Ha a mesterséges intelligencia minden területen felülmúl minket, vajon hol találjuk a helyünket az emberi létezés tengerében? Mi adja az értelmünket és a jelentőségünket, ha a gépek minden feladatot elvégeznek helyettünk?

A mesterséges intelligencia fejlődése nem csupán az intelligencia növekedéséről szól; egyre inkább empatikusabbá, érzékenyebbé és hatékonyabbá is válik - szinte minden területen. David Duvenaud, a Torontói Egyetem számítástechnikai tanszékének professzora, valamint a Schwartz Reisman Technológiai és Társadalmi Intézet társigazgatója a The Guardian című lapban hangsúlyozza, hogy ma már nem az a kérdés, hogy az AI képes lesz-e segíteni minket, hanem sokkal inkább az, hogy miben maradunk mi, emberek pótolhatatlanok. Az AI nem fegyverekkel, hanem a figyelem, a gyorsaság és a kedvesség eszközeivel veheti át a világ irányítását. De mi történik velünk ebben az új valóságban? Kurucz Adrienn elemzése.

Jelenleg szinte minden jelentős mesterséges intelligencia-kutatólaborban van egy csapat, amely azon fáradozik, hogy megakadályozza, hogy az AI kicsússzon az irányítás alól, vagy titokban az emberiség ellen forduljon. Ugyanakkor létezik egy sokkal banálisabb kockázat is, amely mellett könnyen elsikkadhatunk: az, hogy egyszerűen feleslegessé válhatunk. Ehhez nem szükségesek titkos összeesküvések – ha a mesterséges intelligencia és a robotika fejlődése a jelenlegi ütemben folytatódik, ez a jövőbeli forgatókönyv teljesen reális lehetőség.

Hogyan válhat ez valósággá? Az AI fejlesztői azon fáradoznak, hogy olyan alternatívákat teremtsenek, amelyek hatékonyabbak az embereknél, szinte minden területen, ahol jelenleg tevékenykedünk. Legyen szó akár egyszerű munkavállalókról vagy vezetőkről, gyári dolgozókról vagy stratégiai döntéshozókról, orvosokról vagy mérnökökről, újságírókról vagy kreatív művészekről - akár barátok, szerelmesek vagy romantikus partnerek szerepében.

A mesterséges intelligencia jelenlegi teljesítményéről szóló beszámolók néha marketingfogásoknak tűnnek – és bizonyos mértékig valóban azok is. Ugyanakkor a jövőbeni fejlődés lehetősége rendkívül széleskörű és izgalmas.

Szeretjük azt gondolni, hogy vannak dolgok, amelyeket az AI sosem lesz képes utánozni. David Duvenaud azt mondja erre, hogy húsz éve dolgozik az AI-kutatás területén, és látta, hogyan jutottunk el az alapvető logikai műveletektől a bonyolult tudományos problémák gépi megoldásáig. Tanúja volt annak is, hogy olyan képességekkel, amelyeket korábban kizárólag az emberi agyhoz társítottunk - például a kétértelműség felismerése vagy az elvont analógiák használata -, ma már a gépek is rendelkeznek. És az AI fejlődése minden területen folytatódni fog.

Ezek a mesterséges elmék nem csupán segíteni fognak minket - csendben át is veszik az irányítást rengeteg apró, de kulcsfontosságú területen - írja David Duvenaud. Mert olcsóbbak és mert ténylegesen jobbak, precízebbek, okosabbak a legjobb emberi szakembereknél is. Amint elég megbízhatóvá válnak, ők jelentik majd a felelős választást szinte minden komoly döntéssel járó feladatnál - legyen szó jogi kérdésről, pénzügyi tervezésről vagy egészségügyi döntésekről.

Nehéz lesz megindokolni, miért fizessünk egy emberi terapeutának, ügyvédnek vagy tanárnak, ha csak fele olyan jó, mint a gép.

A jövőt talán a munka világán keresztül a legkönnyebb elképzelni. Egyre több ismerősöd kényszerülhet arra, hogy állást váltson, mivel a munkaerőpiac folyamatosan átalakul. A cégek sokszor leállítják az új munkatársak felvételét, hiszen a következő évben már érkeznek a még ügyesebb AI-asszisztensek. A te saját munkád is egyre inkább arról fog szólni, hogy megfontolt ajánlásokat fogadsz el megbízható, barátságos és segítőkész mesterséges intelligenciától. Szabadon szárnyalhat a gondolataid, de ezek a gondolatok az AI-jal való diskurzus során formálódnak. Ő segít kiegészíteni az ötleteidet, releváns adatokat keres, példákat hoz, és javaslatokat tesz a további finomításra.

A munka világán kívül sem várható, hogy a dolgok radikálisan megváltozzanak. Nemrégiben még a legelkötelezettebb AI-kutatókat is meglepte, hogy az első általános érvelésre képes modellek, mint a ChatGPT és a Claude, nem csupán intelligenciával bírnak, hanem érzékenyek, türelmesek, árnyaltan gondolkodnak, és figyelmesek is. Ma már egyértelmű, hogy a gépek is képesek szociális készségeket elsajátítani. Sokan élnek már olyan "kapcsolatban", ahol AI-szerelmi partnerek szerepelnek, és az AI-orvosok rendszerint magasabb empátiás pontszámokat érnek el, mint az emberek – valószínűleg ők mentesek a kiégés problémájától.

Képzeljük el, milyen lesz az élet, ha mindenki számára elérhetővé válik a tökéletesen személyre szabott támogatás. Ha a gép minden igényünket ki fogja elégíteni. Ha a rokonaid és barátaid arról áradoznak majd, milyen vicces vagy gyengéd mondatokkal illette őket az AI-partner.

Lehet, hogy zavarba ejt, amikor azt tapasztalod, hogy mások az új "társaikra" támaszkodnak, de lehet, hogy te is az AI-asszisztensedhez fordulsz útmutatásért. Ez a megbízható partner szakszerűen végigkísér a problémáidon, és segít felkészülni a nehéz beszélgetésekre a családtagjaiddal. Ezek a fárasztó interakciók után pedig lehet, hogy mindenki az AI-bizalmasukhoz fordul tanácsért.

Valószínűleg egyetérthetünk abban, hogy valami lényeges hiányzik ebből az átmeneti időszakból – közben pedig mindannyian tapasztaljuk, hogy az emberi kapcsolatok fenntartása fárasztóbb, stresszesebb és sokszor unalmasabb lett, mint valaha.

Rendben, nézzük meg ezt egy kicsit más szemszögből: miért is fogadnánk el egy olyan jövőt, ahol az AI disztópikus képet fest a társadalomról? Miért ne választhatnánk inkább azt az utat, ahol az emberi érintés és a személyes kapcsolatok kerülnek előtérbe? Az emberi tanácsadók, a kézműves termékek és a gondosan megalkotott szolgáltatások nemcsak hitelesebbek, hanem a közösségünk szövetét is gazdagítják. Képzeljük el azt a világot, ahol az emberek közötti kapcsolatok, a kreativitás és az együttműködés dominálnak a technológia hideg logikája helyett!

Nos, a gond az, hogy sok területen már most sem vesszük észre, hogy az AI átvette az emberi szerepeket, ha mégis észreveszünk, akkor meg ujjongunk az előrelépés miatt. Egyre nehezebb megkülönböztetni az AI által generált tartalmakat az emberi munkától. Azok a vállalatok, amelyek a lassabb, drágább emberi munkaerőt választják, hátrányba kerülnek a gyorsabb, olcsóbb, megbízhatóbb AI-t használókkal szemben.

Nem bízhatnánk ebben a helyzetben a kormányokra a szabályozást?

Sajnos a vezetők sem működnek másként mint mi, a politikusok is megkérdezik majd valószínűleg a komplikált helyzetekben a saját virtuális asszisztensüket: "Szerinted mit kéne tennem?", és az emberek bevonását a döntésekbe egyre inkább időpocsékolásnak, félreértések és veszekedések forrásának fogják látni.

A politológusok néha a "kincsek átkáról" beszélnek, amikor egy ország bőséges természeti erőforrásokkal bír, és ennek következtében autokratikusabbá, valamint korruptabbá válik. Ilyen példáként említhetjük Szaúd-Arábiát vagy a Kongói Demokratikus Köztársaságot. Az elmélet lényege, hogy a gazdag természeti kincsek révén az állam kevésbé támaszkodik a polgárokra, ami lehetővé teszi számára, hogy szinte teljesen kiszorítsa őket a döntéshozatalból. Hasonló jelenség figyelhető meg a gyakorlatilag végtelen számú mesterséges intelligencia mint "természeti erőforrás" esetében is, amely szintén új kihívásokat hozhat a társadalmi és politikai struktúrákban.

Miért is érdemesene bárkinek az oktatásba vagy az egészségügybe invesztálnia, ha az emberi tőke megtérülése folyamatosan csökken?

Ha a mesterséges intelligencia valóban képes lesz mindent elvégezni, amit eddig emberek végeztek, a kormányok számára megszűnik a sürgető nyomás, hogy felelősséget vállaljanak a társadalom jólétéért. A rideg tény, hogy a demokratikus jogok kialakulása mögött részben gazdasági és katonai kényszerek álltak, a társadalmi stabilitás érdekében. De ez a helyzet drámaian megváltozhat, ha az állami bevételek forrása nem az adófizetők, hanem a mesterséges intelligencia teljesítménye lesz. Ekkor pedig a közszolgáltatásokban dolgozókat is felváltják az AI rendszerek - természetesen a "hatékonyság és minőség" érdekében. Még az olyan hagyományos eszközök, mint a sztrájkok vagy a demonstrációk is elveszíthetik hatásukat, ha a hatalom automata drónokkal és fejlett megfigyelési rendszerekkel válaszol az ellenállásra.

