"Az univerzumban, ahol a csillagok ragyognak, mi magunk vagyunk a por, ami a színpadon táncol." | Demokrata

A Svábhegyi Csillagvizsgáló csendes teraszán ülve az emberben természetesen felmerül a kérdés: milyen szempontok alapján választják ki a szakértők az egyes obszervatóriumok helyszínét? Csak a magasság a döntő tényező, vagy más fontos aspektusok is szerepet játszanak ebben a folyamatban?

- Magyarországon többnyire igen. Egyébként vannak hegyek, amiket állandóan felhő borít, márpedig ahhoz, hogy a távcsövön keresztül éles képet kapjunk, tiszta légköri viszonyokra van szükség. Az asztroklíma tehát a leglényegesebb szempont. Ennek van egy kevésbé közismert kritériuma: a nyugodtság. Mivel a földi légkör turbulens, eltorzítja a csillagokat. Ezt a torzulást ívmásodpercekben mérjük. A világ legjobb obszervatóriumában egy ívmásodperc alatti csillagkorongkép is kialakulhat, Magyarországon két-három ívmásodperc az átlagos érték, évente csak néhány éjszakán csökkenhet egy ívmásodperc közelébe a csillagok távcsőben látható képének átmérője.

Hol készíthetjük el a legélesebb fényképeket hazánkban?

- A Mátrában, a Piszkés-tetőn, az ország harmadik legmagasabb csúcsán. Intézményvezető elődeim az 1950-es években végeztek ott teszteket, és megállapították, hogy nem egy rossz hely. Igaz, kompromisszumos megoldásként épült oda az obszervatórium, mert csillagászati szempontból a Mecsek nyugodtabb, a Mátra viszont közelebb van a fővároshoz, gyorsabban megközelíthető. Akkoriban persze még nem volt ekkora a fényszennyezettség. Most már 80 kilométeres távolságból is tökéletesen látszik a budapesti fénybúra.

- A Svábhegyi Csillagvizsgáló ennek a búrának a kellős közepén fekszik.

- Ezt a helyet az 1920-as években jelölték ki. Akkor egy olyan fényvédelmi zónát is húztak köré, aminek a határain belül tilos volt építkezni. A 30-as, 40-es években még kiválóan lehetett innen fotózgatni az égboltot. Kulin György, a magyar amatőr csillagászat atyja is itt kezdte a pályafutását, amelynek során több kisbolygót és egy üstököst is felfedezett. Egy szép nyári estén ha nincs telihold, most is látszik a tejút, de nyilvánvaló, hogy ma már nem alkalmas ez a hely komoly csillagászati kutatómunkára, egy kétmilliós város peremén maximum látogatóközpontként üzemeltethető, arra a célra viszont kiváló. Tavaly már 21 ezer vendéggel büszkélkedhettünk. Az elmúlt években valóságos asztromekkává varázsoltuk ezt a négyhektáros parkot. Persze mi szerencsések vagyunk, mert míg például a kémiai kísérletek száma véges, addig az égbolt minden évszakban más és más arcát mutatja, így sosem lehet megunni.

- Az előadásai is rendkívül népszerűek. Ha jól tudom, a Youtube-on már meghaladja a húszezret is a követőinek a száma. Mi az oka, hogy míg a csillagászat iránt ekkora az érdeklődés, a tudomány alapját képező reál tantárgyak nem a diákok kedvencei? Kevés az olyan szószóló, mint ön?

- Szószólóból sosem jó, ha sok van, az információáradat ugyanis előbb-utóbb zajjá hangosodik. Én inkább az oktatásban keresném a gondok forrását. A természettudományok esetében egyre kevesebb idő és figyelem jut az órákon való kísérletezésre. Pedig fontos lenne, hogy a gyerekek nézzenek a mikroszkópba, amikor sejtekről tanulnak, lötyböljék a kémcsövekben lévő trutyit, amikor vegyületekről van szó az órán és nézzenek a távcsőbe, amikor a világűrről beszél nekik a tanár. A kísérletezés mindig közelebb hozza a témát a diákokhoz. Emellett idomulnunk is kéne a modern idők kihívásaihoz: a kütyük varázsával mi nem nagyon tudunk versenyezni, tehát használni kell őket, nem betiltani. Én például akár felnőttek, akár gyerekek a hallgatóim, mindig játékkal zárom az előadást. Kivetítek egy QR-kódot, és egy pár kérdéses online kvízzel letesztelem, hogy mire emlékeznek az elhangzottakból. A helyesen válaszolók még nyerhetnek is valamilyen csillagászattal kapcsolatos tárgyat. Mondjuk egy Mars vagy Milky Way csokit. Vagy egy Vénusz étolajat. Így azért van remény, hogy az információk tényleg megőrződnek a hosszabb távú memóriában is.

