Bárki könnyedén ültetheti ezt a gyümölcsöt itthon is: alig igényel gondozást! - Agro Napló

A növénytermesztés kialakulása előtt őseink a természetben, az erdők mélyén gyűjtötték a gyümölcsöket. Ezek a vadon élő fajták mára már "félvad", nemesített verziókká alakultak, amelyek bőségesebb termést kínálnak. Azonban örömmel tapasztalhatjuk, hogy ezek a növények megőrizték ellenállóságukat: általában minimális gondozást és növényvédelmet igényelnek.

A haszonkertek többsége azért vált díszkertté az elmúlt évtizedekben, mert már majdnem minden kapható a boltokban, és többnyire egyszerűbb megvenni, mint termeszteni. Napjainkban a kiskertekbe érdemes olyan gyümölcsfajokat ültetni, melyek látványosak, díszítő értékük is van, és az is előny, ha színesítik a táplálkozásunkat. A vad gyümölcsök ilyenek, hiszen a kereskedelemben, nem, vagy csak nagyon ritkán kaphatók. Van már néhány olyan fajtájuk is, melyek jobb hozamot produkálnak, de megmaradt az igénytelenségük, tehát gondozásmentesen is siker érhető el velük. A vadrózsa termése a csipkebogyó is ilyen, melynek vannak már nagyobb gyümölcsű változatai, de a kökény, som, a faeper, vagy a berkenye és a galagonya is alkalmas a kiskerti gyümölcsösbe. Aztán ha lesz időnk leszedni, tartósítani ezeket, akkor különleges konyhai alapanyaghoz jutunk, ha pedig erre nincs kapacitás, akkor a madarak örülnek majd a termésnek. Egy intenzív alma ültetvényben évi minimum 12 permetezés szükséges ahhoz, hogy gyönyörű és finom gyümölcsünk legyen.

A nemesítés folyamata mindig magában hordozza a növények fejlődésének kettősségét: valamit mindig hozzáad, de ugyanakkor el is von tőlük. Hozzáad, hiszen a nemesített almák gyümölcsének mérete, szépsége és íze messze felülmúlja a vadalmákét. Ugyanakkor el is von, hiszen a nemes fajták gyakran magasabb tápanyagszükséglettel, valamint fokozott metszési és gondozási igénnyel bírnak. Ezen kívül számos kórokozó és kártevő is felfigyel rájuk, így a növényvédelmi igényük is jelentős. Most bemutatunk néhány gyümölcsöt, amelyek vadon is fellelhetőek, de már léteznek kertészeti változataik is. Ezek a fajták megőrizték az elődeik egyszerűségéből fakadó előnyöket, hiszen viszonylag kevés gondozást igényelnek, ugyanakkor a nemesített változatokhoz képest némileg jobb termést is hoznak.

Az eperfa régen a falusi és tanyasi kertek egyik legfontosabb árnyékadó fája volt, legyen szó fekete vagy fehér gyümölcsökről. Ezek az édes csemegék nyáron igazi ínycsiklandóságot jelentettek, sőt, még bort is készítettek belőlük. Afganisztánban a helyiek napjainkban is előszeretettel fogyasztják, akár nyersen, akár szárítva és lisztté őrölve, így a mindennapi táplálkozás részévé váltak. Az eperfák gazdag termései tele vannak értékes tápanyagokkal, mint karotin, rutin, cukor, szerves savak, ásványi anyagok és pektin. Az utak mentén leginkább az apróbb termésű, selyemhernyó-tenyésztéshez ültetett és elvadult fehér eperfákra bukkanhatunk. Azonban a megmaradt alföldi tanyákon sokkal ízletesebb és nagyobb méretű, akár 5-6 cm-es fekete, fehér és rózsaszínes gyümölcsű változatok is találhatók. Az eperfa napfény- és melegigényes növény, amely a mély, tápanyagokban gazdag talajokat kedveli. Manapság már oltott változatai is kaphatók, de érdemes lenne újra felfedezni a szelektált, nagyobb gyümölcsű fajtákat is, hogy gazdagítsák kerteinket és asztalainkat.

