A brüsszeli lakosok elhatározásuk mellett kitartanak | ma7.sk

Brüsszel jelenlegi urai - tekintet nélkül arra, hogy Donald Trump amerikai elnökké választásával alapvetően megváltozik a világpolitikai helyzet - továbbra sem adják fel terveiket, és a kiszivárgott információk szerint folytatják az életük fő művének tartott Európai Egyesült Államok megalapítását és Ukrajna nyakló nélküli támogatását.

Miközben a világ kétharmada a béke megteremtésére vágyik – beleértve az Egyesült Államokat is, amely eddig körülbelül 160 milliárd dollárt költött el erre a célra az adófizetők pénzéből, azzal az indokkal, hogy a hadi kiadások végül megtérülnek –, a brüsszeli döntéshozóknak már érveik sincsenek arra, hogy miért kellene folytatni ezt a céltalan háborút.

Valóban, időnként felcsendül a "varázslatos demokrácia" kifejezés, és az ukránok szerepéről is hallani, akik állítólag a maradék Európát védik. Ám e szavak hitelessége már rég elveszett a köztudatban. A Leyen-féle vezetés továbbra is a megszokott irányvonalat követi, még amikor az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke világosan jelezte, hogy a háborús költségek finanszírozására nem fognak újabb forrást biztosítani. Így hát, mi, az európai uniós polgárok maradunk az apokalipszis egyetlen finanszírozói, még akkor is, ha erről sosem kérdezte meg senki a véleményünket. Mindez annak ellenére történik, hogy a legutóbbi európai parlamenti választások során sokan a változást támogatták.

Összeget már le sem merek írni, annyi milliárddal dobálóznak egy ideje, hogy szinte követhetetlen. A lényeg, hogy azt a rengeteg pénzt, amibe Ukrajna agóniája kerül, vagy el kell venni valahonnan, vagy hitelt kell felvenni. Érthetőbben: kölcsönt. A réges-régi tétel ugyanis nem változott, amely szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz.

Noha az Európai Bizottság hivatalosan még nem közölte a következő évek menetrendjét, az irányadó brüsszeli intézetek és agytrösztök már tényként számolnak be a legfontosabb stratégiai célokról. Ezek közül a legveszélyesebbek: az ukrajnai háború támogatása, a zöld átállás további erőltetése, a vétójog felszámolása (az egyhangú uniós döntéshozatal megszüntetése).

A minősített többségi döntés azt jelentené, hogy lényegében néhány nagy nyugat-európai ország döntene mindenben, a kicsiknek a sarokban lenne a helyük.

Az adósrabszolgaság mellett a társadalomátalakító, Európai Egyesült Államok létrehozására törekvő csoportnak egy másik, közvetlenebb terve is van: mivel a pénz a hatalom fő mozgatórugója, a céljaik eléréséhez szükséges eszközöket kívánják megszerezni. Ennek érdekében a kohéziós alaphoz és a tagállamok által beszedett adók egy részéhez nyúlnának, sőt, a jövőben akár az egész összeg Brüsszelhez kerülne. Ez azt jelentené, hogy az államok nem tudnának rendelkezni a polgáraik, cégeik és vállalataik által befizetett adók milliárdjai felett. Egyszerűbben fogalmazva: a tagállamok nemzeti szuverenitásának egyik legfontosabb pillérét vennék el.

A tervek alapján 2028 és 2034 között az Európai Bizottság teljes mértékben ellenőrzésébe vonná az uniós költségvetést. A források elosztása pedig az általuk meghatározott gazdasági és "politikai reformok" végrehajtásához lenne kötve.

A javasolt keretösszeg 1200 milliárd euróra rúg. A források elosztásánál kiemelt szempontként jelenik meg a nehezen kézzelfogható "jogállamiság" és annak "szakmai" értékelése. Ennek értelmében a jól teljesítő országok részesülnek a támogatásból, míg a gyengébben teljesítők vagy a szabályokat figyelmen kívül hagyó államok nem kapnak részesedést.

Egyesek úgy próbálnák "rendszabályozni" a szuverenista kormányokat, hogy lemondjanak saját álláspontjukról, és csatlakozzanak a központi irányvonalhoz. A hatalom koncentrálódása és a központosítás nem csupán a politikai tájat alakítaná át, hanem komoly fenyegetést jelentene a kontinens jövőjére is, hiszen figyelmen kívül hagyná a helyi közösségek és városok érdekeit. A jelenlegi 530 különböző programot egyetlen, központosított költségvetési alapba olvasztanák össze, ami erőteljesen csökkentené a helyi kezdeményezések lehetőségét. Ráadásul a befektetések nem a hagyományos iparágakba, hanem inkább a fegyverkezés és hasonló területek irányába terelődnének, ami tovább súlyosbíthatná a regionális feszültségeket.

A mezőgazdaság a "hagyományos" terület egyik leglényegesebb és legmeghatározóbb pillére. Az agrárpolitikára szánt források az EU költségvetésének körülbelül egyharmadát teszik ki, így nem meglepő, hogy a költségvetési átcsoportosítások során elsősorban a gazdák támogatásai kerülnek a célkeresztbe Leyenék részéről. Ez a stratégiai lépés kísértetiesen hasonlít Karl Marx több mint másfél évszázaddal ezelőtt megfogalmazott elképzeléseire, mivel a kis- és közepes agrárvállalkozások, valamint a családi gazdaságok képtelenek lennének helytállni a globális piacon, így végül feladnák a harcot. Ennek következményeként a mezőgazdasági szektorban megjelenhetnének a nagyvállalatok, amelyek kedvező áron felvásárolnák a helyi termelőket.

Ezek a központosító ambíciók akár a sztálini politbüró álmait is felülmúlhatnák. Kérdések tucatjai merülnek fel, ahogy azt mondani szokták, a padlás tele van velük. Milyen véleménnyel vannak erről a konzervatív és patrióta vezetésű országok? Ha a tiltakozó gazdák már most is traktorjaikkal tüntetnek Brüsszelben, mekkora felháborodás lenne Európa-szerte, ha az élelmiszerellátást is kockára tennék egy hosszú háború vagy egy őrült terv oltárán, amelyet egy (természetesen nem létező) háttérhatalom kényszerít ránk? Miközben Európa egyre inkább "zöldül", ki lesz az, aki rábírja Ázsiát, Afrikát és Amerikát, hogy ők is mérsékeljék magukat, és hasonló grandiózus célokat tűzzenek ki, mint az Európai Unió?