Talán az a különleges humán aspektus, amit Bryan Cox sztárfizikus ügyesen csempész bele tudományos sorozataiba, igazán jót tenne az oktatás világának. Ezek a filmek annyira lenyűgözőek, hogy a laikus nézők gyakran képtelenek megállni a könnyekkel teli szemek előtt, miközben végig követik a történeteket. Ennek ellenére sokan hatásvadásznak tartják Cox munkásságát. Ön is így véli?

Versenyt futunk a figyelemért egy olyan világban, ahol az információk özöne áraszt el minket. Az emberi agy természeténél fogva védekezni kezd, és az ingerküszöbünk folyamatosan emelkedik. Ahhoz, hogy mi, ismeretterjesztők, átléphessünk ezen a gátló vonalon, elengedhetetlen, hogy színesebbek, hangosabbak, sőt, ha úgy tetszik, még feltűnőbbek legyünk.

- Ha már szóba került a mozi világa: szokott science fiction filmeket nézni, vagy inkább elkerüli őket, hogy ne kínozza magát?

- Nemcsak nézni szoktam, hanem olvasni is. Ha jó a történet, teljesen mindegy, milyen a körítés. Ha az ember szórakozni akar, nem a tudományos korrektséget kell nézni. A Csillagok háborúját például egyenesen imádom, mert egy mese. Kit érdekel, hogy az űrhajónak valójában nincs hangja az űrben? Ha az érzékeltetéshez az kell, hogy legyen, dübörögjön csak nyugodtan. Persze vannak olyan korszakalkotó filmek, amiknek a varázsát épp realisztikus voltuk adja. Ilyen például Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiája, aminek az egyik jelenetében a főhősnek szkafander nélkül kell visszamennie az űrhajóba, és amikor a zsilipkamra ajtaja becsapódik mögötte, visszatérnek a hangok. Addig teljes némaságban zajlik minden, akárcsak a valóságban. Zseniális alkotás.

Ha a technikai fejlődés üteme továbbra is olyan dinamikusan halad, mint az elmúlt évtizedekben, vajon milyen szerepet játszik majd a sci-fi műfaja száz év múlva? Lehetséges, hogy a jövő technológiái már túlszárnyalják a legmerészebb elképzeléseinket, de éppen ezért a sci-fi továbbra is releváns maradhat. Hiszen ez a műfaj nem csupán a technológiai újításokról szól, hanem az emberi tapasztalatokról, a társadalmi változásokról és a jövő kihívásairól is. Az emberi képzelet határtalansága lehet a kulcsa annak, hogy a sci-fi mindig is tükrözni tudja a korunk kérdéseit és dilemmáit, függetlenül attól, hogy a technológia milyen irányba fejlődik.

- Persze. Miért ne lenne? Miről is szólnak az ilyenfajta művek? Emberi történetek egy olyan univerzumba áthelyezve, ami nem a jelenkor világa. Egy fantasyban boszorkányok, varázslók, sárkányok adják meg azt a keretet, amibe valamilyen emberi történetet helyez bele a szerző. A jelenkor brit sci-fi-irodalmának egyik rendkívül termékeny alkotója Peter F. Hamilton, akinek jó pár könyvét többször is végigolvastam. Rendkívüli fantáziával megáldott író. Képes volt legalább három teljesen különböző univerzumot kitalálni, felépíteni. Persze van ellenpélda is. Nemrégiben kézbe vettem gyerekkorom egyik sci-fi-írójának nagy regényét, és a huszadik oldal után eldobtam, mert olvashatatlannak találtam, annyira elavult a történet. Szerintem a titok nyitja, hogy jó messzire kell elrugaszkodni a valóságtól, ha az ember azt akarja, hogy az alkotása évtizedek múltán is izgalmas legyen.

