családot.

A kislányod idén lépett be az iskolás élet világába. Milyen jellemzőkkel bír? Milyen érdeklődési körök és hajlamok alakítják a személyiségét?

Nyitott a művészetek világára, ugyanakkor rendkívül racionális is. A gondolkodásmódja lenyűgözően összetett. A pályámat nem hirdetem előtte, de észreveszi, hogy néha esténként el kell hagynom az otthonomat. Tudja, hogy a véleményem szerint a művészi élet csodás, de csak addig, amíg a család nem kerül háttérbe.

Milyen típusú anya vagy? Inkább engedékeny, aki szabadon hagyja a gyerekek döntéseit, vagy szigorú, aki határozott kereteket állít fel?

Nálam legalábbis előfordul. De azért a visszajelzések a környezetemből azt mutatják, illetve én is úgy érzem, hogy nekem ez nagyon kellett, és teljesen ki tud tölteni.

A reggeli készülődés számomra igazi kihívás. Sok más területen viszont szépen alakultak a dolgok. Persze, vannak határok, amiket meg kell húznom, de a dolgom könnyebb, mert a kislányunk igazi kincs. Csak el lehet rontani a dolgot, annyira fantasztikus ő. Nagyon együttműködő, de közben megvan a saját belső szabadsága is. Valójában ő a legnagyobb tanítóm és inspirációm.

Nektek mi a közös időtöltésetek, mit csináltok együtt a legszívesebben?

Néha a barátaimmal közösen tervezünk programokat, de időnként ő maga javasolja, hogy csak kettesben fedezzük fel a világot. Sokszor kirándulunk, közel az állatokhoz, ahol rengeteget beszélgetünk. Élvezzük a hangtálak varázsát, jógázunk együtt, főzünk kreatívan, vagy éppen valami újat alkotunk. Gyakran belevágunk kézműves projektekbe is, ami mindig rengeteg örömet ad.

Van egy fél szobányi terület, ahol csak ehhez vannak eszközök: festékek, tinták, papírok. Sok mindent elrakosgatok - botokat, terméseket, leveleket, csomagolóanyagokat, amelyekben küldemény érkezik, textileket -, szóval mindent felhasználunk. Szeretek én is ebben teljesen elmerülni, annak idején felvettek a festő szakra.

Miért nem a festészet vált a végső választásommá?

Ültem a Színművészetin, és azt éreztem, hogy választanom kell, hogy egyedül, vagy csapatban fogok dolgozni. A csapat mellett döntöttem.

A közösségi médiában valódi csapatjátékosként tündökölsz, hiszen nemcsak a saját óráidat és darabjaidat népszerűsíted, hanem számos más programot és előadást is szívesen ajánlasz követőidnek.

Mostanában kevésbé vagyok aktív, de igen, a nyilvánosságot igyekeztem inkább arra használni, hogy felhívjam a figyelmet valamire, vagy valakire. Ez korábban sem volt rám jellemző, nem a közösségi média óta van így. Nekem más dolgok fontosak.

Mi az, ami igazán számít számodra? Melyek azok az értékek vagy élmények, amelyek meghatározzák a mindennapjaidat?

Úgy vélem, a világunk egy jelentős átalakulás küszöbén áll. Számos területen – legyen szó az ökoszisztémáról, a társadalmi struktúrákról vagy éppen a mesterséges intelligencia fejlődéséről – alapvető változások zajlanak. Ezek a folyamatok nem csupán elvont fogalmak, hanem egyre inkább a mindennapi élet részeivé válnak, így sok ember számára egyre nehezebb lesz a stabilitás megteremtése és fenntartása.

Közben sokszor csak a mikrosérüléseink körül forgunk. Én is átéltem egy olyan emberi kapcsolatot, amely egyfajta sérelemláncba ragadt. Ez a jelenség azonban nem csupán az egyéni szinten, hanem a társadalom minden rétegében megfigyelhető. A nagyobb átalakulások és a személyes kapcsolatok terén gyakran olyan ellentétek merülnek fel, amelyek látszólag megoldhatatlanok. Nemrégiben nekem is volt egy olyan időszakom, amikor ez a téma különösen fontos szerepet játszott az életemben.

Ebben a nehezen elviselhető élethelyzetben egy váratlan krízis sújtotta a családomat: apám állapota drámaian romlott. Érdekes módon, amikor ilyen megpróbáltatásokkal találkozom, mindig a legjobbat hozom ki magamból. Hosszú órákon át mellette maradtam, teljes szívvel és lélekkel átadva magam a helyzetnek. Ő volt mindenek előtt, és a kezét fogva éreztem, hogy együtt harcolunk a nehézségek ellen. Anyu korai elvesztése után újra átélhettem ezt a fájdalmas, de tanulságos utat, amely során végigkísérhettem apámat a sötét órákon.

A családom rendkívül támogató volt ebben a nehéz időszakban, és a szeretet, amit adtak, végtelennek tűnt. Az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a folyamatot születésként is felfoghatjuk, és tulajdonképpen egy dúla szerepében kísérhetjük végig. Az "Isten" című eutanáziaelőadásunk próbája alatt is hasonló érzések fogalmazódtak meg bennem, de most még inkább megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy a perfekcionizmust és a fiatalos szépséget idealizáló világban az ember nem élhet igazán teljes életet.

