Šutaj Eštok Abu-Dhabi-i útja miatt feljelentést tesz az Állítsuk meg a korrupciót mozgalom.
Büntetőfeljelentést nyújt be a Főügyészségen a Zastavme Korupciu Alapítvány Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter tavalyi Abu-Dhabi-i látogatása kapcsán. A civil szervezet a hozzájuk eljutott információk és dokumentumok alapos vizsgálata után arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény gyanúja, nevezetesen jogosulatlan előnyszerzés merül fel - közölte Norbert Chomistek, az alapítvány kommunikációs szakembere.
A nyilvánosan hozzáférhető adatokra alapozva a civil szervezet hangsúlyozta, hogy az utazás költségei túllépték a 30 ezer eurós határt.
Az alapítvány hangsúlyozta, hogy a miniszter nyilvánosan kijelentette, saját zsebből állta a költségeket, azonban az ezt alátámasztó bizonyítékokat nem volt hajlandó prezentálni.
"Fennáll a gyanú, hogy a miniszter jogosulatlan előnyökhöz jutott, ami törvényi és etikai szempontból is elfogadhatatlan"
- mondta Zuzana Petková, az alapítvány igazgatója.