Cseke László, a zenei világ egyedi alakja, aki a reakciós lemezlovas név alatt vált ismertté. Stílusa és ízlése egyaránt megosztja a közönséget; egyesek számára a múlt emlékét idézi fel, míg mások számára új dimenziókat nyit meg a zene világában. László k

Mindig is kíváncsi voltam Ekecs Géza A mikrofonnál és a lemezjátszónál című művére, amelyet Cseke László írt. Az 1996-os kiadás valahogyan mindig kicsúszott a kezeim közül. A minap azonban, amikor a könyvtárban barangoltam, véletlenül rábukkantam, és azonnal tudtam, hogy nem hagyom ott. Kölcsönöztem hát, és alig várom, hogy belemerüljek a lapjaiba.

Cseke László neve fiatalkoromban szinte mítosszá nőtte ki magát. A bizalmatlan közegben, ahol éltünk, csupán a legszorosabb baráti körömben merészeltem megemlíteni a műsorát, holott naponta több százezer fiatal hangját adta a Szabad Európa Rádiónak. Nagyapám a Gallicus rovat, a Reflector és Bálint gazda műsorait hallgatta lelkesen, míg számomra, ha csak hozzáférhettem a rádióhoz, a könnyűzenei Teenager Party és a Délutáni randevú volt az igazi vonzerő.

A hatalom nem tudta elviselni a műsor népszerűségét, és minden lehetséges eszközt bevetett, hogy megpróbálja aláásni azt. Először egyszerűen elhallgatták, de hamarosan aktívan felléptek. Az 1966-ban készült Teenager Party című film éles fényt vet arra, hogyan próbálnak a fasiszta ellenforradalmár csoportok manipulálni a tiszta szívű magyar fiatalokat. Ezt követően Komjáthy György tánczenei műsorait indították el, ám világossá vált, hogy a két műsorvezető népszerűsége között óriási különbség feszül.

A könyv egy varázslatos utazásra invitál minket ebbe a különleges világba. Felfedezhetjük a Szabad Európa Rádió mindennapjainak izgalmait Párizs és München szívében. Elképzelhetjük, ahogy lelki szemeink előtt feltűnik egy találékony magyar kolléga, aki a SZER épületében büszkén kínálja a Glóbus konzervet és a zamatos téliszalámit.

Cseke nagyvonalúságára vall, hogyan szerez hősünk a magyar pártideológusnak, Aczél Györgynek autogramot az isteni Lollótól, azaz Gina Lollobrigidától. A rendszerváltás előtt már haza is térhetett, azután már a rádióban is felléphetett, s egy másik rádióban saját műsort is kapott.

A könyv külön fejezetet szentel a leveleknek, melyek százával érkeztek minden nap a szerkesztőségbe. Mivel a Magyar Posta is résen volt, így az írás jobban elért céljához, ha Jugoszláviában vagy az NDK-ban adták fel. A levelek egyben igazi korrajzok. A fiatalok beszámolnak mindennapjaikról, örömeikről, bánataikról, a kiábrándultságukról, a megaláztatásukról, s a számos rendőri túlkapásról.Természetesen szerelmi történetek is megjelennek a levelekben. A tollat ragadók nem feledkeznek el arról sem, hogy egy pesti viccel kedveskedjenek a népszerű műsorvezetőnek. Egyébként disszidensek nyugaton is hallgatták az adót.

A leveleket - érthető okokból kifolyólag - ritkán látták el aláírással, viszont a jeligék megalkotásában az írók rendkívül kreatívak voltak. Olyan furcsa és szellemes címeket adtak, mint Fülig Gimi, Szégyen a futás, de Isten verje meg azt, aki kerget, A Tosca el van vetve, vagy Ványa a kolhoz réme. Ezek csupán ízelítők a legjobbak közül. Egy különösen emlékezetes jeligére is világosan emlékszem a 60-as évekből: Az őszbecsavarodott csősz, ami valamiért nem kapott helyet a válogatásban, így most szeretném ezt a különlegességet megosztani a nagyközönséggel.