A som, mint ősi vad gyümölcsünk, gazdag vitaminokban, cukrokban, almasavban és pektinben, emellett illat- és festékanyagokban is bővelkedik. Érdekessége, hogy a magjai akár két évig is megőrzik csírázóképességüket, ezért a legjobb módszer a szaporítására a zölddugványok vagy magoncok használata. Az utóbbi időben kezdtek elterjedni a különböző fajták, amelyek főként a nagyobb gyümölcsök előállítására fókuszálnak. Ez a növény rendkívül igénytelen, de a legkedvezőbb környezet számára a napfényes, meleg fekvésű, középkötött, meszes talaj. Hűvös, árnyékos helyeken viszont gyengén virágzik és nehezen érik be a gyümölcsök. Csak a teljes érés során szedett termések bírnak puha és édes ízélménnyel, de ha féléretten kerülnek a szüretelésre, mindössze 10 nap alatt utóérnek. A nyers fogyasztáson túl a som felhasználható aszalvány, lekvár, szörp vagy akár pálinka készítésére is.

A cserje különleges bogyója nyersen nem fogyasztható, ám napjainkban egyre inkább felfedezik értékes tápanyagtartalmát. Ez a bogyó gazdag vitaminokban, karotinban, szerves savakban és nyomelemekben, ami rendkívül hasznossá teszi. Gyümölcslé és dzsem készítésére is alkalmas, sőt, gyógyszer-alapanyagként is alkalmazzák sebek kezelése és sugárártalom csökkentése céljából. A növény kétlaki, ezért a sikeres termesztéshez legalább egy hím- és egy nőivarú példány szükséges. A hímvirágú növényeket akár díszkertbe is ültethetjük, hiszen metszés nélkül is szép, kompakt formát ad. A nőivarú egyedek viszont finomabb, kesze-kuszább hajtásokat hoznak létre, amelyek a termést is biztosítják. Ideális környezet számára az enyhén savanyú, jó vízgazdálkodású talaj, de a sós talaj sem okoz neki gondot. Fénykedvelő és rendkívül szárazságtűrő, így jól alkalmazkodik a különböző körülményekhez. Hazánkban sajnos vadon ritkán találkozhatunk vele, csupán néhány homokos folyóparton fordul elő, amely miatt védett növénynek számít. Számos fajtája elérhető, amelyek a bogyók méretében és színében is eltérnek egymástól.

A házi berkenye, noha számos változata létezik, meglehetősen ritkán bukkannak fel a házikertekben. Gyümölcse nem csupán vitaminokban, hanem makro- és mikroelemekben is rendkívül gazdag. A gyümölcsöt még éretlen állapotában gyógynövényként használják, míg éretten lekvárként vagy befőttként kerül az asztalra. Optimális környezetnek számít a napsütötte, meleg hely, ahol a mészben gazdag talaj segíti a fejlődését, és akár impozáns méretűre is megnőhet. Gyümölcse formáját tekintve hasonlíthat az almához vagy a körtéhez. Augusztus végén alvószemzéssel saját gyökérzetére oltják. A nemzetség neve, a Sorbus, egy kelta eredetű szóból származik, amely fanyar ízre utal. Az arab nyelvből származó sorbet és sherbet kifejezések is erre a gyümölcsökből készült italokra vonatkoznak. A közel 80 különböző berkenyefaj az északi mérsékelt éghajlat hűvösebb és nedvesebb, valamint részben melegebb és szárazabb területein található meg. Magyarországon különösen a budai berkenye (Sorbus semiincisa) jellemző, amely kizárólag a Dunazug-hegységben honos. Az étkezési célokra is felhasználható gyümölcsök közé tartozik a madárberkenye (Sorbus aucuparia), a barkóca berkenye (Sorbus torminalis) és természetesen a házi berkenye (Sorbus domestica) is.