Futótűzként robban be az "utolsó esély turizmus" a köztudatba.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az 1992-es olimpiai játékokig Barcelonát elsősorban iparvárosként ismerte a világ. Bár már ekkoriban is számos látványossággal és kedvező adottsággal rendelkezett, mégsem vált jelentősebb turisztikai célponttá. Az olimpia megrendezése azonban fordulópontot jelentett, és azóta a katalán nagyváros Európa egyik legnépszerűbb turistaközpontjává nőtte ki magát.

Akkoriban még aligha gondolta volna bárki is, hogy

a városnak néhány évtizeden belül épp az válik az egyik legnagyobb problémájává, ami az iparváros státuszból kiemelte.

Pedig pontosan ez történt. Az elmúlt években egyre többet hallani arról, hogy Barcelonában már túl sok a turista, és ez egyre jobban zavarja a helyieket. A lakhatási költségek emelkedése, a szűk utcákat elárasztó turistacsapdák és az állandósult tömeg mind a megnövekedett idegenforgalomnak köszönhető.

Amszterdam ugyancsak nem volt mindig az a turistaparadicsom, mint napjainkban. A 2008-as pénzügyi válságot követően a várost egyfajta európai Las Vegasként kezdték reklámozni. A pezsgő éjszakai életet előtérbe helyező marketingnek különösen a fiatalabb korosztályt sikerült megszólítania. A kikötőváros azonban napjainkra mind több, a tömegturizmusból fakadó problémával kénytelen szembenézni, és itt is fokozódik a helyiek elégedetlensége. A sort még lehetne folytatni, hiszen egyre több város szembesül azzal, hogy a kezdetben gazdasági fellendülést hozó turizmus hosszabb távon megkeseríti az ott lakók mindennapjait.

Az idegenforgalom nem csupán a helyi lakosság életminőségét és komfortérzetét befolyásolja kedvezőtlenül, hanem sajnos hozzájárul az éghajlatváltozás negatív következményeinek fokozódásához is. A turizmus által generált szén-dioxid-kibocsátás 2009 és 2019 között világszerte évi átlagban 3,5%-kal nőtt, és 2019-re már a globális üvegházhatású gázok 8,8%-át tette ki. Különösen aggasztó, hogy a légi közlekedés egyre több ember számára válik elérhetővé, ám a kibocsátások csökkentése rendkívül nehézkes, így a környezeti terhelés folyamatosan növekszik, és a helyzet rövid időn belül aligha fog javulni.

Az éghajlatváltozás hatásai gyökeresen átalakíthatják a turizmus évtizedek óta fennálló szokásait. A hőhullámok és az extrém magas hőmérsékletek következtében Görögország, Törökország, Spanyolország és Olaszország nyári hőmérséklete akár 40-45 Celsius-fokra is felkúszhat. Ilyen forróságban a vakáció könnyen elviselhetetlenné válik. Ennek eredményeként egyre többen keresnek inkább hűvösebb úti célokat, vagy az évszakok váltakozását kihasználva a főszezonon kívüli időszakokban, például tavasszal vagy ősszel utaznak.

A tengerszint-emelkedés is egy komoly kihívást jelent a mai világban. A 20. század során az éves átlagos emelkedés csupán 1,4 milliméter volt, azonban 2006 és 2015 között ez a szám már 3,6 milliméterre nőtt. Ez különösen aggasztó a part menti városok és szigetországok számára, mint például Velence, Amszterdam vagy a Maldív-szigetek, amelyek kiemelten érzékenyek a tengerszint változásaira. Emellett az óceánok savasodása is komoly fenyegetést jelent a korallzátonyok számára, hiszen ez megnehezíti a mészkővázak felépítését, amelyek a korallok alapját képezik. A korallzátonyok nem csupán ökológiai szempontból fontosak, hanem jelentős turisztikai vonzerőt is képviselnek, évente körülbelül 11,5 milliárd dollárral hozzájárulva a globális turizmus bevételeihez.

Nem ez lenne egyébként az első eset a történelem során, amikor egy népszerű turistaparadicsom a klímaváltozás következtében teljesen átalakul. A tengerszint felett több mint 5000 méteren található bolíviai Chacaltaya a világ legmagasabban fekvő síparadicsomaként egykor virágzó üdülőhelynek számított, mára azonban elnéptelenedett. A látogatók manapság a sípályák helyett csupán elhagyatott épületeket, hó helyett pedig sivár, sziklás tájat találnak itt. A sípályák működéséhez elengedhetetlen Chacaltaya-gleccser olvadását már az 1990-es években vizsgálni kezdték, és eredetileg úgy becsülték, hogy 2015-re tűnhet el teljesen. A folyamat azonban a vártnál hamarabb lezajlott: a gleccser már 2009-re elolvadt.

