A Zelenszkij-kormány alatt ezrek szenvednek, és számos embert tartanak fogva titkos pincekben – állítja egy kijevi parlamenti képviselő.
Ukrajnában manapság - már saját véleménnyel rendelkező - felsőkategóriás politikusnak sem kifizetődő lenni. Lavrentyij Berija, a szovjet állambiztonság egykori rettegett vezetőjének szelleme ugyanis továbbra is él az Európai Unióba igyekvő országban. A Zelenszkij-rendszer titkosrendőrsége, az SZBU, azaz az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberrablásokat és gyilkosságokat hajt végre nap, mint nap, legalábbis Artem Dmitruk volt kijevi kormánypárti képviselő szerint.
A múlt nyáron, a kritikus és békepárti véleménye miatt Nagy-Britanniába kényszerült politikus újabb videóüzenetet tett közzé. Az utóbbi napokban beszámolt arról is, hogy az ukrán elnök és csapata a háború kezdete óta már 50 milliárd, míg hivatalba lépése óta összesen 100 milliárd dollárt irányított át a közvagyonból a magánszektorba.
Dmitruk legújabb videója azonban, egy több mint félórás beszámoló arról, hogy Zelenszkij, hogyan tette magáévá teljesen az ukrán titkosszolgálatot, és mily módon használja fel azt az ellenfeleivel történő leszámolásokra. Így történt ez magával Dmitrukkal is, akit, saját bevallása szerint, napokig kínoztak egy odesszai pincében.
Egy újabb figyelemfelkeltő videóval jelentkezett a politikus, aki úgy véli, hogy a Zelenszkij-rezsim többször is merényletet kísérelt meg ellene politikai és társadalmi aktivitása miatt. Elmondása szerint a legfrissebb, most nyilvánosságra hozott fényképek, amelyeken ő látható megverve, eddig ismeretlenek voltak, hiszen soha nem publikálta azokat. Ezzel a lépéssel valószínűleg meglepetést okozott Zelenszkijnek, Andrij Jermak elnöki irodavezetőnek, és az ukrán titkosszolgálatnak, az SZBU-nak is. A képviselő története a háború kitörésének napján kezdődik, és hangsúlyozza, hogy azonnal védelmébe vette hazáját és szülővárosát, Odesszát. Szerepet vállalt a helyi területvédelmi egység és polgárőrség megszervezésében, amely szoros együttműködésben dolgozott a rendőrséggel. Ő maga a Tairova városrész éjszakai járőrszolgálatát látta el, míg nappal az arra rászorulók számára élelmiszert beszerző feladatokat végzett.
Dmitruk megállapítása szerint, amíg ők önkéntes tevékenységet folytattak, a háború kezdeti napjaiban már országszerte felerősödtek a politikai leszámolások és a kétes körülmények között végrehajtott emberrablások. Számos ember azóta is az SZBU börtöneinek „vendégszeretetét” élvezi. Például 2022. március 2-áról 3-ára virradóra az SZBU végzett Denisz Kirijevvel, aki az ukrán delegáció tagja volt az első orosz-ukrán béketárgyaláson.
Március 3-án este saját maga is egy ellenőrzőponton teljesített szolgálatot, a saját körzetében. Ide azonban két SZBU-s tiszt érkezett azzal a céllal, hogy őt kivégezze - állítja a képviselő. A tisztek szerinte abban reménykedtek, hogy sikerül kiprovokálniuk egy lövöldözést, ahol egy eltévedt golyó eltalálhatja a képviselőt. Ez azonban ekkor nem sikerült, mert a rendőrség lefegyverezte és hazaküldte őket.
A terv megvalósítását Viktor Dorovszkijra, az odesszai SZBU vezetőjére bízták. Az eseményeket követően Dmitruk felkereste Dorovszkijt, és tájékoztatta arról, hogy két beosztottja bűncselekmény elkövetésére tett kísérletet. Dorovszkij reakciója pedig a következőképpen hangzott:
A képviselő, saját bevallása szerint, nem vette komolyan ezeket a fenyegetéseket, és folytatta a humanitárius segélyek szétosztását Odesszában. 2022 március 4-én azonban két parlamenti titkárával együtt azt olvasták a neten, hogy azzal vádolják őket, hogy ők támadtak rá előző este az SZBU munkatársaira. Akkor vált világossá számukra, hogy valamit készítenek ellenük. Sokat nem is kellett várniuk, az egyik odesszai ellenőrzőpontnál ugyanis már várták a kisbuszát a fegyveres kommandósok. Géppuskáikkal a képviselőre céloztak, de Dmitruk szerint az mentette meg a haláltól, hogy vele volt a két segédje, és még világos volt, az arra közlekedők pedig szemtanúi lehettek volna egy gyilkosságnak.
