A feledés homályából újra előtűnő írónő: 150 éve látta meg a napvilágot Tormay Cécile | Demokrata

Tormay Cécile polgárlányból lett Európa-szerte elismert írónő. 1875. október 8-án született Pesten, jómódú értelmiségi családban. Apja, Tormay Béla az állatorvosi felsőoktatás egyik megteremtője, anyja egy híres pesti építőmester, Spiegel József unokája. A család rokoni szálakkal kötődött az irodalmi elit számos alakjához, így nem csoda, hogy a fiatal Cécile organikusan kapcsolódott ehhez a közeghez: nyelveket tanult, zenével és festészettel foglalkozott, majd bejárta Európát. Firenze különösen meghatározóvá vált számára: az ottani irodalmi szalonokban találkozott többek között Gabriele D'Annunzióval is, aki a műveit olaszra fordította és beajánlotta külföldi kiadóknál.

Első nagy sikerét is külföldön aratta: az Emberek a kövek között (1911) című regénye Franciaországban lett elismert. Anatole France, a Nobel-díjas író így jellemezte a művet: "Alig találkoztam férfi íróval és soha asszony íróval, aki olyan kevés eszközzel tud élővé tenni élettelen dolgokat, mint ennek a könyvnek az írója."

Magyarországon az igazi áttörést A régi ház (1914) című műve jelenti, amely egy pesti patríciuscsalád három generációjának sorsát tárja elénk. A biedermeier időszak szellemiségében megírt regényért 1916-ban a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját kapta, ezzel is elismerve a művészi teljesítményét.

Az első világháború utáni zűrzavar mindent gyökeresen átalakított. Tormay, aki korábban távol maradt a politikai élet porondjától, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság időszakában a keresztény-nemzeti mozgalom aktív alakjává vált. 1919-ben megalapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, amely később a Horthy-korszak egyik legjelentősebb női szervezetévé fejlődött. Legfontosabb politikai és irodalmi projektje a "Bujdosó" című könyv volt, amely naplószerűen örökítette meg az 1918-1919-es forradalmak és a Trianon okozta traumák hatását.

A művet egyaránt értelmezték irodalmi remekműként és politikai kiállásként - sokak számára a nemzeti önvédelem jelképévé vált.

Tormay közéleti súlyát jelzi, hogy 1922-ben Klebelsberg Kuno felkérte: legyen a Nyugat ellenlapjaként alapított Napkelet folyóirat főszerkesztője. Az ekkor induló fiatal írók közül többek között Németh László és Szerb Antal is itt közölték első műveiket. A politikai szerepvállalás mellett Tormay egyre kevesebbet írt, de élete végén újra nagyot alkotott: történelmi regénytrilógiát tervezett Az ősi küldött címmel, amely a tatárjárás idején játszódik. A harmadik kötetet azonban már nem tudta befejezni: 1937-ben, 62 éves korában elhunyt.

"Magában álló, sokszor ijesztően érdekes és sokszor megrendítő könyv ez az Ősi küldött. Tormay Cecile mondataiban átalakul, párás és ködszínű lesz a masszívnak tudott magyar múlt. Régi magyarjai északias bánattal keresik, valahogy mindig fenyőerdők mélyén, az ősi magyar hitet, az ősi magyar isteneket, akik Tormay Cecile stílusának dekadens szépségében olyan távoliak, földtelenek és exotikusak lesznek, mintha valami kihalt északi rokonnép, talán a livek, titokzatos bálványai lennének. A kor és a tér nem jelennek meg valósághűen ebben a regényben, de van benne valami, amit általában hiába keresünk történelmi regényeinkben: atmoszféra, titok, félelem, az elmúlt századok sötét, ködös iszonyata. Nem egy bizonyos kor történelmi levegője van benne, hanem a Történelem levegője; az általános mult benne van, (a legtöbb történelmi regény olyan, mintha ma történnék) a nosztalgia benne van és a lélekben is nosztalgiát tud kelteni. Kár, hogy sosem fog most már befejeződni..." - írta róla Szerb Antal.

Halálát követően utcát avattak emlékére, és szobrot emeltek tiszteletének jegyében. Azonban 1945 után művei a tiltólistára kerültek, nevét évtizedekre elfeledték. Csak a rendszerváltozás időszakában kezdődött meg az újrafelfedezése. Az utóbbi évek során könyveit újra kiadták, és életéről, valamint műveiről tudományos diskurzusok zajlanak. 2012-ben pedig a Magyar Örökség Díjjal ismerték el jelentős hozzájárulását.

Tormay Cécile alakja ma is vitákat kelt. Egyesek a Horthy-korszak elkötelezett közéleti szereplőjét látják benne, mások a XX. század egyik legnagyobb magyar prózaírójaként tartják számon. Abban azonban nincs vita: művei, különösen A régi ház és a Bujdosó könyv, kiemelkedő dokumentumai a magyar történelemnek és irodalomnak. Újra kiadott kötetei ma is megtalálják olvasóikat, és talán éppen ez jelzi a legjobban: a feledés homályából visszatérő írónőnek van mondanivalója a XXI. század közönsége számára.