Mindez figyelmeztető jel lehet, hiszen...

a közeljövőben számos ma még népszerű turistacélpont kerülhet hasonló helyzetbe.

Nem véletlen, hogy egyre többen szeretnék felkeresni ezeket a helyeket még azelőtt, hogy azok teljesen eltűnnének.

1911. december 14-én Roald Amundsen norvég felfedező és négy hűséges társa történelemformáló eseményt vivott véghez, amikor a világon először léptek a Déli-sarkra. Ekkoriban a sarkvidék és az Antarktisz titokzatos birodalma még csupán kevesek által ismert terület volt. A 20. század folyamán az odautazók elsősorban a felfedezés és a tudományos kutatás vágyától vezérelve indultak útnak, ám manapság a kontinens látogatásának fő indoka már inkább a globális környezeti problémák és a veszélyeztetettség megismerése lett.

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének jelentése alapján az elmúlt 50 évben a földrészen mért hőmérséklet majdnem 3 Celsius-fokkal emelkedett, az itteni gleccserek pedig egyre gyorsabban olvadnak. A tudósok szerint ez azzal járhat, hogy az évszázad végére az Antarktiszon őshonos fajok kétharmada kihal. 2100-ra például várhatóan a császárpingvin-kolóniák több mint 90%-a eltűnik majd. Habár az 1991-es Protocol on Environmental Protection to the Antarctic Treaty részletes szabályozási keretrendszert alakított ki, a kontinenst nem lehet teljesen megóvni az emberi tevékenységhez köthető kockázattól. Az egyre növekvő számú - évente már több mint százezres nagyságrendű - turistával együtt ugyanis olyan invazív fajok is a földrészre kerülhetnek, amelyek befolyásolhatják a kontinens ökoszisztémáját.

Az Antarktisz mellett számos könnyebben megközelíthető, veszélyeztetett csoda is fellelhető a Föld különböző tájain, így érdemes felfedezni ezeket a lenyűgöző helyszíneket is.

Az "utolsó esély turizmus" valószínűleg egyre inkább elnyeri a látogatók tetszését.

Paradox módon, ez a jelenség gyakran fokozza az érintett területek ökológiai terhelését, és felgyorsítja azok eltűnését. Különösen aggasztó a korallzátonyok esetében a tájékozatlan turisták jelenléte. Amikor véletlenül megérintik a zátonyt, beszennyezik azt, vagy akár egy darabot is eltávolítanak belőle, a korallok stresszhelyzetbe kerülnek. Ezek az élőlények megpróbálnak védekezni a káros hatásokkal szemben, ám ez gyakran korallfehéredéshez vezet: ilyenkor a korallok kilökik magukból a bennük élő, élénk színű algákat, ami végső soron a pusztulásukhoz vezet.

Az "utolsó esély turizmus" negatív aspektusai mellett érdemes megemlíteni a potenciális pozitív hatásait is. A látogatók mélyebb érzelmi kötődést építhetnek ki a meglátogatott helyszínekkel, ami hosszú távon képes befolyásolni a viselkedésüket, és erősítheti a környezettudatos hozzáállásukat. Bár nehéz pontosan mérni, hogy a helyi élmények milyen módon formálják az egyes emberek nézeteit és cselekedeteit, a kutatások azt jelzik, hogy a természettel való közvetlen kapcsolat növeli a környezettudatos magatartás valószínűségét. A pozitív és negatív hatások összehasonlítása különösen nehézkes a számok mögötti bonyolultság miatt, így a következtetések inkább becslésekre alapozva fogalmazhatók meg.

A jelenségnek viszont az érzelmi kötődés kialakítása mellett van egy kevésbé elvont járulékos előnye is: kézzelfogható, piaci érdek lesz a természeti és a kulturális értékek megóvása. Vagyis ha egy úti cél éppen veszélyeztetett értékei miatt vonzza a látogatókat, akkor a helyi turisztikai szereplőknek közvetlen érdekük fűződik azok megőrzéséhez, hiszen csak így biztosítható, hogy a turisták hosszú távon is élvezhessék a hely különleges adottságait.