"Az Európai Unió csendben marad, mivel ezek a kormányok a politikai szövetségeseik közé tartoznak." | Demokrata

Az elnökválasztás vasárnapi második fordulója izgalmas és feszültséggel teli eseménynek ígérkezik. A választók számára kulcsfontosságú döntési pillanatok következnek, hiszen a két jelölt eltérő politikai irányvonalat képvisel, amelyek jelentős hatással lehetnek az ország jövőjére. Az egyik jelölt hangsúlyozza a gazdasági stabilitás és a társadalmi igazságosság fontosságát, míg a másik inkább a nemzeti szuverenitásra és a biztonságra helyezi a hangsúlyt. A választás során tehát nem csupán egy személy, hanem két eltérő vízió versenyez a szavazók szívéért és elméjéért. A közvélemény-kutatások alapján a verseny rendkívül szoros, így minden egyes szavazat kulcsszerepet játszhat. Az elkövetkező napokban a kampányok intenzitása valószínűleg fokozódni fog, ahogy mindkét jelölt próbálja megerősíteni pozícióját és meggyőzni a bizonytalan választókat. Az eredmények pedig nemcsak a politikai tájat alakítják át, hanem a társadalmi diskurzust is, hiszen a választások során megfogalmazott ígéretek és víziók hosszú távon is hatással lesznek az ország életére.

A verseny rendkívül kiélezett, így nem kívánom találgatni a végső eredményt. Bármi lehet, hiszen a helyzet folyamatosan változik. A két jelölt, akik a színpadra léptek, tökéletesen tükrözik a lengyel demokrácia elmúlt húsz évének dinamikáját: a második fordulóban szinte mindig a Jog és Igazságosság párt (PiS) képviselője és a Polgári Platform (PO) jelöltje találkozik. Az aktuális két induló is hűen képviseli saját politikai irányvonalát.

Karol Nawrocki a történettudomány területén szerzett doktori fokozatot, és jelenleg köztisztviselőként tevékenykedik a Nemzeti Emlékezet Intézetében. Politikai nézetei nemzeti konzervatív irányultságúak, és úgy vélem, hogy a Jog és Igazságosság párthoz képest inkább jobbra húzó álláspontot képvisel. A kampány során - sőt, már azt megelőzően is - számos kérdésben egyetértett a Konföderációval, miközben némileg elhatárolódott a PiS vezetésétől, amelyet ő maga középre orientáltnak tart. Ezzel szemben Rafał Trzaskowski a Polgári Platformon belül inkább baloldali nézeteket vall. Ő egy progresszív, balközép politikai figura, és jól ismert az Alex Soros által vezetett hálózat lengyel szövetségeseként. Többször is találkozott Sorossal, és jelentős támogatást kap külföldi liberális alapítványoktól. Rendszeres résztvevője a globalista fórumoknak, emellett Varsó polgármestereként irányítja Lengyelország legprogresszívebb városát.

Tehát két nagyon különböző jelöltről van szó. Nawrocki körülbelül tíz évvel fiatalabb, munkásosztálybeli háttérből jön. Egykor futballszurkoló volt, és bokszolt. Trzaskowski, a liberális jelölt inkább értelmiségi. Azok, akik nem kedvelik, gúnyosan csak "Bonjour"-nak hívják, mivel gyakran fitogtatja nyelvtudását - többek között folyékonyan beszél franciául -, és eredetiben olvas francia irodalmat. Sokan elitistának és nem különösebben szerénynek tartják.

Ha Nawrocki győzelmet arat, az jelentős következményekkel járhat a Tusk-kormány számára.

Minden választási eredménynek kétségtelenül van hatása, de hogy ez pontosan milyen irányban érvényesül, az már sokkal bonyolultabb kérdés. Úgy vélem, a kormány és a közép-baloldali koalíció optimistán tekint a jövőbe, remélve, hogy egy progresszív elnök megválasztása esetén elkerülhetik a vétókkal való folyamatos küzdelmet.

Ha Nawrocki győzelmet arat, a vétó opciója továbbra is a kormány rendelkezésére áll. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ez nem okoz komoly fejtörést a kormány számára. Andrzej Duda elnök az elmúlt két évben csupán ötször élt vétójogával, miközben majdnem kétszáz törvényjavaslatot írt alá. A legtöbb jogszabály nem ideológiai vagy megosztó kérdés, hanem inkább adminisztratív jellegű feladat.

Úgy vélem, hogy a kormány Nawrocki elnöksége alatt is képes lenne működni. Nem állja meg a helyét az az állítás, hogy ő komoly akadályt jelentene. Azonban a jelenlegi kormány számára nem elegendő csupán a kormányzás; hatalmukat az alkotmányos kereteken túlra is ki szeretnék terjeszteni, sőt, sok esetben a jogi határokon is átlépnek. Emellett megpróbálják átformálni azokat az alapértékeket, amelyekre jogrendszerünk épül. Itt válik problémává számukra egy konzervatív elnök. Az én szemszögemből viszont éppen erre van szüksége Lengyelországnak: olyan vezetőre, aki korlátot szab a progresszív programoknak, és megakadályozza az ország ideológiai alapjainak megingását.

