Megkezdődött a monumentalitás jegyében álló lengyel szélerőmű-park építése, amelyről a miniszterelnök osztotta meg a lenyűgöző adatokat.
Megkezdődött a Baltica 2 nevű tengeri szélerőműpark építése, a lengyel-dán beruházásként megvalósuló, 1,5 gigawatt kapacitású projektet 2027-re helyeznék üzembe - jelentette be a lengyel kormányfői hivatal csütörtökön. "Ez az egyik legnagyobb beruházás Lengyelország történetében" - hangsúlyozta az esemény sajtótájékoztatóján Donald Tusk lengyel miniszterelnök, ami kapcsán fontos tudni, hogy ez egyúttal a világ egyik legnagyobb szélerőműparkja is lesz.
Tusk hangsúlyozta a szélerőműpark jelentőségét Lengyelország gazdasági versenyképessége és energiabiztonsága szempontjából. Kiemelte, hogy a jövőbeli tervek értelmében az országban 2040-ig 18 gigawatt teljesítményű szélenergia-infrastruktúra kiépítése várható.
Ez annyi, mint amennyit négy atomerőmű adna
- hangoztatta, utalva a tervezett két új lengyelországi atomerőmű megépítésére.
A Baltica 2 a Lengyel Energetikai Csoport (PGE) és az Orsted dán vállalat közös projektje. A Balti-tenger lengyel partjától mintegy 40 kilométeres távolságban épülő, 190 négyzetkilométer alapterületű,
A 107 darab, egyenként 14 megawatt teljesítményű turbinát magában foglaló szélfarm megvalósításának költsége körülbelül 30 milliárd zlotyra rúg, ami átszámítva mintegy 29 ezer milliárd forintnak felel meg.
A költségek körülbelül 50%-át a PGE vállalat állja, míg 6 milliárd zlotyt (körülbelül 580 milliárd forintot) az uniós helyreállítási alapokból kívánnak biztosítani.
A Baltica 2 a második jelentős lengyelországi beruházás ezen a területen. Az első projekt, amely a PKN Orlen, a lengyel állami üzemanyag- és energiaszolgáltató óriás és a kanadai Northland Power közreműködésével valósul meg, 1,2 gigawatt kapacitással bír. Az építkezés 2023-ban indult, és a tervek alapján jövőre fog üzembe helyezni.