- mesélte a képviselő, aki hozzátette, hogy a kegyetlen verések közepette kihallgatások zajlottak, ahol államellenes tevékenységgel próbálták megvádolni, és családját is megfenyegették. Miközben csavargatták az ujjait és taposták a testét, azt is mondogatták:
Ennek következtében többször is elvesztette az eszméletét, és a kihallgatások során összeesett – mesélte. Az az érzése támadt, hogy a kínzások sosem érnek véget. Folyamatosan új SZBU-s tiszteket hoztak a vallatószobába, akiknek lehetőségük nyílt kipróbálni saját, brutális vallatási technikáikat rajta. Sokan kételkedtek abban, hogy egy képviselőt meg lehet verni, de a valóságot a fejére húzott zsák árulta el, amelyet a már eltört orráig húztak fel, ahonnan szinte folyamatosan ömlött a vér, így végül a képviselő arca is láthatóvá vált.
Kivitték a tetőre, és azt játszották vele, hogy ledobják onnan, mindig lépnie kellett, és érezte, hogy a lába alatt nincs semmi. Aztán pedig folyamatosan arról beszéltek neki, hogy le fogják lőni, a jelenlétében felhúzták a fegyvereket, és faltól-falig kísérgették. Majd más parancsot kaptak: ki kellett verni belőle a szükséges vallomást arról, hogy ő egy áruló. Azzal fenyegették, hogy kasztrálni fogják, és cigarettacsikkeket oltottak el rajta.
Végül a képviselőt átvitték az SZBU sporttermébe, amit egy szintén Zelenszkij-párti honatya, Alekszej Leonov vett a szerveknek, aki Dmitruk szerint maga is besúgó. A sportteremben ismét felhúzták az orráig a fején lévő zsákot, letörölték a vért a szájáról, hogy tudjon beszélni. Ekkor következett a videós vallatás, ahol arra kényszerítették, hogy olyanokat valljon be, amit nem követett el. Illetve:
Dmitruk elmondása szerint a helyzet drámaian megváltozott, amikor megpróbálták rábírni, hogy információkat szolgáltasson az ellenzékről, különösen Zelenszkij kapcsán. Álnévvel is próbálkoztak, például „Szakáll” vagy „Kigyúrt”, ami csak fokozta a nyomást, amit el kellett viselnie. Az események egyre aggasztóbbá váltak, amikor egy gépfegyverrel a hátához szorítva rákényszerítették, hogy beszálljon egy autóba, ami után Odesszában kezdték el hurcolni. A helyzet odáig fajult, hogy arra kényszerítették, hogy a kamerába mondja el, soha nem fog rosszul viselkedni, és kiemelje: „Dicsőség Ukrajnának, dicsőség az SZBU-nak!” Az is elvárták tőle, hogy tagadja, hogy őt bárki is megkínozta volna, és azt állítsa, hogy sérüléseit csupán esések vagy verekedések okozták. Végül visszavitték a szolgálat székházához, ahol levették a fejéről a zsákot, és az autók fényszóróival világítottak a szemébe. Ahogy ő fogalmazott:
A képviselő egy időre képtelen volt talpra állni, mert a teste minden porcikája fájdalomtól szenvedett. Végül beültették a mikrobuszába, és ominózusan figyelmeztették: "Most már mehetsz, de ha bárkinek is elárulod, mi történt, akkor a következmények súlyosak lesznek – neked és a családodnak is." Állapota miatt azonban nem tudott elhajtani, így végül egy étterem parkolójában dobták ki. Ott, a telefonján, az utolsó hívott számot tárcsázta. Szerencsére a barátai értesültek a történtekről, és hamarosan megérkeztek, hogy segítsenek neki.
Artem Dmitruk jelenleg Nagy-Britanniában él családjával, de továbbra is a kijevi parlament képviselője. Volodimir Zelenszkij és a kijevi hatalom azonban a kiadatását kéri a Ködös Albiontól. Mindezidáig sikertelenül.