200 milliárd forintos beruházás keretében épülhet meg a gyorsforgalmi út Vas megyében – jelentette be Lázár János.
200 milliárd forintnyi forrásból valósulhat meg az évtized végéig egy 40 kilométer hosszú négysávos gyorsforgalmi autóút vagy autópálya, amely Szombathely és Körmend, valamint Szombathely és Kőszeg között köti össze a településeket. Ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter jelentette be csütörtökön, amikor Szombathely ellenzéki polgármesterével, Nemény Andrással (Éljen Szombathely!) közösen tartottak sajtótájékoztatót a városházán.
Az MTI beszámolója szerint Lázár János elmondta: a kivitelezési tervek - amelyek 5 milliárd forintba kerülnek - idén december végéig elkészülnek, az engedélyezési terv és a környezetvédelmi engedélyek pedig már eddig is rendelkezésre álltak, az építéshez szükséges területek megszerzésére az idén ötszázmillió forint, jövőre pedig 1,5 milliárd forintot állami forrást biztosítanak.
Az igazi feladat az autópálya-építés 200 milliárd forintos költségének előteremtése lesz, de "van ötletük", és a kormány elkötelezett az építés mellett - mondta.
Kiemelte, hogy a kormányzat nyitott arra, hogy a várost elkerülő út nyugati szakasza, amely szintén jelentős beruházás, valamilyen formában együttműködés keretében valósuljon meg. Ez azért is fontos, mert a tervezett M87-es út első három kilométere Szombathelyen részben az elkerülő úthoz, részben pedig az M87-es autópályához kapcsolódik, ami Kőszeg felé vezet.
Lázár János hangsúlyozta, hogy kiemelt fontosságúnak tartják a szombathelyi ipari park fejlesztését. A város rendelkezik egyedülálló adottságú és értékes 290-300 hektáros szabad területtel, amely közvetlenül a tervezett M87-es autópálya mellett helyezkedik el. Ez a lehetőség Magyarországon valóban páratlan, és komoly potenciált rejt magában.
"Magyarország kormánya tavaly egy innovatív üzletpolitikai irányvonalat indított el a GYSEV-nél. Szerintem a GYSEV szállítmányozási ágazata és a szombathelyi ipari park között rendkívül szoros együttműködés valósulhat meg. Akár ipari park, akár logisztikai központ formájában, a jelenlegi sikeres kuplunggyári logisztikai együttműködés mellett új lehetőségek nyílhatnak meg ipari, logisztikai és vasúti egyesülések terén" - mutatott rá.
A vasúttársaságról beszélve hangsúlyozta, hogy a közeljövőben a GYSEV jelentős mértékű szolgáltatásbővítést tervez végrehajtani Vas vármegyében, Győr-Moson-Sopron vármegyében, valamint Veszprém vármegyében. A MÁV eddigi szerepét átvevő társaság kiemelkedő színvonalon fogja biztosítani a szombathelyi vasúti közlekedés zökkenőmentességét, továbbá új szolgáltatások bevezetésére is készül - mondta el.
Lázár és a GYSEV közötti kapcsolatról korábban már kifejtettük gondolatainkat: