Egy férfi ügyésznek álcázta magát.
Ügyésznek adta ki magát egy szlovákiai férfi, állítólagos hivatásáról pedig még egy hamisított igazolvánnyal is rendelkezett - tájékoztatott a Michal Szeiff, a pozsonyi regionális rendőrség szóvivője.
A férfi november végén vette fel a kapcsolatot egy vádlottal, azt ígérve neki, hogy pozíciójának köszönhetően el tudja intézni, hogy büntetlenül megússza az eljárást. A szolgáltatásért cserébe 50 ezer eurót követelt.
Az ügyben érintett vádlott beleegyezett egy találkozóra a csalóval, ám a rendőrség is jelen volt, és rajtakapták a férfit. Ennek következtében most két évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.