A belügyminiszter a Covid-tesztekre elköltött 10 millió euró miatt kesereg, ugyanakkor szinte észrevétlenül, két kézzel pazarolja a közpénzt.
Az államnak közel 20 ezer eurójába kerül megsemmisíteni a Covid-19 járvány idején vásárolt koronavírusteszteket, amelyek felhasználhatósági ideje már lejárt, jelenleg pedig a belügyminisztérium központi raktárában tárolják őket Žarnovicán - közölte szerdán Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter, majd hozzátette: a raktárban tárolt tesztek értéke kb. 10 millió euró.
„Úgy gondolom, hogy a 10 millió euró elköltése során sokkal fontosabb célokat is elérhettek volna az emberek javára, mint csupán ezeknek a dobozoknak a beszerzése, amelyek a törvény értelmében hamarosan megsemmisítésre kerülnek” – nyilatkozta Šutaj Eštok. Hozzátette, hogy Igor Matovič kormányzása alatt végrehajtott országos tesztelés költségei meghaladták az egymilliárd eurót, míg magukra a tesztekre 350 millió eurót fordítottak.
A beszámoló szerint a raktárban összesen négymillió darab, tesztelésre szánt "pálcika" és kétmillió darab antigénteszt hever, amelyek lejárati ideje már rég lejárt, és soha nem kerültek felhasználásra.
"Ezzel a felelőtlen viselkedéssel nemcsak az egészséget és az életet, hanem a közfinanszírozást is veszélyeztették. Szilárdan hiszem, hogy a Covid-csapat ezzel további ösztönzést kap és foglalkozni fog ezzel az üggyel is, miszerint valaki úgy tudta irányítani az államot, hogy több tízmillió eurós gazdasági kárt halmozott fel" - jegyezte meg Šutaj Eštok.
Ervín Erdélyi, a belügyminisztérium válságkezelési részlegének vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Covid-teszteket az év során a járási hivatalok saját erőforrásaik révén gyűjtötték össze. A tesztek felhasználási ideje tavaly lejárt, és egyesek esetében ez még korábban megtörtént. A megsemmisítést egy pályázati eljárás keretében kiválasztott cég fogja elvégezni.
Érdemes észben tartani, hogy míg Šutaj Eštok jelenleg a 10 millió eurós veszteség miatt kesereg, és azt hangoztatja, hogy ezt az összeget sokkal hasznosabb célokra is fordíthatnák, nemrégiben benyújtotta javaslatát a kormányzati repülőflotta bővítésére. Az állam már rendelkezik két Airbus A319 CJ típusú repülőgéppel, valamint két Fokker 100-zal, azonban a belügyminisztérium 40-50 millió eurót szánna egy nagykapacitású gép beszerzésére, valamint egy kisebb, maximum tíz személy szállítására alkalmas üzleti repülőre (business jet). A tárca azzal érvel, hogy a saját légi flotta megléte elengedhetetlen az állam számára, mivel a válsághelyzetek és az alkotmányos tisztviselők igényei sürgős repülőgép-használatot követelnek meg.