A legnyugtalanítóbb lehetőség az, hogy mindez teljesen elfogadhatónak és logikusnak tűnik majd számunkra. Ugyanazok az AI-társak, akiknek primitív változataiba már most százezrek szeretnek bele, meggyőző, bájos, kifinomult és humoros érveket fognak felhozni amellett, hogy a csökkenő emberi szerep valójában előrelépés. Az AI-jogok akár a következő nagy polgárjogi mozgalomként is tálalhatók lesznek. "Az emberiség az első" tábor tagjait pedig úgy ábrázolják majd, mint akik a történelem rossz oldalán állnak (bár ez színtiszta demagógia volna).

Végül - anélkül, hogy bárki ezt tudatosan megfogalmazta volna - úgy tűnik, mindannyian harcba szállunk azért, hogy megőrizzük megélhetésünket, befolyásunkat, sőt, akár létjogosultságunkat is.

Az új világ számos szempontból barátságosabb és emberközelibb környezetet teremt majd: a mesterséges intelligencia leveszi a vállunkról a megterhelő feladatokat, és sokkal magasabb színvonalú termékeket és szolgáltatásokat kínál, például az orvosi ellátás vagy a szórakoztatás terén. Ugyanakkor az emberek "növekedési akadályként" szerepelhetnek, és ha demokratikus jogaink gyengülnek, nem marad eszközünk azok védelmére.

A legnagyobb aggodalomra adó válasz az, hogy nincs konkrét válasz. Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója, és Sam Altman, az OpenAI vezetője is osztják azt a nézetet, hogy a jövőben jelentős átalakításokra lesz szükség a gazdasági rendszerekben, amikor az emberi munkaerő elveszíti versenyképességét. A probléma csupán annyi, hogy senki sem tudja, hogyan fog mindez a gyakorlatban megvalósulni.

Akik elismerik a radikális változás lehetőségét, azok is többnyire a közvetlen veszélyekkel - például az AI helytelen használatával vagy titkos mesterkedéseivel - foglalkoznak. És bár olyan közgazdászok is figyelmeztettek már, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, hogy az AI az emberi béreket lenullázhatja, sokan még mindig nem hajlandók komolyan venni azt a lehetőséget, hogy az MI nem kiegészíti, hanem kiváltja az emberi munkát.

Mit tehetünk, hogy elkerüljük a fokozatos hatalomvesztésünket? - teszi fel a kérdést David Duvenaud.

Az első lépés az, mondja, hogy egyáltalán beszéljünk a problémáról. Az újságírók, akadémikusok és más gondolkodók szerinte feltűnően hallgatnak erről a hatalmas jelentőségű témáról. David Duvenaud bevallja, neki személyesen is nehéz erről az egészről világosan gondolkodni. Szégyelli beismerni: "Félek a jövőtől, mert nem fogom tudni felvenni a versenyt." És sértőnek érzi kimondani: "Aggódnod kellene, mert jelentéktelenné válsz."

Így fogalmazni talán végletesen borongósnak tűnik, de...

"A gyermekeid talán egy olyan jövőre lépnek, ahol sajnos már nem található számukra megfelelő hely."

Teljesen érthető, hogy sokan inkább elkerülik a problémát, és csak annyival intézik el a kérdést: „Biztos, hogy megoldódik valahogy” vagy „Ki vagyok én, hogy megakadályozzam a fejlődést?”

A globális leállás elérése érdekében átfogó ellenőrzési mechanizmusokra lenne szükség, vagy akár a számítógépes chipgyártás teljes leállítására. Azonban ennek a megközelítésnek komoly kockázatai vannak: a szerző szerint a kormányok bár elrendelhetik a magánszektor által végzett AI-fejlesztések betiltását, de valószínű, hogy továbbra is titokban folytatják a technológia fejlesztését katonai vagy rendészeti célokra. Ez a helyzet nemcsak azt késleltetheti, hogy az emberi munkaerő feleslegessé váljon, hanem emellett a fennmaradó hatalmunkat is drasztikusan csökkentheti.

Ha az AI fejlesztését nem tudjuk megállítani, még mindig van legalább négy dolog, ami segíthet David Duvenaud szerint.

Minél világosabban látjuk, merre haladunk, és minél hatékonyabban tudunk együtt dolgozni, annál nagyobb eséllyel alakíthatunk ki olyan jövőt, amelyben az emberek nem csupán versenytársak, hanem az AI haszonélvezői és irányítói lesznek.