Fico úgy véli, hogy Szlovákia továbbra is hozzáfér az orosz gázhoz, csupán Ukrajna helyett Magyarországon keresztül fogja azt importálni.
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke a TA3 hírtelevízió vasárnapi műsorában bejelentette, hogy Oroszország a közeljövőben teljesíti a szlovákiai gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségeit. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a szlovák tranzitilletékből eredő bevételek csökkenése és a gázárak növekedése miatt.
A szlovák miniszterelnök a hírtévében azt mondta, hogy az ukrajnai gáztranzit leállítása után Oroszország alternatív gázszállítási útvonalakon fogja leszállítani a Szlovákiának leszerződött gázt, például Magyarországon keresztül.
Robert Fico kijelentette, hogy az orosz fél megerősítette, miszerint a 3,5 milliárd köbméter gázszállítást teljesíteni fogják. Hozzátette, hogy a déli gázszállítási útvonal mellett más alternatívák is rendelkezésre állnak.
Szlovákia számára a közeljövőben a gázszállítások biztosítva vannak, azonban a helyzetet bonyolítja, hogy az ukrán gáztranzit leállítása következtében az ország jelentős, körülbelül 500 millió eurós tranzitilletéktől fosztja meg magát. Ezen túlmenően az ukrán gáztranzit megszűnése nyomást gyakorolhat az európai gázárakra is. A helyzet következményeként az európai gázpiacról körülbelül 13,5 milliárd köbméter gáz tűnik el, ami súlyosan érintheti a régió energiaellátását.
Az ukrajnai gáztranzit leállítása után kialakult helyzet rendezési lehetőségeiről csütörtökön Brüsszelben a bizottság képviselőivel is tárgyalt a pozsonyi kormány küldöttsége, a találkozón szakértői munkacsoport létrehozásáról született megegyezés. Bár a brüsszeli találkozót annak zárónyilatkozatában mindkét résztvevő fél konstruktívnak minősítette, Robert Fico kilátásba helyezte, hogy amennyiben a munkacsoport igyekezetei nem vezetnek eredményre, akkor Szlovákia válaszintézkedéseket foganatosít majd Ukrajnával szemben, a többi között érvényesítheti vétójogát az uniós döntéshozatalban.
Szijjártó Péter szerint elfogadhatatlan és az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal ellentétes a földgáz- és kőolajszállítási útvonalak lezárása. Január elsején leállt az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz földgázszállítás, mert a Moszkva és Kijev közötti ötéves tranzitmegállapodás 2024-ben lejárt, és erre a hónapok óta sem találtak megoldást. Az ukrán cégek és az orosz Gazprom között nincs új megállapodás, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször is kijelentette, hogy országa nem engedi, hogy Oroszország milliárdokat keressen a vérükön. A gázszállítás leállításának hatásairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen.