A "szabadság utolsó bástyája" – Mario Vargas Llosa emlékére Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas író és szellemi óriás, aki életét a szabadság és az igazság keresésének szentelte, most már csak emlék marad számunkra. Művei nem csupán irodalmi alkotások, han
Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas perui író, életének 90. évében távozott az élők sorából. Ő és a kolumbiai Gabriel García Márquez együtt írták be Latin-Amerikát a modern világirodalom térképére, méghozzá rendkívül látványosan. Nem szabad elfelejteni a guatemalai Miguel Ángel Asturias, a kubai Alejo Carpentier, vagy az argentin Jorge Luis Borges nemzetközi hírnevét sem, akik szintén hozzájárultak a kontinens irodalmi elismertségéhez. E két író munkássága a 20. század második felében igazi irodalmi divatot teremtett, s a literatúra iránt érdeklődők számára szinte kötelező olvasmányokká váltak García Márquez klasszikusai, mint a "Száz év magány" és a "Szerelem a kolera idején", melyeket Székács Vera fordított. Vargas Llosa művei közül pedig kiemelkedik például "A város és a kutyák" (fordította Gulyás András), a "Pantaleón és a hölgyvendégek" (fordította Huszágh Nándor), a "Zöld Palota" (fordította Benczik Vilmos) és a "Halál az Andokban" (fordította Tomcsányi Zsuzsanna). Bár a két szerző párhuzamosan emelkedett a nemzetközi színtérre, ez a közös siker lehetőséget adott arra, hogy egészen eltérő stílusú és mondanivalójú írók találkozzanak egy platformon.
A máig tartó népszerűségük számos forrásból táplálkozik. Nyilvánvaló, hogy az epika legősibb elemét, a történetmesélést sikerült visszaemelni az eredeti pozíciójába. Ugyanakkor ez nem jelentett retrográd visszatérést a XIX. századi narratívák mintáihoz. Vargas Llosa, aki fiatal korában Flaubert klasszikusát, a Bovaryné-t olvasta, mint meghatározó élményt, saját írói stílusában mégis sokkal bonyolultabb struktúrákat alkotott, mint a hagyományos regények lineáris eseményszerkezete és elbeszélésmódja.
Természetesen, itt van egy egyedibb változata a szövegnek: Nem kérdéses, hogy a világhírhez jelentős mértékben hozzájárult a tág értelemben vett "helyi színek" bemutatása, valamint az egzotikus elemek gondos és mértékletes ábrázolása. A tájak varázsa, a szereplők sokszínűsége, a hiedelmek gazdagsága és a történetek különlegessége mind hozzájárult ahhoz, hogy ezek a művek nemcsak helyi, hanem globális szinten is vonzóvá váljanak. Az általuk közvetített emberi értékek univerzális jellegük révén még inkább megerősítették a külföldi közönség érdeklődését.
A "Szeretem a mostohámat" (Csuday Csaba) és annak folytatása, a "Don Rigoberto feljegyzései" (Szilágyi Mihály) Mario Vargas Llosa merész és provokatív művei közé sorolhatók. Főszereplőjük karaktere lenyűgözően összetett, hiszen az angyali tisztaság és a romboló, veszélyes démoni vonások izgalmas fúzióját hordozza magában. E kettőségben megjelenik a gyermeki naivitás mellett a cinikus, ravasz intelligencia, ami tovább fokozza a történet mélységét és feszültségét.
Számunkra talán a legkedvesebb, autobiográfiai ihletésű mű a „Júlia néni és a tollnok” (Huszágh Nándor) című könyv, amelyben (ön)ironikus hangvétellel idézi fel felnőtté válásának korszakát. A mű középpontjában nem csupán az alkotói pályakezdés izgalmas évei állnak, hanem a nála idősebb, félig rokoni kapcsolatban álló nagynéni iránti szenvedélyes és formáló erejű érzelmei is. Júlia, aki „néni” titulust visel, mint igazi referenciális figura, elégedetlen volt az írásban való megjelenítésével, ezért úgy döntött, hogy megírja és kiadja a saját verzióját, ezzel új dimenziót adva a kapcsolatuknak.
Mario Vargas Llosa nem csupán a regényírás mestere, hanem elismert irodalomtudós is, aki a madridi egyetem falai között védte meg doktori disszertációját Gabriel García Márquez munkásságáról. Művészetének mélyebb rétegei iránti érdeklődése folyamatosan foglalkoztatta, és ezt a gondolatmenetet a "Levelek egy ifjú regényíróhoz" (Benyhe János fordításában) című könyvében is kifejti. Vargas Llosa számára az agyonmanipulált világunkban az irodalom nem csupán szórakozás; meggyőződése szerint ez a "szabadság utolsó bástyája", amely megőrzi a gondolatok és az egyéni kifejezés lehetőségét a mindennapi élet zűrzavarában.
Tragikus hír érkezett: elhunyt Mario Vargas Llosa, a világirodalom kiemelkedő alakja. A Nobel-díjas perui író életműve és gondolatai mély hatást gyakoroltak számos generációra, művei pedig örök érvényű kérdéseket vetettek fel a hatalomról, szabadságról és az emberi létről. Az irodalom iránti szenvedélye és elkötelezettsége példaértékű marad mindazok számára, akik az írás művészetét művelik. Emlékét megőrizzük.
