Rendkívüli mértékben megnövekedett a letartóztatások száma Szabolcs megyében, ami már a csengeri börtön kapacitásainak kihasználásához vezetett.

Ez a helyzet egyértelműen a munkaterhek növekedésével jár, és az, hogy a lezárt ügyek száma is követte ezt az emelkedést, jól tükrözi a vármegye bíróságain folyó munka intenzitását – mondta az elnök. Hozzátette, hogy ezt az eredményt az is alátámasztja, hogy a folyamatban lévő ügyek száma alacsonyan maradt.
- A két éven túl húzódó ügyek számának csökkentésére évek óta nagy hangsúlyt fektetünk és ennek meg is lett az eredménye: négy és fél év alatt országosan 42 százalékkal mérséklődött ezen esetek száma, a Nyíregyházi Törvényszéken pedig még ennél is jobb az arány: 60 százalék. A bírók munkájának egyik fontos fokmérője az elfogadottság, és az itt dolgozók ezen a téren is kiválóan teljesítenek, hiszen a jogerőre emelkedés aránya 96 százalék, a Nyíregyházi Törvényszék ítéleteinek pedig csupán két százalékát helyezték hatályon kívül, ami, ha figyelembe vesszük, hogy itt tárgyalják a legsúlyosabb és legösszetettebb ügyeket, nagyon jó eredmény. A vármegye bíróságainak munkáját időszerűnek, magas színvonalúnak és kiegyensúlyozottnak minősítette.
Elkészült a csengeri börtön
A digitális megoldások térnyerése kapcsán elhangzott, hogy a megyében jelenleg 11 olyan tárgyalóterem áll rendelkezésre, amelyek alkalmasak távmeghallgatások lebonyolítására. Tavaly 7%-kal növekedett azoknak a tárgyalásoknak a száma, ahol ezt a költséghatékony megoldást alkalmazták, és a céljaik között szerepel a rendelkezésre álló helyiségek számának bővítése is. Dr. Vadász Mihály, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke hangsúlyozta a munkateher folyamatos növekedését. Elmondása szerint a nyíregyházi Járásbíróságon tapasztalható a legnagyobb ügyteher, ahol a peren kívüli ügyek gyorsan kezelhetők, és sok esetben soron kívül intézik őket, így rövid határidőn belül lezárulnak. Különösen a nyomozási bírókra háruló ügyeket emelte ki, mivel ezek a soron kívüli eljárások sajátos kihívásokkal járnak.
- Az ügyek legnagyobb része egy éven belül befejeződik, az elsőfokú ítéletek helybenhagyásának nagy aránya a döntéseik elfogadottságát jelzi - mondta az elnök, és hozzátette: valamennyi állás betöltött, amiben minden bizonnyal nagy szerepe van az év eleji illetményemelésnek. Elhangzott: elkészült a csengeri börtön, melynek feltöltése folyamatos, és ami többletfeladatot ad majd a Nyíregyházi Törvényszéknek.