A zöldideológia oltárán áldozta fel Németország energiapolitikáját, mintha a fenntarthatóság szentélyébe lépve mindent fel kellett volna adnia a hagyományos forrásokkal és technológiákkal szemben.

A cikk megosztásához egyszerűen kattintson ide, vagy másolja ki ezt a linket, és küldje el e-mailben: https://demokrata.hu/vilag/vervoros-napok-934009/

A 2011-es fukusimai atomerőművi baleset következményeként a német baloldali-liberális média, amely szoros kapcsolatot ápolt az atomellenes zöld mozgalmakkal, felerősítette a közvélemény félelmeit. Angela Merkel kancellár, aki korábban támogatta az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását, politikai megfontolásból a német atomenergia jövőjét a pártpolitikai érdekek oltárán áldozta fel, és végül a teljes leállítás mellett döntött. Ennek eredményeként 2023 áprilisában az utolsó három üzemelő blokk is végleg bezárásra került. Mindazonáltal a valóság hamarosan rákényszerítette a társadalmat, hogy szembenézzen a következményekkel.

Az utolsó három atomerőművi egység leállítása óta folyamatosan importra kényszerül Németország, holott minden képzeletet felülmúló, 85 Paksi Atomerőműnek megfelelő, 170 gigawatt nap- és szélerőművi kapacitás birtokában van. A magyarországi áramtermelés felét adó Paksi Atomerőműnek két gigawatt a teljesítménye. Tavaly a hatalmas megújulókapacitás ellenére a németek kénytelenek voltak összességében 78 terawattóra villamos energiát importálni a szomszédos országokból (ez a mennyiség Magyarország éves teljes felhasználásának mintegy másfélszerese), ami azt is jelenti, hogy az import 28,5 terawattórával több volt, mint az export.

Ennek oka az, hogy az irdatlan beépített teljesítmény ellenére a nap- és szélerőművek nem képesek folyamatosan ellátni az országot, ezért a szén- és gáztüzelésű erőművek felpörgetett termelése mellett szükség van a szomszédos országokból származó importra is. Paradox módon a németek leállították ugyan az atomerőműveiket, de folyamatosan fogyasztanak atomerőműből származó áramot is, hiszen a szomszédos országokból, például Franciaországból ilyen érkezik.

Arról nem is beszélve, hogy a tavalyi hatalmas importtöbblet összességében mintegy 2,5 milliárd euróval növelte meg éves szinten a költségeket, amit a német fogyasztónak kellett kifizetnie. Ezzel szemben például 2016-ban, amikor még üzemeltek az atomerőművek, más volt a helyzet. Németország exportőr volt, és az export révén kétmilliárd euró többletbevétele keletkezett az energetikai szektorban...

Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy már most is vannak olyan időszakok, amikor a német importszükséglet a 16-18 ezer megawattot is eléri (összehasonlításul: a Paks II. Atomerőmű csak 2400 megawatt teljesítményű lesz), de ez a jövőben az igények növekedése és az alaperőművi kapacitáshiány miatt tovább nő majd. Az összekapcsolt rendszerek miatt pedig a német energiahiány drámai hatást gyakorol a szomszédos országok energiaáraira is. Norvégiában már annyira dühösek a németekre, hogy a norvég energiaügyi miniszter egyenesen tarthatatlan helyzetről beszél, és - kapaszkodjunk meg! - sürgeti, hogy a távvezeték-összeköttetéseket vágják el és tárgyalják újra a szomszédos országokkal kötött szerződéseket, miután a norvégok is szenvednek a németek okozta magas áramáraktól.

Egyre gyakrabban vannak ősszel és télen olyan időszakok, az úgynevezett sötét szélcsend, németül Dunkelflaute periódusai, amikor a nap- és szélerőművek termelése a töredékére esik vissza. Ilyen időszakokban a német áramtermelés döntő részét, azaz 60-85 százalékát a szén- és gázerőművek állítják elő, illetve létszükséglet a villamosenergia-import is. A karácsonyi ünnepeket követően Németország ismét megtapasztalta ennek a felhős, ködös időjárásnak a következményeit, hiszen a nap- és szélenergia szinte teljesen kiesett. Ez nagyon feszült helyzethez vezetett a villamosenergia-piacon, ezért az ellátásbiztonság érdekében Németország kénytelen volt újraindítani az összes rendelkezésre álló aktív és a tartalékban lévő szénerőművet is.

Az ilyen feszültségekkel teli piaci környezet közvetlen hatással van az áramárakra. Az árak időnként drámaian megemelkednek, akár megawattóránként 500-800-1000 euróra is rúghatnak, ami komoly terhet ró a háztartásokra és az ipari szereplőkre egyaránt. Ilyen körülmények között sok ipari vállalat kénytelen leállítani vagy csökkenteni a termelést, mivel ezek a költségek hatalmas pénzügyi veszteségeket okoznak. Egy jelentős cég vezetője ezt a helyzetet így kommentálta: "Ezek a napok pénzügyileg katasztrofálisak számunkra." Néhány vállalat már véglegesen leállítja a gyártást, több ezer munkavállalót bocsát el, és más országokba költözik. Az elsöprő energiaárak a német ipar számára a túlélés határára sodorják a helyzetet. Ennek következményeként a német versenyképesség szenved csorbát, és ekkor még nem is említettük az amerikai vagy kínai energiaárakat, amelyek a német gazdaság költségeinek háromszorosát jelentik...

A német energiapolitika kudarca újabb aggasztó következményekkel jár, hiszen a rendszerben már közel 70 gigawattnyi szén- és gázerőművi kapacitás található. Ennek tükrében a német szénerőművek 2038-ig tervezett leállítása komoly kétségeket vet fel, mivel az alaperőművi kapacitások hiánya egyre égetőbb problémát jelent. Milyen ellentmondásos helyzet! A klímabarát atomerőművek helyett Németország kénytelen fenntartani a széntüzelésű erőműveket. Ezen a háttérben az elmúlt évek során falvakat és templomokat romboltak le, mindezt azért, hogy az ország különböző tájakról, mint az Egyesült Államok, Kolumbia, Dél-Afrika vagy Ausztrália, jó minőségű szenet importálhasson. Micsoda pazarlás ez, különösen a bezárt atomerőművek fényében!

A gázerőművek jövőjét komolyan árnyékolja az a tény, hogy a működésükhöz nélkülözhetetlen olcsó orosz földgáz ma már nem elérhető. A növekvő energiaigények és a nap- és szélerőművek megbízhatatlansága miatt pedig sürgősen szükség lenne 20-25 gigawattnyi új gázerőművi kapacitásra. Ezek a tervek azonban valószínűleg csak papíron léteznek, hiszen a kormánykoalíció megbukása után az elvi döntések sem születtek meg. Ráadásul kérdéses, hogy ki finanszírozná ezeket az új projektek, és honnan lenne elegendő gáz a működtetésükhöz. Nem meglepő, hogy Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje, aki esélyes a németországi februári előre hozott választásokon, még a választások előtt Moszkvába tette látogatását...

A megdöbbentő ipari áramdíjak mellett a háztartások is jelentős áldozatai lettek az ideológiai alapú energiapolitikának. A többszörösen támogatott nap- és szélerőművek nemhogy az árak csökkentését hozták volna el, hanem éppen ellenkező hatást gyakoroltak. Tavaly decemberben egy berlini lakos 40 eurócentet (körülbelül 165 forintot) fizetett egy kilowattóra áramért, míg Budapesten ennek az összegnek kevesebb mint negyede volt a díj.

Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy az elmúlt években - bár a német média nem verte nagy dobra - egyre többször kellett az rendszeregyensúly biztosítása érdekében a nagyipari fogyasztókat korlátozni. Decemberben a Der Spiegel arról írt, hogy a Szövetségi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Hivatal figyelmeztette az embereket: fel kell készülniük akár arra is, hogy előfordulhatnak három napon át tartó áramszünetek, amikor nem működik majd a fűtés, a vízellátás, az internet, vagy éppen az ATM-ből sem lehet majd pénzt kivenni. A kritikus infrastruktúrákat érő külföldi támadások számának növekedését nevezték meg a felhívás okaként, ami akár igaz is lehet, de mérnökként úgy gondolom, a valós indok inkább az, hogy így kívánják felkészíteni a lakosságot azokra az esetekre, amikor nem lesz elegendő kapacitás és fogyasztói korlátozásokat kell bevezetni, vagy éppen a termelés és az igény kényes egyensúlyának a megbomlása miatt egyes falvakat, városokat, térségeket leválasztanak a hálózatról...

Ezek a következmények csupán a jéghegy csúcsát képezik, mivel az energiapolitikai kudarcok mélyreható gazdasági és társadalmi hatásainak pontos értékelése rendkívül bonyolult feladat. A német kormány megbukása után a februári választások új reményeket ébreszthetnek, hogy egy korszerű energiapolitika újjáéleszti az atomenergiát, ezzel pedig hozzájárulhat a helyzet stabilizálásához. Ez a lépés gyakorlatilag 5000-7000 megawattnyi atomerőművi kapacitás újbóli aktiválását jelenthetné.