- Ha már az elavultságot említette, tudna mondani olyan csillagászati elméleteket, amik az elmúlt néhány évtizedben megdőltek?

Nagyjából egy évszázaddal ezelőtt Edwin Hubble felfedezte, hogy a világegyetem nem egy statikus entitás, hanem folyamatosan tágul. 1998-ban három különböző kutatócsoport, egymástól függetlenül, a távoli csillagrobbanások vizsgálata során egy meglepő következtetésre jutott: a tágulás nemcsak folyamatban van, hanem egyre gyorsul. A kozmológusok kezdetben nehezen tudták ezt elfogadni; körülbelül egy évtizednyi vita után azonban végül belátták az elmélet helyességét. A felfedezés súlyosságát jól mutatja, hogy a kutatók már 2011-ben megkapták a fizikai Nobel-díjat az eredményeikért. Ennek a munkának köszönhetően ma már tudjuk, hogy a világegyetem anyagának mindössze öt százaléka normál anyag, míg 23 százaléka sötét anyag, ami gravitációs hatással bír, de nem látható. A maradék 72 százalék pedig a rejtélyes sötét energia, amelyről nem sokat tudunk, de úgy tűnik, hogy éppen ő gyorsítja a világegyetem tágulását. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a jelenség nemcsak a csillagászat, hanem a modern fizika egyik legnagyobb rejtélye is. Az egyetlen biztos dolog az, hogy az univerzum végtelen színpadán mi csupán apró, jelentéktelen részecskék vagyunk.

A tágulás nem csupán a véges dolgok privilégiuma?

- Az általunk belátott világegyetem, ami 13,8 milliárd évvel ezelőtt jött létre a nagy bummal, egy véges térrész, ami bizonyos definíciók szerint 43 milliárd fényév átmérőjű, és folyamatosan tágul. Hogy ezen túl mi van, arról gőzünk sincs. Ezen a ponton a fizikusok elérkeznek a tudásuk határára. El kell helyezniük magukat egy hitspektrumon. Vannak, akik azt mondják, hogy a világegyetem magától jött létre. Ez egy agnosztikus, ateista megközelítés. Mások úgy vélik, hogy a világmindenséget annyira szép és komplikált törvények írják le, hogy biztos, hogy valaki a saját örömére hozta létre. Ez a hívő hozzáállás. Egyébként sok hívő csillagászt ismerek.

- Te nem az vagy?

Agnosztikus szemlélettel közelítem meg a világot. Nyitott vagyok minden lehetőségre, és elfogadom, hogy számos elképzelés létezhet.

Ön szerint létezhet élet a Földön kívül?

Stephen Hawking egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy szerinte bölcsebb lenne inkább visszahúzódnunk, semmint mindenáron próbálnunk kapcsolatba lépni idegen civilizációkkal. Az emberi történelem tanulságai alapján ugyanis azt láthatjuk, hogy amikor fejlettebb kultúrák találkoztak fejletlenebbekkel, az utóbbiak általában hátrányos helyzetbe kerültek. Jelen pillanatban a legmesszebb jutott és még mindig működő űreszköz a Voyager 1 és 2 űrszondák, amelyek 1977 óta úton vannak – ez közel 48 éve tart már. Jelenlegi helyzetük körülbelül egy fénynap távolságra van tőlünk. A legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, pedig 1550 fénynapnyira helyezkedik el. A jelenlegi technológiánkkal körülbelül 73 ezer évbe telne, hogy elérjük. Ez azt jelenti, hogy bármely olyan faj, amely képes áthidalni a csillagok közötti hatalmas távolságokat és eljutni a Földre, vagy rendkívül hosszú ideig, akár százezer évig is képes létezni, vagy meg kell tudnia haladnia a fénysebességet. Jelenlegi tudásunk szerint pedig mindkét lehetőség a lehetetlenség határán áll.

Van valóban okunk aggódni az ilyen égitestek miatt?