Fontos, hogy nyíltan beszéljünk a bennünket foglalkoztató kérdésekről. Gyakran elgondolkodom azon, milyen jövő vár a gyermekeinkre, és hogyan alakul a világ, amelyben élünk. Vajon mennyire vagyunk képesek lemondani a megszokott kényelmünkről és a vásárlás öröméről, hogy csak a legalapvetőbb dolgokat emeljem ki? A gondolataink és döntéseink súlya egyre inkább a jövő generációjára nehezedik.

Amikor Lotti megszületett, klímaszorongás volt bennem. Sokat töprengek ezen, hogy mi fog vele történni, mit fog megérni. Vagy, hogy az urbánus lét meddig lesz fenntartható. És nem biztos, hogy ezek olyan távoli dolgok.

A jógán kívül milyen egyéb tevékenységeket végzel a saját jóléted érdekében, és ezekből mennyit szentelsz a napjaidból?

Szeretem a barátaimmal tölteni az időt. Boldog vagyok, hogy sokszínű és elmélyült emberi kapcsolataim vannak, tele élettel, humorral és szívvel. Sokat ad az is, hogy amit csinálok, abban elmélyülten szeretek benne lenni. A divat, és a szépségipar csak a munkám szintjén izgat, akkor viszont nagy igényességgel: szeretem, hogy a tervezők, akikkel egy-egy darabnál dolgozom, nagyon izgalmas látásmódú szakemberek. Itt is figyelünk már a fenntarthatóságra.

Szeretem saját kezűleg vágni a hajamat, és a kislányomét is. Valójában mindig is érdekelt a hajvágás, de rájöttem, hogy a szakemberek sokkal ügyesebbek, így inkább rájuk bízom ezt a feladatot. Beavatkozásokkal sosem éltem, és őszintén szólva, a próbaruhák, a jógaöltözékek, a festékfoltos kézműves pólók és a pizsamák sokkal közelebb állnak a szívemhez, mint bármilyen más divatos darab. Viszont van egy gyengém: imádom a fülbevalókat!

A munkám során különösen vonzanak a sminkek, hiszen ezek képesek egy karaktert igazán életre kelteni. Nagyra értékelem azokat a színészeket, akik folyamatosan képesek megújulni egy-egy szerep kedvéért. Számomra nem csupán a külső megjelenésük változása fontos, hanem az is, ahogyan a mozgásuk, a dinamikájuk és a hangjuk is átalakul. Ez a mélyebb, szinte biokémiai szintű metamorfózis lenyűgöző, és hozzájárul ahhoz, hogy a karakterek igazán hitelesek legyenek.

Ez a jelenség szoros kapcsolatban áll az önbizalom kérdésével. Teljesen megértem, hogy sokaknak segít az a gondolat, hogy egy injekciós kezelés hatására minden picit jobbra fordul. Nem szeretnék senkit elítélni emiatt. Az ilyen döntések mögött gyakran mély pszichológiai motívumok állnak, mint például a megfelelési vágy és az elvárásoknak való megfelelés kényszere. Ráadásul egyre többen találják vonzónak ezt az esztétikai irányzatot, ami tovább fokozza az igényt az ilyen jellegű beavatkozások iránt.

A nagymamám mosolya mindig felejthetetlen volt, ráncai pedig meséltek az életről, melyet megélt. Az egész lénye sugárzott egyfajta bölcsességet és melegséget. Jelenleg jógára hívom azokat a hatvan-hetven év körüli nőket, akik rendszeresen látogatják a csoportjaimat. Számukra a mozgás, a meditáció és az önmagukra való odafigyelés már nem csupán hobbik, hanem életük szerves részei. Valóban látható, mennyire fontos, hogy gondoskodjunk a testünkről és a lelkünkről, hiszen ezáltal válik teljesebbé az életünk.

Tagja vagyok néhány igazán inspiráló közösségnek, ahol az édesanyák egymásnak nyújtanak támogatást a nehéz időkben. A szolidaritás mások iránt, valamint önmagunkkal való együttérzés a legfontosabb számomra, hiszen sok területen még mindig kihívásokkal teli nőként élni; gyakran a férfiak elvárásaihoz viszonyítva próbáljuk meg mérni a teljesítményünket.

A színészi pálya igazán különleges világ, ahol a nagy férfi alkotók munkáik által nyernek elismerést, azonban a színésznők esetében sajnos gyakran még mindig a szépség az elsődleges elvárás. Persze, vannak olyan női karrierek, amelyek ezt a megközelítést megkérdőjelezik. Én viszont határozottan elutasítom a külső beavatkozásokat, mert úgy érzem, fontos, hogy az arcomon tükröződjenek a tapasztalataim és az életem során szerzett érettségem.

Van olyan mottód, vagy mantrád, ami fontos a mindennapjaidhoz?

A hétköznapok során talán nem tűnik fel, de egy egyszerű igazság mélyen meghatározhatja életünket, ha hajlandóak vagyunk elgondolkodni rajta. Édesapámnak is gyakran megosztottam ezt a mantrát: Neti Neti Tat Twam Asi. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy nem csupán a test vagy az elme vagyunk, hanem egy ennél sokkal mélyebb, isteni lélek. E felismerés révén sokkal könnyebben tudtam kezelni a nehézségeket, és képes voltam békés távolságból szemlélni a fájdalmas élményeket. Mindez gazdagította életemet, és új fényben tüntette fel a kihívásokat.

Fontos, hogy azokkal, akikkel dolgom van, olyan pontokon kapcsolódjak, ahol kölcsönös elfogadás van, és nem egy állandó hibáztatás.