A lengyel közvélemény erőteljesen elítéli, hogy egyik politikai vezetőjük Magyarországra menekült.
Marcin Romanowski egykori miniszter menedégkogért folyamodását a társadalom 70 százaléka elítéli.
A lengyelek majdnem 70 százaléka helyteleníti Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszter-helyettes azon döntését, hogy menedékjogot kért Magyarországon, hogy elkerülje a lengyelországi vádelemlést - derült ki egy friss, több mint ezer fős lengyel közvéleménykutatásból - írja a Typworld.com.
Az egykori igazságügyi miniszter ellen a varsói bíróság európai letartóztatási parancsot adott ki, mielőtt Magyarországra menekült. Romanowskit többek között bűnszervezetben való részvétellel, támogatások meghamisításával és több mint 107 millió zlotyi, azaz 25 millió euró elsikkasztásával vádolják.
A kutatás alapján a lengyelek 69,9 százaléka rosszallását fejezte ki, amiért a politikus megpróbálja megkerülni a lengyel igazságszolgáltatást, ehhez képest mindössze 12,9 százalék nyilatkozott elismerően.
Érdekesség, hogy még Romanowski kormánypártja, a PiS szavazói is elítélők többségben: 37 százalék nyilatkozott negatívan a menedékjog kéréséről, míg 26 százalék helyeselte. A PiS-szavazók jelentős 36%-a pedig bizonytalan volt.
Romanowski politikai menedékjogának ügye még december végén került napvilágra. Orbán Viktor határozottan elutasította, hogy bármilyen kapcsolatban állna ezzel az esettel, ugyanakkor láthatóan aggasztotta a lengyel jogállamiság helyzete.