Amikor egy aszteroida behatol a Föld légkörébe, a légellenállás következtében drámai módon lelassul és felmelegszik. Ez a hirtelen hőmérsékletváltozás nyomáskülönbséget idéz elő a belső és külső rétegek között, ami végül robbanáshoz vezet. A legnagyobb veszélyt nem a keletkező kőzápor jelenti, hanem a detonációval járó hangrobbanás. Képzelj el egy tízméteres, ház nagyságú kődarabot: a hirtelen felszabaduló energia megatonnás erejű robbanást generál, mely egy hidrogénbomba erejével vetekszik. Az oroszországi Cseljabinszk lakói jól tudják, miről van szó. 2013 telén egy 10-20 méteres szikladarab robbant fel a város fölött, ami miatt az összes ablak betört, több épület összedőlt, és sok ezer ember sérült meg a repülő üvegcserepek következtében. Sárneczky Krisztián 2022-ben először azonosított egy ilyen azonnali becsapódású kisbolygót. Ez a kis égitest teljesen ártalmatlan volt, a Jeges-tenger felett érte el légkörünket, de így is egy négy kilotonnás robbanást okozott, ami a hirosimai atombomba energiájának körülbelül negyedét, ötödét tette ki. Az orosz-ukrán háború kitörése miatt azonban felmerült bennünk a kérdés: mi lett volna, ha egy hasonló esemény egy tízméteres aszteroidával történik, váratlanul, egy nagyhatalom bázisa vagy fővárosa közelében? A feszültséggel teli nemzetközi helyzetben bármi megtörténhet. Még az is, hogy valaki tévesen azt gondolja, a másik fél atomtámadást indított. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a csillagászok figyelemmel kísérjék a becsapódó kisbolygókat, és időben figyelmeztessenek bennünket, hogy fel tudjunk készülni a lehetséges következményekre.

Kikkel állnak kapcsolatban?

A Fehér Ház falain belül is létezik egy külön beosztású személy, aki a NASA-tól érkező értesítéseket fogadja, míg Európában a német hadsereg felelős ezeknek az információknak a kezeléséért. Érdekesség, hogy tavaly januárban Berlin felett egy különleges fényjelenség tűnt fel az égen. Az aszteroidát, amely ezt a látványt okozta, szintén Sárneczky Krisztián fedezte fel.

Tudnak olyan kisbolygókról, amelyek potenciálisan komoly fenyegetést jelenthetnek az emberiség számára?

- Jelenleg nincs. A rekordernek pillanatnyilag az Apophis tűnik, ami 2029. április 13-án, pénteken körülbelül 30 ezer kilométerrel a Föld mellett repül majd el. Közelebb lesz hozzánk, mint egyes műholdjaink. Ha derült lesz az ég, olyan fényes csillagként fog átvonulni az egünkön, mint amilyen fényes csillagokból áll a Göncölszekér.

- Csillagászati szempontból egyébként milyen évre számíthatunk?

Márciusban a Szaturnusz gyűrűi látszólag eltűnnek az égről. Ez a különleges jelenség tizenöt évente ismétlődik, amikor a Földről nézve a gyűrű éle pontosan szemben helyezkedik el velünk. Bár ez egy figyelemre méltó esemény, igazán nagy jelentőséggel nem bír. Az éjszakai égbolt bármelyik évben tartogathat meglepetéseket, akár egy szabad szemmel is látható üstökös formájában. A naptevékenység maximuma pedig egy hosszú folyamat, így a sarki fények újabb megjelenése is várható, ahogy azt tavaly is tapasztalhattuk. Az esti égbolton pedig egész télen és tavasszal ragyogni fog a Vénusz, az Esthajnalcsillag, melyhez a Jupiter és a Mars is egyre közelebb kerül.

- És ami az európai űrtevékenységet illeti?

- Nagy izgalommal várjuk, hogy az Európai Űrügynökség közzétegye azt a három felhívását, amelyeken keresztül összesen 900 millió euróra lehet majd pályázni űrmissziók kidolgozásával. Persze ezek a projektek nem holnapután fognak megvalósulni. A várható indítás 2031, 2034 és 2041. Addigra én már 70 közelében leszek, ha leszek egyáltalán. De nyilván ezek a programok nem nekünk szólnak, hanem a jövő generációinak.