Brüsszel gyakran hangoztatja a jogállamiság fontosságát, és ennek jegyében rendszeresen bírálja Magyarországot, s korábban Lengyelországot is. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy ha egy kormány liberális irányvonalat képvisel, akkor szinte bármit megtehet következmények nélkül. Vajon tényleg passzívan szemléli az Európai Unió az eseményeket, csupán azért, mert ezek a kormányok liberális elveket vallanak?

Sajnos igen. Úgy gondolom, az EU rendkívül elfogult. Mindenre szemet hunynak, amit ezek a kormányok tesznek. Semmit nem kommentálnak, semmit nem vizsgálnak ki.

Ez a sok beszéd a jogi elemzésekről, a liberális értékekről, a "watchdogokról" csak a jobboldali, szuverenista, konzervatív kormányokra vonatkozik. Bármit tesznek a baloldali kormányok, az elfogadhatónak tűnik. Az EU hallgat, mert ezek a kormányok az ő politikai szövetségeseik - legyenek akár az Európai Néppárt, a szocialisták vagy a liberálisok tagjai. Számomra ez teljesen igazságtalan, és ellentmond a jogállamiság alapelvének. Nem hiszem, hogy az EU valóban a jogállamiság szerint működik. Amit látunk, az önkényes, ideológiai hatalom, amit politizált bürokraták és politikusok gyakorolnak.

Ez egy hatalmas tévedés volt azoknak a jobboldali, EU-párti politikusoknak a részéről Lengyelországban és a környező országokban, akik azt hangoztatták, hogy az Európai Unió egy világos és átlátható szabályrendszerrel rendelkező közösség, ahol méltányos bánásmódban részesülünk. Az ígéret azonban valóra váltása helyett hamar hamissá vált. Ez a pro-európai kereszténydemokrata és konzervatív vezetők súlyos tévedése volt.

Milyen nézőpontot képvisel a pártja a lengyel kormány Ukrajnával kapcsolatos háborús politikájáról?

Először is, ezt a konfliktust helyénvaló orosz háborúnak nevezni, nem pedig ukránnak, hiszen az orosz hadsereg indította el, és az ukrán földeken zajlik. Másodszor, úgy vélem, hogy a lengyel társadalom széleskörűen osztja azt a nézetet, miszerint Oroszország komoly fenyegetést jelent, és senki sem vágyik arra, hogy orosz katonák lépjenek a határainkra. Már átéltük, milyen következményekkel jár, ha jelen vannak – ezt mindannyian jól tudjuk. Éppen ezért érezzük, hogy ha Ukrajna elesik, Lengyelország is könnyen a Kreml agressziójának következő célpontjává válhat. Ezt senki sem kívánja.

A lengyelországi diskurzus nem csupán arról szól, hogy vajon támogassuk-e Ukrajnát vagy ellenezzük-e Putyin intézkedéseit. A valódi kérdés az, hogy míg igyekszünk hatékony segítséget nyújtani, meddig terjedjen el ez a támogatás anélkül, hogy veszélyeztetnénk saját gazdaságunkat vagy hadseregünket. Két kormányt is bírálunk – a PiS-t és a jelenleg hatalmon lévő Polgári Platformot – mert úgy érezzük, hogy túlzott lépéseket tettek. Lengyelország talán nem számít Európa legnagyobb hatalmának, de ennek ellenére jelentős mennyiségű fegyvert, forrást és jogi kedvezményeket biztosított az ukrán népnek.

Mi nem ellenzi az ukránok támogatásának alapelvét, viszont úgy véljük, hogy a segítségnyújtásnak megfontoltnak és arányosnak kell lennie. Például soha nem kifogásolnánk az önkéntes állampolgári segítséget, mint a közösségi gyűjtéseket, jótékonysági akciókat vagy a menekültek támogatását – ezek mind csodálatra méltó cselekedetek. Az igazi aggodalmunk az állami politikával kapcsolatos. Különösen a jövőbeni kötelezettségvállalások, mint például a lengyel csapatok Ukrajnába küldése, aggasztanak. Mi voltunk az elsők, akik ezt megkérdőjeleztük, hiszen nem vagyunk felkészülve egy Oroszországgal vívott háborúra. Erősítenünk kell a hadseregünket és a gazdaságunkat. Továbbá, gazdasági érdekeink is ütköznek Ukrajnával, különösen a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a közlekedés terén. Ezekben a kérdésekben meg kell védenünk a saját érdekeinket.

Álláspontunk tehát nem Ukrajna ellen irányul, hanem Lengyelország támogatását hangsúlyozza. Ugyanakkor elismerjük, hogy a mi érdekünk - és a régió jövője szempontjából is - elengedhetetlen, hogy Ukrajna megőrizze függetlenségét, és hogy Putyin ne kerüljön fölénybe. A történelem tanulsága, hogy a gyengeség kockázatos, hiszen ilyenkor más, általában Oroszország, könnyedén kihasználja a helyzetet, és átveszi az irányítást. Mi az erőn keresztül látjuk a béke elérésének lehetőségét. Mindenki vágyik a békére Ukrajna és Oroszország között, de a lényegi kérdés az, hogy miként érhetjük ezt el. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy senki nem rendelkezik egyértelmű válaszokkal. A béke szón könnyű esengeni, de a megvalósítása rendkívül bonyolult feladat.